Adó sztori folytatódik…

Sok levelet kaptam pro és kontra a tegnapi bejegyzésem igazság tartalmától. Én elhatárolódok mindkét véleménytől, de az érdekesség kedvéért leközlöm ma a másik oldal bejegyzését teszem közzé. Ha pedig szeretnél többet tudni, arról, hogy hogyan lehet legális alkotó vállalkozásod, iratkozz fel a mákgubó hírlevélre itt a jobb oldalon!

Íme egy levél a meska blogjáról:

Számlaképesség és biztonságos értékesítés

Kedves Meskások!

Az elmúlt időszakban sokan tettetek fel nekünk számlaképességgel kapcsolatos kérdéseket.

Először is szeretnénk tisztázni, hogy a Meskát nem kereste meg az Apeh egyetlen eladóval kapcsolatban sem. Azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az ellenőrzés hivatalos menete úgy zajlik, hogy egy esetleges ellenőrzéskor az Apeh hivatalos úton megkéri tőlünk az adott felhasználó adatait, amelyet nekünk kötelességünk kiadni. Ezután veszi fel a felhasználóval a kapcsolatot.

A félreértések elkerülése végett el szeretnénk mondani, hogy a Meskán való árusításra a hatályos magyar jogszabályok vonatkoznak.
Az elmúlt napokban a sok levélre való tekintettel jogásszal és könyvelővel is egyeztettünk ez ügyben, és a következőkre jutottunk:

Akik nagyobb mennyiségben értékesítik saját alkotásaikat a Meskán, azoknak a legegyszerűbb megoldás az ún. 7-es adószám kiváltása.

Nem kell semmi bonyolultra gondolni, egyszerűen a megfelelő formanyomtatvánnyal igényelni kell az Apeh-től egy speciális adószámot, ezt követően lehet számla- ill. nyugtatömböt vásárolni.

A költségek vezetése olyannyira egyszerű, hogy könyvelő bevonása sem kell hozzá.
Egyszerűen egy “kockás füzetben” kell vezetni a bevételeket (az összegeket amikről számlát állítottál ki) és a költségeket (áfás számlát kell kérni minden, tevékenységet érintő költségről a saját nevedre, pl. postaköltség, alapanyagköltség, stb.).
Év végén összesíteni kell a két oszlopot, és az éves bevételeket illetve költségeket beírni az adóbevallás megfelelő sorába
(Önálló tevékenységből származó jövedelem: ez jelenleg a 2008-as bevallási ívben a 0853-as lap 9-es sora).

A költségekkel csökkentett bevétel, tehát a nyereség hozzáadódik az egyéb éves bevételeidhez, és aszerint, hogy mekkora az éves összjövedelmed, kell megfizetni a nyereség utáni 18% vagy 36%-os adót.
Tehát csak a nyereség után!

A költségszámlákat és a bevételi számlákat természetesen meg kell őrizni 5 évig, mert egy későbbi esetleges ellenőrzéskor ezeket kérhetik.

A 7-es adószámról és a kiváltásáról bővebben olvashatsz a Meska/Segítség/Eladás menüpontban, de az adóbevallás mellé csatolt “Útmutató a 2008. évi adóbevalláshoz” c. füzetben is megtalálható mindez nagyon részletesen a 12. és 13. oldalon.

A művészeti tevékenységekre a 39/1997 (XII. 29.) MKM-TM együttes rendelete az irányadó. Ebben sajnos nincs egyértelműen és pontosan meghatározva, hogy mi minősül kereskedelmi mennyiségnek.
A 2008-as évi adóbevallás előzőekben említett útmutatásának 37. oldalán, az ingó vagyontárgyak esetében találunk csak pontos összeget arról, hogy mekkora jövedelem felett kell bevallást tenni.
“Az adóbevallás 162. sorában kell feltüntetni az ingó vagyontárgyak nem rendszeres vagy nem üzletszerű értékesítéséből származó jövedelem adóköteles részét. Az évi 200.000 Ft-ot el nem érő jövedelmet nem kell bevallni.”

