Betlehemi jászol kiállítás – pályázat

2009. december 10. és 2010. január 17. között ismét a főváros egyik legszebb helyszínén: a városligeti Vajdahunyadvárban, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban lesz látható a „Betlehemi jászol” című kiállítás. A 16. alkalommal megrendezésre kerülő kiállításon való részvételre A Magyar Kézművességért Alapítvány – az IPOSZ-szal, a BKIK Kézműipari Tagozatával és a Budai Ciszterci Szent Imre Plébániával együttműködve – nyílt pályázatot hirdet: hazai és határon túli magyar kézművesek, tárgyalkotó népművészek és kézműves iparművészek, hivatásos és műkedvelő alkotók, egyéni jelentkezők és közösségek részére.

A pályázat tematikáját ezúttal is kibővítjük az advent, a karácsonyi ünnepkör tárgyaival, díszítő elemeivel.

Pályázni: természetes alapanyagok felhasználásával készült, legfeljebb 3 népművészeti, képző- vagy iparművészeti jellegű, a betlehemi jelenet szereplőit ábrázoló, a betlehemezés hagyományait bemutató, illetve az adventhez, a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó alkotással lehet. A Bibliában elmondottakhoz ragaszkodó művek mellett a betlehem mának szóló üzenetét, hozzánk szóló jelentését megfogalmazó kézműves alkotásokat is várunk, amelyek készítésénél figyelembe vették azt a világot, amiben élünk, azokat a körülményeket, személyes, családi, társadalmi igényeket, problémákat, amelyek megválaszolásában a karácsony titka segít.

A pályázatra beadott alkotások nem automatikusan kerülnek kiállításra! Válogatásukat a Hagyományok Háza, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus szakértői valamint a betlehemes mozgalmat az 1940-es években eredetileg kezdeményező Egyházközség képviselője végzik, akik egyúttal javaslatot is készítenek a legjobb pályamunkák díjazására.

Elismerés, díjazás: a kiállításra bekerült résztvevők a december 9-én tartandó ünnepélyes megnyitón oklevelet kapnak, a zsűri által kiemelt alkotások készítői pedig az oklevélen kívül különböző díjakat vehetnek át.

A jelentkezés határideje: 2009. november 7.

A jelentkezéshez nevezési lapot kell kitölteni és a fenti határidőig visszaküldeni az Alapítvány titkárának (Gergely Imre, IPOSZ, AMKA 1392 Bp. 62., Pf. 289 postacímre, vagy Word formátumban az amka@chello.hu e-mailcímre). A nevezési díjat ezzel egyidejűleg kérjük az Alapítvány OTP-nél vezetett 11705008-20436209 sz. számlájára befizetni vagy átutaltatni.

Nevezési díj:
egyéni jelentkezőknek: 3500 Ft
az AMKA támogatóinak és a BKIK (tagdíjfizető) tagjainak: 2500 Ft
alkotó-közösségeknek (kollektív pályamunkák esetében): 4500 Ft

Az alkotások beadásának időpontja: 2009. november 13-14. 10-16 óráig.
A beadás helyszíne: Magyar Mezőgazdasági Múzeum (Bp., Városliget, Vajdahunyadvár), alagsori Moziterem.

A pályázat válogatott anyaga 2009. december 10. és 2010. január 17. között a Múzeum földszinti kiállítótermében kerül bemutatásra.

A visszaadás időpontja: 2010. január 18-19. 10-16 óráig.

Az előző hét évhez hasonlóan az idén is színes fotóalbumban örökítjük meg a kiállítás anyagát, amit az ünnepélyes megnyitóra tervezünk megjelentetni! A különleges karácsonyi ajándéknak számító Betlehemi képeskönyvben minden kiállító 1-1 alkotása szerepelni fog.

További információ és nevezési lap Gergely Imrétől kapható.
Postacím: Gergely Imre, IPOSZ, AMKA 1392 Bp. 62., Pf.: 289.
(Bp., V. ker. Kálmán I. u. 20. IV. 403.)
Tel.: 06-1/354-3146; 06-30/394-6010; e-mail: amka@chello.hu
www.amka.eoldal.hu

hozzászólások

Kérdésed, véleményed van a leckével kapcsolatban? Írd meg nekünk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kurzusok

Ki beszél itt?

2007-ben egy cipősdoboznyi üveggel és egy öreg üvegvágóval, 3 kisgyerek mellett kezdtem  alkotó vállalkozásba. Később elvégeztem az Edutus Online Marketing Szakát és az ékszereimet kizárólag online értékesítem.

A misszióm, hogy iparművész, kézműves és alkotó nőknek megmutassam, hogyan menedzseljék Önmagukat, vállalkozásukat és érjenek el anyagi sikereket, az alkotói szabadság megőrzése mellett.

RÓLUNK MONDTÁk