2009. november havi bejegyzések

Webshop működtetésének jogi vonatkozásai

Nincs kategorizálva @ november-12-2009

A webshop egy internetes “piactér”. A webshopon, az Internet, mint kommunikációs felület felhasználásával, a szolgáltató eladja, a vevő pedig megveszi a kínált termékeket. A vásárlással az eladó és a vevő között adásvételi szerződés jön létre, hasonlóan bármely fizikailag létező üzletben történő vásárláshoz. Az adásvételi szerződést a Polgári törvénykönyv szabályozza, történjen az egy valós, vagy egy virtuális piactéren.

A webshopon keresztül való vásárlás során az eladó és a vevő nem találkoznak egymással, a távolból kötik meg az adásvételi szerződést, így ez egy “távollévők között kötött szerződés”, amelyre a távollevők között kötött szerződésekről szóló kormányrendelet vonatkozik. Mivel a vevő nem találkozik sem az eladóval, sem a megvásárolt terméket nem tudja a vásárlást megelőzően megnézni, komoly garanciális elemeket tartalmaz a hivatkozott kormányrendelet a vevő védelmében. Ilyen például, hogy a vevő az átvételt követő 8 munkanapon belül elállhat a szerződéstől, azaz indoklás nélkül visszaküldheti a megvásárolt terméket az eladónak.

Távollévők között létrejöhet szerződés telefonon, faxon levélben, e-mailen, internetes felületen, stb. Az internetes felületen kínált szolgáltatások – legyen az ingyenes vagy ellenérték fejében történő szolgáltatásnyújtás – információs társadalommal összefüggő szolgáltatásnak minősül és mint ilyen, vonatkozik rá az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló törvény. Az Internet sajátossága, hogy bárhol bárki bármilyen tartalmat feltehet és a tartalmat “fogyasztó” nem tudhatja teljes bizonyossággal, hogy ki az, aki a tartalmat feltette, nem ismeri meg közvetlenül az eladót, ezért szintén komoly garanciális szabályok védik a fogyasztót a hivatkozott törvény alapján. Ilyen garanciális szabály például, hogy a szolgáltató köteles az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásra vonatkozó általános szerződési feltételeket oly módon hozzáférhetővé tenni, amely lehetővé teszi a vevő számára, hogy tárolja és előhívja azokat.

Mivel az adásvételi szerződést az eladó szerkeszti meg, és nem a felek tárgyalásának az eredményeként jön létre, azaz a vevő nem alakíthat azon, ezért az a Polgári törvénykönyv szerinti általános szerződési feltételnek (ÁSZF) minősül. Emiatt a Polgári törvénykönyv vonatkozó szabályai is alkalmazandóak az ÁSZF-re. Ezek a szabályok főként a tisztességtelen általános szerződési feltételek tilalmára vonatkoznak.

Mivel a webshopon keresztül történő megrendelés esetében meg kell adni bizonyos személyes adatokat – nemúgy, mint egy kiskereskedelmi üzletben – , ezért a személyes adatok védelmére vonatkozó szabályok is alkalmazandóak ezen adatgyűjtés tekintetében. Ilyen, speciálisan az internetes szolgáltatásokra vonatkozó adatvédelmi szabályokat tartalmaz egyfelől a fent említett elektronikus kereskedelmi törvény, de az adatvédelmi törvény általános szabályai is vonatkoznak az internetes adatkezelésre. Az adatvédelmi szabályok célja, hogy megakadályozzák a személyes adatokkal való visszaélést. Ennek érdekében a hivatkozott törvények szigorú szabályokat tartalmaznak a személyes adatok rögzítésére, megőrzésére és törlésére nézve, amelyeknek az internetes vásárlás folyamatában is érvényesülniük kell.

