2010. január havi bejegyzések

2010 – új időszámítás a Mákgubó életében

“Kis erek mentén, láp sík ölén, oda van a bánya rabja,
jaj Baranyában a vadon élő Kis Pálnét nem keresik.”

Szeretjük ezt a leghosszabb magyar mondatot, ami visszafelé olvasva is ugyanaz.
Számunkra ez a kreativitás mintaképe.
Tudjuk, hogy ezért érdemes élni – épp ebben az országban, aminek ilyen csodálatos nyelve van.

Nők vagyunk és tudjuk, hogy a nők sokat tehetnek egymásért.
Ezért tiszteljük egymásban az alkotót és a művészt egyaránt.
Hisszük, hogy a terveink mind megvalósulnak – épp az internet világában, ahol egyre otthonosabban mozgunk.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!    bookmark bookmark

Online fizetési módszerek Magyarországon

on-line, technika @ január-12-2010

Egy tavaly ősszel közzétett kutatás szerinte a rendszeres internet felhasználók 78%-a próbálta már ki az online vásárlást 2009-ben. Azonban az index, egy decemberi cikkében a MasterCard egyik kutatására támaszkodva kijelentette, hogy igenis félünk online fizetni. A megkérdezettek 61%-a csupán 3, vagy kevesebb pontot adott (5-ből) a bankkártyás fizetésre. A felmérésből is kiderült, hogy ez az eredmény a kevés és nem megfelelő információnak és nem a rossz tapasztalatoknak volt köszönhető.

Mivel Te online szeretnél kereskedni, legyél tisztában a fizetési módokkal, hiszen csak így tudod kiválasztani, hogy melyik a számodra és a vállalkozásod számára megfelelő eszköz.

Utánvét
Ez a legelterjedtebb és legbiztonságosabb módszer ami mind a Magyar posta, mind a futárszolgálatok szolgáltatásaival is igénybe vehető! . Az online vásárlók kedvelik ezt a fizetési módot, hiszen az áru azonnal postázásra kerül és ők csak átvételkor fizetnek. Ez az Ő szempontjukból nagyon biztonságos.

Értékesítői szempontból azonban két nagy hibája is van, drága és sok papírt kell hozzá kitölteni!

Utalás
Nyugodtan mondhatom, hogy az utánvét után ezt használják a legtöbben. Ezzel a fizetési módszerrel lehet postaköltséget csökkenteni, de a vásárlónak nagyon meg kell bíznia az eladóban, hiszen méz az áru átvétele előtt kifizeti annak ellenértékét.

Nagy hátránya, hogy a két fél látja egymás bankszámláját.

Paypal
Ez a módszer villámgyors és nem látni a másik bankszámlaszámát, mert a pénz a bankszámlákhoz kötött e-mailek között cserél gazdát. Magyarországi elterjedését akadályozza, hogy a honlap magyar nyelven nem elérhető. Ha többet szeretnél tudni a paypalos regiszrációról és pénzbekérésről a mákgubón találsz bővebb információt! Klikkelj a linkelt szavakra!

Kártya
Ez egy gyors és biztonságos megoldás. Eladóként feltétele, hogy egy bankkal köss erről egy szerződést. Ha ez megvan, akkor a honlapodon a bankkártyaszám beírásával azonnal ki tudják egyenlíteni a számlát a vásárlóid! A paypalhoz hasonlóan gyors.

Mobil fizetőeszközök
Ez még egy kevéssé elterjedt fizetési mód Magyarországon. Elsősorban parkolócégek használják, valamint autópálya matricát lehet még mobillal vásárolni.  A lassú terjedés oka a nagyon magas (30-50% körüli) kezelési költség.

További rendszerek
Magyar rendszerek: Abacus
Amerika rendszerek: amazon payments, google express checkout, stb)

… egy jó tanács. Mielőtt be akarsz vezetni az oldaladon egy új rendszert, használd Te magad is, nézd és tapasztald meg, milyen vásárlói szemszögből a webshopod!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!    bookmark bookmark

Kérlek segíts!

Nincs kategorizálva @ január-9-2010

Egy online kutatást készítek, az online vásárló nők internetezési és vásárlási szokásairól. Célom 1000 nőt megkérdezni a témában! Kérlek, ha van lehetőséged, töltsd ki és küldd el a kérdőívet el minél több nőnek!

http://spreadsheets.google.com/viewform?formkey=dG5ES3JfN2xFWFJyQWFyU3k4dk1aU3c6MA

A kutatás 2010. február elején lesz nyilvános, akkor a www.makgubo.hu oldalon lehet megtekinteni!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!    bookmark bookmark