2009. április havi bejegyzések

Szakértőnk: Dr. Dudás Ágnes iparjogvédelmi szakjogász

az áru @ április-21-2009

Sokan jeleztétek, hogy nem kellene lezáratlanul hagyni a szerzői jog kérdését. Megtaláltam Magyarország legjobb szakemberét a szerzői jog témában:

Dr. Dudás Ágnes 1998-tól a Bibó István Szakkollégium tagja volt, 2003-ban egy évet a berlini Humboldt Egyetemen töltött, a szerzői és szoftverjogi terület tanulmányozásával. 2004-ben diplomázott az ELTE jogi karán. Szakdolgozata elnyerte a Magyar Szabadalmi Hivatal és a Szerzői Jogi Fórum Egyesület által meghirdetett Apáthy-díjat. Iparjogvédelmi szakjogász. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem PhD hallgatója, jogi informatika szakirányon.

Forduljatok hozzá bizalommal, nem csak szaktudása, de a honlapja is remek!

Szerzői jog

A szerzői jog védi a művészeti alkotásokat is, nevesítetten védelem illeti: a rajzolás, festés, szobrászat, metszés, kőnyomás útján vagy más hasonló módon létrehozott alkotást és annak tervét valamint az iparművészeti alkotást és annak tervét.

Hogy mitől lesz valami egyéni, eredeti? Ezt többnyire a bíró – vagy ha a képességeit meghaladja, egy szakértő (többnyire a Szerzői Jogi Szakértő Testület) – dönti el. A szakértő kirendelése sajnos költséges, bár a per végén az eljárás költségeit a vesztes félnek kell megfizetnie.

Ha valaki a szerző engedélye nélkül a művet másolja, átdolgozza illetve az ez alapján létrejött műpéldányokat terjeszti: jogsértést követ el.

A szerzői jog megsértése esetén a szerző az alábbi jogokat érvényesítheti:

  • követelheti a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását;
  • követelheti a jogsértés vagy az azzal közvetlenül fenyegető cselekmények abbahagyását és a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől;
  • követelheti, hogy a jogsértő – nyilatkozattal vagy más megfelelő módon – adjon elégtételt, és hogy szükség esetén a jogsértő részéről és költségén az elégtételnek megfelelő nyilvánosságot biztosítsanak;
  • követelheti, hogy a jogsértő szolgáltasson adatot a jogsértéssel érintett dolgok vagy szolgáltatások előállításában, forgalmazásában, illetve teljesítésében résztvevőkről, a jogsértő felhasználásra kialakított üzleti kapcsolatokról;
  • követelheti a jogsértéssel elért gazdagodás visszatérítését;
  • követelheti a sérelmes helyzet megszüntetését, a jogsértést megelőző állapot helyreállítását, továbbá a kizárólag vagy elsősorban a jogsértéshez használt eszközök és anyagok, valamint a jogsértéssel előállott dolgok lefoglalását, meghatározott személynek történő átadását, kereskedelmi forgalomból való visszahívását, onnan való végleges kivonását, illetve megsemmisítését.

Formatervezési minta

A formatervezési mintákat a Szabadalmi Hivatal tarja nyilván. Ezek bejelentése és fenntartása (max. 20 évre) díjköteles.

Formatervezési mintaoltalomban részesülhet minden új és egyéni jellegű formatervezési minta.

Mintának minősül valamely termék egészének vagy részének megjelenése, amelyet magának a terméknek, illetve a díszítésének a külső jellegzetességei – különösen a rajzolat, a körvonalak, a színek, az alak, a felület, illetve a felhasznált anyagok jellegzetességei – eredményeznek.

Terméknek minősül bármely ipari vagy kézműipari árucikk.

Ez azt jelenti tehát, hogy egyedi ékszerekkel kapcsolatos valóban – világviszonylatban – új megoldásokat célszerű ezen oltalmi forma által védeni. Itt ugyanis, ha az eljárás során az egyéni eredeti jelleg megállapításra kerül, nem kell külön szakértőt rendelni a jogsértés (bitorlás) megállapítására.

Versenyjog

Ami a probléma konkrét oka jelen esetben, az leginkább a versenyjog szabályai szerint rendezhető, amely kimondja ugyanis, hogy

„Tilos gazdasági tevékenységet tisztességtelenül – különösen a versenytársak, üzletfelek, valamint a fogyasztók törvényes érdekeit sértő vagy veszélyeztető módon vagy az üzleti tisztesség követelményeibe ütközően – folytatni.”