A fenti rövid összefoglalásból látható, hogy elég összetett jogszabályi háttér vonatkozik egy webshop üzemeltetésére. Mindezek betartását több hatóság is ellenőrizheti, mint például a fogyasztóvédelmi felügyelőségek, a hírközlési felügyelőségek, de véleményem szerint a legfontosabb kontrollt az egyre nagyobb számú tudatos vásárló jelenti. Egy jól megírt ÁSZF, amely maradéktalanul leképezi az adott szolgáltató által kínált vásárlás folyamatát, azaz tartalmazza a szolgáltató által vállalt kötelezettségeket és a vásárló jogait, továbbá egy logikus, átlátható és minden szabálynak megfelelő struktúrában működő internetes felület azt a biztonságot nyújtja a szolgáltatónak, hogy a tudatos vásárló nagyobb bizalommal vásárol a webshopon keresztül, továbbá az esetleg mégis kialakuló konfliktusok könnyebben rendezhetőek az ÁSZF rendelkezéseire támaszkodva.

dr. Kovács Zsófi

dr. Egri Katalin Ügyvédi Iroda

dregrikatalin@hu.inter.net

drkovacszsofi@gmail.com

Tetszett? Oszd meg másokkal is!    bookmark bookmark

Külföldi webshop rendszerek

az áru, on-line, technika @ november-11-2009

Ebben a cikkben három külföldi webshop rendszert szeretnék bemutatni. Ezeknek, az előnye, hogy sokkal nagyobb piacot érsz el vele, mit a hazai társai és a kidolgozásuk, szolgáltatásaik is sokkal professzionálisabb. Mind ehhez társul a nyelvi különbségek miatti hátrány. Értem ezalatt azt hogy nem túlságosan szerencsés, ha csak például angol nyelvű webshopod van, mert nem minden potenciális magyar vásárlód beszél jól angolul. Ebben az esetben pénzről és banki adatokról van szó, így a vásárlásba csak azok fognak belevágni, akik jól beszélik a nyelvet vagy sokat vásárolnak külföldről online. Másik oldalról nézve a Te nyelvtudásod is fontos, mert a termékleírásoknak és a bemutatkozásnak nyelvtanilag helyesnek kell lennie.

Etsy
E az alkotók webshopjait tömörítő oldal volt az első, aki ezt kitalálta és professzionálisan működteti. Itt nem csak boltod lehet, de tájékozódhatsz trendekről, üzleti információkat kaphatsz és fórumozhatsz. Ez az oldal nem tiltja, hogy bármilyen adatot (honlap cím, e-mail, stb) közzé tegyél magadról.

Ennek a végtelenül dinamikus amerikai oldalnak egyelten hátránya van, hogy túlságosan sokan vannak rajta. Ha nem listázol naponta, akkor eltűnsz a süllyesztőben. Itt jegyezném meg azt is, hogy sokan ezeknek a webshopokat tömörítő oldalaknak azt az előnyét vélik látni, hogy maga az anyaoldal is hoz látogatókat. Én erre azt mondom, hogy ez előfordulhat, de a látogatókért és vásárlókért Neked kell megdolgozni, Neked kell marketingezni.  Pár 10Ft-nak megfelelő összegért, ezt senki nem fogja helyetted megtenni!

További részletek itt!

Dawanda
A Dawanda óriási előnye, hogy 3 nyelvű: angol német, francia. Ez egy igazi európai rendszer, ahol az európai kézművesek vannak többségben (belőlük sokat az Etsy oldalain is megtalálsz). A Dawanda 5%-os jutalékért dolgozik, de a bolt kialakítása és a listázás egyenlőre ingyenes, de az utóbbi esetében tervezik a listázási díj bevezetését.

További részletek itt!

Artfire
Ez az Etsynél újabb és a legnagyobb előnye, hogy teljesen egyedi arculatot kialakítani, valamint az alap boltot teljesen ingyenesen adja, míg a számos extra szolgáltatással kibővített prémium (verified) boltja sem kerül többe, havi$12-nál (2.000-2.200Ft) Az etsy-hez hasonlóan megadhatsz bármilyen elérhetőséget és a rendszer beépített valutaváltóval rendelkezik.

További részletek itt!