Reméljük mindenkit sikerült megnyugtatni, és egyben informálni attól, hogy miként lehet biztonsággal értékesíteni a saját készítésű alkotásokat a Meskán vagy bárhol másutt.

A továbbiakban is igyekszünk minden kérdésetekre választ adni, azonban vegyétek figyelembe, hogy egyrészt nem vagyunk sem könyvelők sem adószakértők, illetve vannak speciális, egyéni esetek, amikor mindenképp egy könyvelő megkeresését vagy az Adóhivatal információjánál történő tájékozódást tudjuk ajánlani.

A Meska alapvetően csak közvetítő szolgáltató vevő és eladó között, tehát mindenkinek a személyes döntése, hogy milyen módon jár el.
A fent leírt csak egy lehetőség a sok közül,

a leírt információk tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem tudunk vállalni.

Minden jót, további sikeres Meskázást kívánunk!

Bori és Réka

fordos_bence

Talán 2009-et írtunk mikor észrevettem egy Panyi Zsuzsi nevű lányt, akinek a dolgai a csapból is folytak :) , nem volt nap, hogy ne jött volna szembe valamilyen módon, s gondoltam tőle lehetne tanulni… Közben azért nekem addigra már lett egy jó weboldalam és elkezdtek jönni a munkák, de igazán akkor indult be a boltom, miután …Zsuzsival rendbe tettük a dolgokat. Ezek után olyannyira el voltam kényeztetve a megrendelőktől, hogy nem volt szükségem semmilyen menedzsmentre, vagy reklámra, egyszerűen jól mentek a dolgok.

Fördős Bencefordosbence

Comments

  1. Sziasztok!
    Annyi történt, hogy egy meghírdetett árut valaki fiktív névvel megrendelte, az eladó küldte postán (A csomagon ugyebár fel kell tüntetni a nevedet és a címedet), és a megrendelő, amikor megkapta a csomagot, hiányolta belőle a számlát, és akkor derült ki, hogy Apeh ellenőrzés. Ennyi a történet. Meskát kihagyták.
    Más is jelezte már kommentben, hogy kértek tőle számlát. Csak ő tudott küldeni…

  2. Ezek szerint a tanulság: nem gáz ha nem küldünk számlát, ha hiányolják utólag pótoljuk? Jajj, véletlen kimaradt…. Mert akkor elég egy ismerős aki által vészesetben számlához lehet jutni :-)

    Etsy-re is ugyanez vonatkozik, ugye? Akkor onnan is rendelhet az Apeh ugyanilyen módon fiktív névvel….. illetve nagyjából bárhonnan. A globalizáció átka :-(

  3. Tanulság: Szerintem ez, nincsen így rendjén. Ez is már egy túlzásba vitt, és büntethető kiskapu keresés.
    H eladsz valamit egy online áruházban számlát kell küldeni.

  4. Én most jövök az Apeh-töl. NEM LEHET ezeket a tevékenységeket, csak vállalkozóival.Semmilyen adószám nem jó ide. Szóval aki így csinálja az sincs védve semmitől. Megkérdeztem és ugyanúgy büntetik. Akik alkotnak akár ékszer, akár mást azoknak csak egy út van. Az pedig a vállalkozói. Gondoltam leírom, hogy ne legyen senki félrevezetve. Az sem igaz amit a Meska ír. Egy jogász és egy könyvelő nem egyenlő egy Apeh tájékoztatással.

  5. Mónika, köszönöm az értékes hozzászólásodat! Azt hiszem Aminak – aki könyvelő – lesz egy két szava, mert tegnap pont erről, a 7-es adószámról beszéltünk és Ő sem tartotta megfelelőnek!

  6. Az APEH-nál is össze-vissza beszélnek. Először nekem is azt mondták, hogy csak vállalkozóival, de azután jobban belmélyedtünk abba, hogy én konkrétan mivel is foglalkozom, és ez alkotó tevékenységnek minősül. Nem készítek két egyforma dolgot, stb., úgyhogy kaptam adószámot.

  7. hát ez így elég “vicces”.
    hány könyvelőt kell megkérdezni, és hányszor kell bemenni az apeh-ba, míg kiderül, mit hogyan lehet..?