és

“Tilos az árut, szolgáltatást (a továbbiakban együtt: áru) a versenytárs hozzájárulása nélkül olyan jellegzetes külsővel, csomagolással, megjelöléssel – ideértve az eredetmegjelölést is – vagy elnevezéssel előállítani vagy forgalomba hozni, reklámozni, továbbá olyan nevet, megjelölést vagy árujelzőt használni, amelyről a versenytársat, illetőleg annak áruját szokták felismerni.”

Ezért van az, hogy még abban az esetben is, ha esetleg az alkotás nem oltalomképes, vagy világviszonylatban nem újdonság, de a hazai piacra (vagy jelen esetben az adott weblap piacára) egy valaki vezette be, akkor azok, akik az adott piacon ilyen vagy ehhez megtévesztésig hasonló termékkel megjelennek tisztességtelen piaci előnyhöz jutnak. Ebben az esetben a bírósághoz lehet fordulni.

Védjegy

Elhangzott a blogon egy kommentben, hogy védjegyoltalmat kellene kérni. A védjegy azonban nem ezt jelenti. A védjegy egy u.n. „árujelző”. Abban az esetben, ha az adott piacon egy termékből sok van és ezek egymástól való megkülönböztetése (pl. gyártó alapján) szükséges, a gyártó annak érdekében, hogy a saját árui/szolgáltatásai azonosítását megkönnyítse és azt másoktól elhatárolja valamint, hogy a fogyasztók tájékozódását segítse jegyeztet be védjegyoltalmat. Az adidas pl. védjegy. Cipőt kiadni adibas néven pedig (a fent említett tisztességtelen piaci magatartás miatt) versenyjogi jogsértés és védjegybitorlás.

A részletesebb leírásért kattints ide! Ha pedig kérdéseid vagy jogvédelni problémáid akadnak keresd Dr. Dudás Ágnes ügyvédi irodáját!

… és azoknak, akiknek hiányzik az oldal üzenem: ne csüggedjetek, lesz még egyszer mákgubó, csak másképp, más formában!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!    bookmark bookmark

Még mindig…

…rengeteg levelet kapok. Rengetegen kérik, hogy folytassam és sokmindent nem írnak/ írtok le, amit itt a blogon nyilvánosan nem. Egyszer tisztázódik ez az ügy!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!    bookmark bookmark

Az utolsó utáni poszt

szolgálati közlemény @ április-14-2009

Sokan nem értik a mostani döntésemet és kérdeznek, sokszor leírtam ugyanazt a hozzászólásokban, de valószínű nem olvassa mindenki, mert újra és újra megkérdezik. Így leírom itt.

Miért is lett mákgubó?

Szerettem volna egy oldalt, ahol a tehetséges alkotókat (szándékosan nem kézművest és iparművészt írok) összegyűjtöm és ötleteimmel tanácsaimmal segítem, hogy ne kelljen végigjárniuk azt az utat, amit én bejártam ebben a “szakmában”. A cél a minőségi, nem feltétlen képzett, ipar és kézművesek számára üzleti ötleteket adni, amivel gyorsabban és sikeresebbre építhetik a vállalkozásaikat és elérhetik az álmukat, hogy ebből éljenek.

Mi történt?

Született egy poszt, amiben a véleményeteket kértem a másolást illetően. Nem írtam bele, hogy én a másolást elítélem, csak sejteni lehetett. Nem gondoltam fontosnak beleírni, hiszen más terveinek tiszteletben tartása számomra elemi dolog. Minden valamire való alkotó ezt le is írja a honlapján, könyvében. Hogy konkrét legyek, idézek egy Tilda könyvből: A könyvben található ötletek és tárgyak szerzői jogvédelem alatt állnak, újra nem értékesíthetőek. Ennek ellenére jött sok reakció, hogy ez nem is olyan gáz, ha másolnak. Én azt gondoltam, hogy ilyen környezetben nem érem el a célomat, az igényes ipar- és kézművesség felemelését és bejelentettem, hogy határozatlan időre bezár a mákgubó.

Mi van most?

Sokan gyávának, sértődöttnek gondolnak. Nincs bennem indulat, sem harag esetleg fájdalom amiatt, hogy más munkájának a tiszteletben tartása ma Magyarországon nem egyértelmű dolog. Rengeteg hozzászólást és levelet kapok. Értsétek meg, hogy ha másolásból élő embereket segítek a boldoguláshoz, azzal nem a magyar minőségi kézműves és iparművész társadalmat emelem fel, hanem rakok még egy jó nagy akadályt eléjük. Ezt nem akarom ezért zártam be.