Dióhéjban ennyit szeretnék mondani a külföldi oldalakról. A megjegyzésekbe írjátok meg, hogz melyik nemzetközi boltot használjátok és miért! Azt hiszem a tapasztalatok a legfontosabbak!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!    bookmark bookmark

Hazai Design

az áru, on-line, technika @ november-11-2009

Mit is takar pontosan a hazaidesign kezdeményezés és mikor indul?
A Hazai Design oldala mindössze néhány hete került a köztudatba. Elsődleges céljaink közt szerepel magyar gyártók és tervezők által készített termékek bemutatása és terjesztése. További terveink közt szerepel a tervezők és gyártók közti kapcsolat teremtés elősegítése, valamint a nemzetközi piacban rejlő lehetőségek kiaknázása. Oldalunkkal színes képet mutatunk a jelenlegi magyar termékkultúráról.
A Hazai Design webshopja karácsony előtt már a vásárlók számára is elérhető lesz, november vége felé.

Honnan jött az ötlet?
Az utóbbi pár évben lehetőségünk volt olyan országban élni és dolgozni, ahol a formatervezés  és a design a mindennapi élet, a kultúra szerves része. Ekkor tűnt igazán szembe a kontraszt a külföldi lehetőségek és magyar hiányosságok között. A Hazai Design kezdeményezése ezt a hiányosságot hivatott pótolni. Szeretnénk továbbá a magyar termékek iránti bizalmat visszaállítani és a vásárlási kedvet erősíteni, mindemellett az alkotókat és a gyártókat szorosabb együttműködésre sarkalni.

Hogyan működik a hazaidesign?
Vásárlók szemszögéből: a Hazai Design webshop egy egyszerűen kezelhető webáruházként fog működni, ahol a termékekre egyszerűen és könnyen rá lehet keresni, találni. A vásárló a termékekről sokrétű információt kap, mely segíti az egyszerű és kényelmes vásárlást.

Alkotók szemszögéből: egy egyszerű termékregisztrációs folyamat révén az alkotók művei eljutnak a Hazai Design csapatához, ahol elbírálásra kerülnek az alábbi szempontok alapján: ötletesség, használhatóság, játékosság, esztétika, minőség, kivitelezés, innovativitás, piacképesség. Így biztosítjuk, hogy termékpalettánkra csak jó minőségű, igényes, használható termékek kerülnek. Ezek után a termékek felkerül a webshopba. Nem árulunk zsákba macskát, fix árréssel és pontos szabályzattal dolgozunk. Netes felület segítségével nyomon követhetőek a termékek fogyása az alkotók számára is.

Mi az, amit máshol biztosan nem találok meg?
A Hazai Design oldalán minőségi a kisszériás és sorozatgyártmányok mellett megtalálhatóak lesznek egyedi minőségi darabok is. Emellett helyet kapnak saját fejlesztésű termékeink is.

Mennyibe fog ez nekem kerülni?
A termékregisztráció és a termék feltöltése ingyenes, csak az eladott termékek után számolunk fel jutalékot. Jutalékunk magába foglalja az állandó termékhelyet a webshop-ban, a termék adminisztrációt, a raktározást, a postázási feladatokat, az elküldött termékképek kisebb utómunkáit, és az egyéb ügyintézés költségeit.

Nem kell foglalkoznod az eladással, a vásárlókkal és a rengeteg papírmunkával. A Te dolgod csak az, hogy gondolkozz, tervezz és alkoss újabbnál újabb, szebbnél szebb dolgokat!

Hogyan kell egy hazaidesign boltot elindítani?
A Hazai Design weshopban nincsenek külön boltok. Az alkotók és cégek által feltöltött termékek a Hazai Design termékpalettáját gazdagítják. Célunk az, hogy a Hazai Design név a jövőben a minőségi magyar design termékeket védjegye legyen.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!    bookmark bookmark

Shoppá

az áru, on-line @ november-10-2009
Mit is takar pontosan a shoppá?
A Shoppa egy internetes webáruház rendszer.
Bárki aki a weben boltot szeretne nyitni ezt pár perc alatt megteheti. Nem kell hozzá semmilyen programozói ismeret, bárki egyszerűen tudja használni.

 

Honnan jött az ötlet?
Már régi vágyam volt felépíteni egy ilyen egyszerűen használható és igényyes webshop rendszert, ahol a “bérlők” nem eladások után fizetnek jutalékot, hanem fix összegért bérelnek boltot, mint egy plázában.