  8. Nekünk adtak! Igaz, hogy a harmadik, vezető jött oda aki tutta mi fán terem, de megvan! A Gvadányiba kell menni és rögtön meg is adják!

  9. Perszehogy tudta, csak két t ment

  10. És amúgy mennyi a büntetés összege? :o) Tudja valaki?

  11. Tanulság, Zsuzsi: a Meskán pl. a rendelésnél egy pipát kell tenni, ha kér valaki számlát… Szerintem – ha már a korrektséget tekintjük- ez sem oké.. Eleve meg sem lenne szabad kérdezni, hogy kér-e számlát, hisz akár kér, akár nem, ha gazdasági tevékenységet folytatsz, kell adni. Tehát ha szigorúan vesszük, aki megbüntetnek, már akkor simán megbüntethetik, mikor nem küldi az első levéllel együtt a számlát is. :(

  12. Jogilag olyan nincs, hogy megkérdezem, hogy kér-e valaki számlát. Ha eladás van, számla van! Ennyi.

  13. Kedves Vacskamati és Zsuzsi!

    Ezt légyszi helyesbítsétek!

    A Meskán eladáskor NINCS OLYAN, hogy be lehet pipálni, hogy kérsz/adsz-e számlát vagy sem!

    Egyedül boltnyitáskor kell bejelölni, hogy az email-ben küldött számlán kívül kérsz-e POSTAI ÚTON is számlát, hiszen ez nekünk plusz költséget jelent, ami az eladót terheli.

    Tehát ne keverjük a dolgokat, a Meska igenis mindenkinek küld számlát.

    Köszönöm,
    Bori

  14. A 7-es adószám kiadásának feltételei, hogy az illető:
    -főállásban dolgozzon
    -vállalkozó legyen
    -nyugdíjas legyen
    -diák legyen
    -heti 35 órás munkát végezzen (nem tudom, hogy ehhez még csatlakozik-e valami)

  15. Számla helyett bizonyos esetekben nyugta is adható (ha a vevő magánszemély, illetve készpénzzel, vagy készpénzt helyettesítő eszközzel – bankkártyával – történik a fizetés), véleményem szerint ezért van az a választási lehetőség.
    hoyacarnosa, ezt hol találtad? Mert én úgy tudom, hogy egyazon magánszemély nem lehet egyszerre adószámos és egyéni vállalkozó is. Magyarul nem lehet két adószáma egy magánszemélynek.

  16. A könyvelő mondta :))

  17. De ha valaki vállalkozó, akkor végülis mindegy is, mert tudja számlával igazolni az eladásai. A többi azért remélem rendben van :)
    Bennem van a remény, hogy jobb lesz majd nekünk……

  18. Kedves Ami!
    Tudnál írni arról bővebben, hogy ha valaki őstermelő, akkor az ő esetében, hogyan is működne az ilyenfajta árusítás stb. ?
    Köszönöm.

  19. Bori, bocsánat, nem akartam valótlant állítani. Csak egyszer regiztem, egyszer vásároltam, lehet, egybemosódott a kettő, mindenesetre nem volt tiszta, miért is kell pipázni, hogy kérek-e számlát. Amit mélben kaptam, azon viszont csak annyi állt, hogy értesítés, sehol nem volt feltüntetve rajta, hogy számla.. Bocsi, kérlek, ne érts félre, nem kötözködni akarok, csak tisztán látni az ügyben.. Az eddigi összes webes vásárlásomhoz papírszámlát küldtek a termék kiérkezésekor, pedig e-mailos értesítést is mindig kaptam a megrendelés validálásáról.
    Most viszont, azt nem értem, hogyhogy Ti külditek a számlát?! Akkor nem minden eladónak kell a saját motyóját küldve csatolnia a számlát is? Ha Ti adjátok ki a számlát, akkor nekünk nem is kell számlaképesnek lennünk? Ezt tényleg nem értem..

