2010. március havi bejegyzések

1. Hasznos Hétfő: honlap-elemzés

Nincs kategorizálva @ március-22-2010

Legnagyobb örömünkre a vártnál is többen jelentkeztek az első Hasznos Hétfő-felhívásra. Ezúton köszönjük nektek, hogy ennyien megtiszteltetek a bizalmatokkal! A beérkezett website-címek közül ezen a héten az alábbi két honlapot elemezzük röviden:

www.tyukanyo.hu

Ez a honlap egy olyan – kismamáknak, gyakorló anyukának és kisgyermekeiknek szóló – weboldal, ami számos praktikus ötletet és jól bevált, gyakorlati tanácsot szeretne nyújtani a babázós mindennapokhoz. Az első és legszembetűnőbb dolog a honlapon a  MENÜ: az első pillanatban ugyan a fejlécben található kép szavaira klikkelgettünk, de aztán hamar rájöttünk, hogy az minden esetben a főoldalra irányít. Lejjebb görgetve, bal oldalt megtaláltuk aztán a valódi menüt is! Nagyon szimpatikus megoldás, hogy a honlap összes főbb eleme (webshop, hírlevél, cikkek) egyetlen kattintással elérhetők a főoldalról.

Ezt követően a láblécben elhelyezett menüpontokat is górcső alá vettük: az ún. Adatvédelmi Nyilatkozat sajnos nem felel meg a jogi előírásoknak, itt ugyanis nagyon pontosan és részletesen meg kellene határozni az adatkezelés módját és célját. Ebben érdemes lenne ügyvéd segítségét kérni. Ezzel szemben nagyon szimpatikusnak találtuk az Impresszumot, ahol pontos képet kaphatunk arról, hogy kik is készítették/készítik ezt az oldalt! Az internet személytelen világában nagyon fontos, hogy az arcunkat és/vagy nevünket adjuk egy oldalhoz, hiszen ez növeli az oldal hitelességét!

Az oldal további gyenge pontja a design: bár a tyúkanyó figura helyes, az oldal mégsem mutat esztétikus, kifinomult összképet. S bár elemeiben úgymond “rendben van”, sajnos nem áll össze egy teljes, átgondolt egésszé.

Gyors elemzésünk alapján az alapvető kérdésünk a honlap tulajdonosaihoz: Mi az oldal célja? (hobby, pénzkereset, közösségépítés, stb.)

www.vadjutka.hu

Wild Judit üveg- és textilékszer készítő weboldalával kapcsolatban szintén alapvető kérdés, hogy mi az oldal célja.  E kérdés pedig azért merült fel bennünk, mert bár a különböző tevékenységi körök (ékszerek, fotózás, szociológia, újságírás) jól elkülönítetten vannak bemutatva a honlapon, túlzottan sokféle “témakör” található a menüben.

Roppant zavarónak tartjuk továbbá az angol és a magyar nyelv folyamatos keveredését az oldalon; ez a probléma legerősebben a webshopban érhető tetten, ahol a magyar oldalról egyetlen kattintással egy angol nyelvű webáruházban landol a gyanútlan érdeklődő. Magyar nyelvű honlap-látogatóként ez nemcsak zavaró, de úgymond  ijesztő is lehet – különösen, hogy ezen az idegen felületen még az árak is dollárban vannak megadva! Ebből adódóan nem egyértelmű sajnos az sem, hogy a Vadjutka-ékszereket hol és mennyiért lehetne megvenni például Magyarországon, forintért.

A személyes bemutatkozás – érthetetlen módon – kompletten hiányzik a honlapról: szinte semmi sem olvasható Wild Juditról az oldalon.