 

Hogyan működik a shoppá?
A bolt tulajdonosoknak regisztrálniuk kell, de a vásárlás nem regisztrációhoz kötött!
A tulajdonosok adminisztrációs felületet kapnak, ahol kezehetik árukészleteiket, követhetik a rendeléseket, kategorizálhatnak, testreszabhatják boltuk designját.
 
Mi az amit máshol biztosan nem találok meg?
A webáruház minősége, meg a szabadság.
 
Mennyibe fog ez nekem kerülni?
áraink a kb 2500ft havi díjtól a kb 99.000Ft-os éves díjakig változnak. Ez árumennyiség, illetve csomag függő.

 

Hogyan kell egy shoppá boltot elindítani?
Ki kell tölteni egy adatlapot, és kártyával vagy átutalással kell fizetni, ahogy ez megtörtént a bolt azonnal “üzemkész”. Ha valaki rendelkezik dombornyomott kártyával akkor ez az idő akár 15 percre is csökkenhet.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!    bookmark bookmark

Meska

on-line @ november-9-2009

Mit is takar pontosan a Meska?
A Meska egy weboldal, ahol elérhető áron vásárolhatsz itthon készített, igényes kézműves termékeket, illetve eladhatod saját, hobbiból vagy hivatásból készített alkotásaidat. A Meskán a méltányos kereskedelem szellemében zajlik az adásvétel, azaz a készítők közvetlen módon, a kis- és nagykereskedők kizárásával kínálják termékeiket a vevőknek.

A Meska mozaikszó, mely a “Mindenféle Egyedi Saját Készítésű Alkotás” kifejezés rövidítése.

Honnan jött az ötlet?
Az oldal elindítói maguk is kézművesek, akik saját bőrükön tapasztalták az alkotások hagyományos értékesítési formáinak hátrányait, és szerettek volna létrehozni egy olyan, határok nélküli internetes felületet, ahol bárki speciális számítógépes ismeret nélkül kialakíthat egy saját virtuális boltot úgy, hogy közben nem kell foglalkoznia egy saját honlappal járó programozási, reklámozási és egyéb költségekkel és nehézségekkel.

A cél az volt, hogy a Meskához csatlakozók jelképes jutalék ellenében árusíthassák alkotásaikat és szerezzenek ismertséget, illetve alakítsanak ki állandó vevőkört.

Hogyan működik a Meska?
A Meskán regisztrációt követően lehet vásárolni illetve saját boltot nyitni; az alkotóknak lehetőségük van saját fejléccel és fotóval boltjukat saját ízlésük szerint kialakítani. A profil- és boltoldaluk segítségével bemutatkozhatnak, de számos más eszközzel is növelhetik népszerűségüket, úgy mint például egy rövid, frappáns “mottó” írásával, vagy egy bemutatkozó kérdéssor megválaszolásával, melyek segítségével a kezdő oldalra kerülhetnek.

A Meskán minden regisztrált felhasználó közvetlen webes elérést kap a www.felhasznalonev.meska.hu címen, amit pl. a névjegykártyáján is feltüntethető saját oldalként.

A Meskán a vevőket számtalan böngészési lehetőség segíti a számukra legmegfelelőbb termék kiválasztásában; célzottan kereshetnek a termékek funkciójára, elkészítési módjára, színére, az alkotó lakhelyére, stb.

Mi az amit máshol biztosan nem találok meg?
A legnagyobb különbség a Meska és más internetes boltfelületek között az, hogy ha valaki saját honlapot csinál, vagy boltot nyit más webáruház rendszerrel, akkor ott a havi fix díjért csak egy virtuális felületet kap; a Meska esetében azonban a jelképes jutalék fejében az oldal fejlesztői dolgoznak meg azért, hogy látogatókat hozzanak az alkotók boltjába. Vagyis a meskás boltok nem önálló webáruházak, vagy önálló alkotói weboldalak; a Meska összes alkotója képvisel egy egységet, egy közösséget, amit az oldal fenntartói népszerűsítenek. Vagyis ha valaki semmi mást nem csinál, csak szabályos időközönként feltölt pár terméket az oldalra, a Meska segítségével akkor is garantált, hogy a terméklejárati időn belül akár több ezren megnézik majd meskás boltját. Természetesen a Meskán szereplés nem zárja ki a más webes felületeken való megjelenést.