  20. vacskamati:
    Ha az eladó feltölt valamit a meskára az az eladónak 30Ft-ba kerül.
    Mikor megveszi a vevő, akkor az eladó küld az áruról számlát a vevőnek. A meska felszámol néhány százalék jutalékot az aladónak.
    A meska hó végén a feltöltések és jutalékok összegéről az eladónak kinyomtatható számlát küld. Az eladó kifizeti.

  21. Hoyacarnosa, az őstermelős megoldás csak mezőgazdasági emberkéknek járható út…

  22. Kedves Ami!
    Én falfestő vagyok hobby szinten és van fő állásom.Szeretnék számla képes falfestő lenni de már tényleg nem tudom hogy mit választhatok.Másod állású vállalkozó vagy ki kérhetem a 7-es adószámot?És mivel is járok jól ha nem haladná meg az évi 200e ft pluszt a falfestésért kapott összeg.És a falfestés az hova tartozik milyen kategória mert az inkább művészet de ezzel kapcsolatba nem találtam semmit.Várom segítséged.Előre is köszönöm.

  23. Kedves hoyacarnosa!
    Édesanyám őstermelő, és kecsketejes szappant is készít többek között! Akár a Meskán is árusíthatna ugyanúgy, mint a többi szappanos. És számlaképes!
    Teljesen ugyanúgy árulhatsz a Meskán is ha őstermelő vagy, mint bárhol máshol!

  24. Kedves Mona,
    a kecsketejes szappan belefér az őstermelő kategóriába, viszont Hoyacarnosa gyöngyékszerei biztosan nem.
    Üdv,
    Szigeti Ami

  25. Kedves Ami!
    Én már jó ideje szeretnék a Meskán próbálkozni, de pont az adó miatt nem mertem eddig. Egy ismerősünk azt mondta a férjemnek, hogy az adószámos dolog már megszűnt, de ennek semmi nyomát nem látom az APEH honlapján.
    Szóval a következőkre lennék kíváncsi:
    1. létezik-e még ez a lehetőség, vagyis hogy számlaképes legyek anélkül, hogy kiváltanám a vállalkozóit?
    2. Nekem évekkel ezelőttről még van adószámom, bár már régen nem használtam, akkor oktatás meg fordítás kategóriában kértem (párdon, tudom, elég amatőr módon fogalmazok…), lehet-e bővíteni a tevékenységek körét, vagy kérjek másik számot? A fenti lehetőséget szeretném megtartani, mert bár van állandó, nyolcórás munkám, ha befutna valami érdekesebb fordítási munka, azt azért elvállalnám.
    Köszönöm előre is.
    Móni (csipkelelkű)

  26. Szia Móni,
    örülök, hogy itt is találkozunk! :)
    1. Tudtommal még mindig létezik ez a verzió, tehát hogy adószámos magánszemélyként (és nem vállalkozóként) tudunk számlázni, ha előtte elintéztünk ennek az adminisztrációját az adóhivatalban.
    2. Véleményem szerint lehet bővíteni, de ezt pontosan az apeh ügyfélszolgálatától kellene megkérdezni. Az biztos, hogy egy magánszemélynek kizárólag egy adószáma lehet. Tehát nem lehetsz egyszerre egyéni vállalkozó és adószámos magánszemély, illetve két adószámmal rendelkező magánszemély sem lehetsz.

    Üdv,
    Ami

  27. Kedves Ami!
    Nagyon szépen köszönöm! :) Főleg az első pontnak örülök, mert rettentő ideges lettem, mikor meghallottam ezt a (rém)hírt.
    Hát akkor már csak venni kell egy nagy levegőt és bevonulni a legközelebbi APEH kirendeltséghez… Brrrr.
    Köszönöm még egyszer!
    Móni

  28. Elég régi az utolsó hozzászólás. Én most értesültem ez oldal létéről,szeretnék egy saját oldalt nyitni.Elolvastam az adó-számla hozzászólásokat,lenne valaki olyan kedves és elmondaná nekem,mi is a teendőm,hogy”Meska”boltom legyen.Adószámom van,magán válalkozó voltam .Munkanélküli vagyok.
    Előre is köszönöm,Marika

Speak Your Mind

*