S, hogy ennek volt-e értelme? Azt gondolom, hogy volt. Felkavartam az állóvizet, de nagyon. Akik saját ötletekből dolgoznak, megértenek. Akik másolnak támadnak. Én van egy harmadik csoport ők lehet, hogy eddig másoltak, de most csendben gondolkodnak, hogy ezt tényleg nm kéne. Rájuk felnézek. Miattuk volt igazán értelme a kleptokreatív posztnak! Azzal, hogy a mákgubó ebben a formában bezár, remélem, hogy sokakat elgondolkodtatok erről a kérdésről. Ez a gondolkodás pedig biztos vagyok benne, hogy előrevisz a cél felé. Ez a gondolkodás pedig biztos vagyok, hogy megtisztítja a piacot a másolóktól. Ha ez valóban így van, akkor VOLT ÉRTELME!!!!

Én visszavonulok, kisebb körben, másképp és máshogy fogom egyszer csinálni azt amit eddig a mákgubón tettem. Még magam sem tudom, hogy mikor és hogyan, de tudom, hogy ennek a munkának van értelme. Most egyre vágyok, csenben alkotni.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!    bookmark bookmark

Vége!

szolgálati közlemény @ április-13-2009

Igen, határozatlan időre a mákgubó bezár.

Ez pedig itt a búcsúlevelem. Nem ez volt az eredeti terv. A mákgubóval a célom a minőségi, magyar kézműves és iparművész vállalkozások szemléletváltása és felemelése volt. Szerettem volna, sőt, akartam javítani, emelni a színvonalon. Az előző bejegyzésem után valaki azt írta, hogy méhkasba nyúltam. Tudtam ezt jól, már akkor is mikor megnyomtam a közzététel gombot. Azonban arra, egy pillanatig sem gondoltam, hogy nem az lesz a téma a hozzászólásokban, hogyan állítsuk meg a másolást, hogyan fogjunk össze, hogyan segítsük egymást. Ehelyett arról alakult ki egy beszélgetés, ami számomra nem is volt kérdés, azaz, mit nevezünk másolásnak és szabad-e másolni.

A konklúzió: nem is olyan gáz, ha valaki másol. Sem Tilda mintákat, sem engem, sem mást. Szomorú. Ez a valóság.

Írják és mondják ezt azok, akiknek többsége sem a nevét, sem az arcát nem vállalja fel és talán pontosan ezért választotta az internetet mint médiumot. Az igazán tehetségesek, akikben van fantázia, kreativitás és feltörekvőben vannak a magyar piacon ezek után már alig-alig szólaltak meg. Pont Ők, akiknek az egész szólt, akik védelmében az egészet írtam.

Mindeddig a mákgubót ingyen és bérmentve csináltam, azért, hogy Nektek is jó legyen, de rájöttem, nem egy nyelvet beszélünk. Nem azonos erkölcsi nívón vagyunk. Emiatt nincs több mondanivalóm. ABBAHAGYOM. Örülök, hogy eddig csináltam. Szép volt, jó volt, elég volt: most boldoguljatok nélkülem.

UI: Azoknak, akiknek tisztelem a munkáját, kreativitását, akikre felnézek, akik felvállalják a nevüket, üzenem, hívjatok, keressetek, segítek. Lesz még mákgubó, másképp, máshogy: őszintén, tisztán.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!    bookmark bookmark

Kleptokreativizmus és a szerzői jogok

az áru @ április-9-2009

Mostanság lelassult a blog, hiszen egy képzésre járok, amit iparművész vállalkozóknak szervezett a Seed Alapítvány. A trénertől tanultam ezt a szót: kleptokreativizmus. Vicces szó és jót mosolyogtam magamban a hallatán, pedig már velem is előfordult, hogy másolták a dolgaimat, de mostanra túl lettem rajta.

De most megint történt valami. Az egyik árusító helyemen megjelent egy új üvegékszeres, ami természetes. Az, hogy ugyanolyan szögben és ugyanolyan háttér előtt fotózza a dolgait, arra azt mondom, mert nagyon toleráns vagyok, hogy még elfogadható. No, de ugyanazt a terméket elkészíteni már a törvénybe ütközik.

A képeket lecseréltem linkekre. Ez a saját , ez pedig a másé!

idézet a honlapomról:

A www.panyizsuzsi.hu weboldalon látható ékszerek, a róluk készült fotók, egyéb grafikai alkotások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI törvény értelmében szerzői művek és a törvényben foglalt jogvédelem alatt állnak. Az itt említett szerzői művek bármely jogosulatlan felhasználása – különösen de nem kizárólag annak másolása, átdolgozása – jogsértés és a törvényben foglalt jogkövetkezményeket vonja maga után.

Nekem ez nagyon durva. Ha nem történik változás, akkor irány az ügyvéd!

Veled fordult már elő ilyen, ha igen vagy van véleményed, akkor írd meg a hozzászólásokba és irakozz fel a jobb felső sarokban a hírlevélre?

Tetszett? Oszd meg másokkal is!    bookmark bookmark