- Ennyi alkotót egy helyen, ennyi megvásárolható, egyedi termékkel itthon biztosan nem találsz máshol!

- Az oldal a folyamatos programfejlesztésnek köszönhetően a felhasználók igényeit messzemenően figyelembe véve rendszeresen új funkciókkal bővül.

- A Meska egyben egy spontán fejlődő kézműves közösségi oldal is, ahol a felhasználók kedvencnek jelölhetik egymást és egymás termékeit, és kapcsolatot tarthatnak egymással.

- Az oldalon az adásvételek utólagos értékelése erősíti a bizalmat a látogatókban.

- A már eladott tárgyak korlátlan ideig visszanézhetők, így a vevők egy-egy alkotó  teljes kínálatával megismerkedhetnek.

- A sikeres és népszerű  eladóknak további kitűnési lehetőségeket jelentenek a különféle Leg-leg-es listák.

- A Meska látogatottsága dinamikusan növekszik, 2009. szeptemberében már több mint 125 000 látogatás történt olyan felhasználók részéről, akik kimondottan az egyedi, kézműves termékek iránt érdeklődnek.

- A Meskán árusító  alkotók ingyenesen kérhetnek tanácsot a még sikeresebb árusításhoz.

- Mivel a Meska csak 1000 Ft tartozás felett állít ki számlát, az alkotóknak pár termék feltöltésével lehetőségük van fizetési kötelezettség nélkül kipróbálni az oldal szolgáltatásait.

Mennyibe fog ez nekem kerülni?
A Meskán a regisztráció díjtalan, a termékek feltöltése pedig az ártól függetlenül bruttó 30 Ft-ba kerül. Ezért a jelképes díjért cserébe a termékek 4 hónapig láthatók a Meskán, és azokat ez idő alatt több száz potenciális vevő tekinti meg.

Sikeres eladást követően a Meska az ár 4%-át kitevő bruttó jutalékot számol fel az eladóknak; az így befolyt összegből végzi az oldal fenntartását, fejlesztését és népszerűsítését.

Tedd próbára a Meska szolgáltatásait! Tölts fel akár 33 terméket az oldalra, és ha 4 hónapon belül nem jön létre sikeres adásvétel, Téged semmiféle fizetési kötelezettség nem terhel!

A Meskán nincs fix havi díj, csak a feltöltött és eladott termékek után kell havonta fizetni, ha elérted az 1000 Ft-os küszöböt.

Hogyan kell egy Meska boltot elindítani?
A www.meska.hu oldalon pár perc alatt regisztrálhatsz; a sikeres regisztrációt követően pedig már el is lehet kezdeni a termékfotók és a hozzájuk tartozó leírások feltöltését.

Az oldalon az adásvétel az alkotók és vevők között közvetlenül zajlik, vagyis az alkotó maga tölti fel termékeit, vásárlás esetén a vevő közvetlenül neki fizet, és a terméket is ő postázza számára.

Sikeres tranzakciót követően a felek megkapják egymás elérhetőségeit, melyek valamelyikén egyeztetni tudják a fizetés és szállítás részleteit. Felhasználóbarát programjának köszönhetően a Meska minimális számítógépes ismeret birtokában is könnyedén kezelhető. A fejléc Eladás menüpontjában részletes leírást találhatsz a boltnyitás és az adásvétel menetéről, valamint sok hasznos tippet olvashatsz a sikeres árusításról.

(A Meskának a cikkel kapcsolatban az alábbi kérése volt, aminek, a mákgubó természetesen eleget tett: A kérdésre adott válaszok csak abban az esetben tehetők közzé, ha az itt leírt szöveg teljes egészében, átírás nélkül jelenik meg. Egyéb esetben előzetes írásbeli hozzájárulás szükséges.)

Tetszett? Oszd meg másokkal is!    bookmark bookmark