Hatalmas szakmai dícséret illeti meg azonban a website-ot a harsogó külső reklámoktól mentes, letisztult és áttekinhető design-ért. Az oldalon található fotók igényesek – sőt egyszerűen gyönyörűek! S végül egy úgymond láthatatlan, de annál fontosabb pozitívum: az oldal egy úgynevezett nyílt forráskódú rendszerben készült, ami azt jelenti, hogy a Gooogle kereső által könnyen megtalálható és értelmezhető. Ez pedig alapvető szükséglet akkor, amikor minél több látogatót/potenciális vásárlót akarunk a keresőkből az oldalunkra csábítani!

Figyelem!!!

A nagy érdeklődére való tekintettel a  jövő héten is honlapokat fogunk elemezni. Amennyiben szeretnéd, hogy a Te honlapoddal foglalkozzunk, akkor kattints és jelentkezz a

honlap elemzés

ingyenes szolgáltatásunkra!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!    bookmark bookmark

Éves vásározói akció – vásárnaptár

lehetőség, vásárnaptár @ március-18-2010

Most kaptam:

Azoknak a vásározóknak, kézműveseknek, akik 2010-ben is több rendezvényen szeretnének kitelepülni, ismét kedvezményes lehetőséget kínálnak.

Alább röviden bemutatjuk az éves akció főbb elemeit: 4+1 rendezvény. A rendezvények választhatók a már meglévő rendezvényekből is, de Ön előtt megvan a lehetőség, hogy egész évben bármelyik rendezvényre kitelepüljön 4+1 rendezvény erejéig.

  • Akciós ár: bruttó. 59. 000 Ft.
  • Biztosított: egységes kézműves sátor (nem kötelező csak a kézműves utcában), villany kiépítés 30 méteren belül+előre telepített sátrak+kijelölt helyek.
  • Jelentkezés határideje=akciós díj beérkezésének határideje: 2010. március 25.
  • A most feltüntetett rendezvények mellett még számos másik rendezvény kerül folyamatosan a portfolióba (kb. 15 db!!)

Ha Ön szeretne ehhez a lehetőséghez csatlakozni, akkor kérem, hívja vagy írjon levelet vásárszervezőnknek, akivel egyeztetheti a részleteket.

+36 30 399 1553, vasar@fesztivalmestersegek.hu

Valamennyi jelentkezőt főképp tevékenysége alapján bíráljuk el, aszerint, hogy az összeegyeztethető legyen a Fesztivál Mesterségek Egyesülete kézműves vásárszervezési és a Magyar Kulináris Marketing Kft. általános vásárszervezési politikájával.

Weboldalukat 2010-től a www.fesztivalmestersegek.hu címen érhetik el.

Egri Húsvét

www.egrivar.hu

2010.04.03-04.05

Kézműves02. 28-ig

Lejárt!!!!

Kézműves03.01-03.20-ig Kézműves03.21-04.03-ig Általános árus

Nem jelentkezhet!

Általános árus

Nem jelentkezhet!

10.000 Ft/3 fm 15.000 Ft/3 fm 20.000 Ft/3 fm ——– ———
Gyulai Pálinkafesztivál

www.palinkafesztival.hu

2010.04.16-04.18

Kézműves 02. 28-ig

Lejárt!!!!

Kézműves03.01-03.31-ig Kézműves04.01-04.16-ig Általános árusoknak 03. 31-ig Általános árusoknak 03. 31. után
10.000/3 fm 20.000 Ft/3 fm 31.500 Ft/3fm 31.500Ft/3fm 40.000 Ft/3 fm
Nagykanizsa Város Napja

www.nagykanizsa.hu

2010. 04.23-04.24

Kézműves03. 31-ig

Csak bemutatót végző kézműveseknek!

Kézműves04.01-04.20-ig

Csak bemutatót végző kézműveseknek!

Kézműves04.21-től

Csak bemutatót végző kézműveseknek!

Általános árus

Nem jelentkezhet!

Általános árus

Nem jelentkezhet!

5.000 Ft/3 fm 15.000 Ft/3 fm 20.000 Ft/3 fm ————- ————-
Szentendrei Majális

www.szentendreimajalis.hu

2010. 04.30-05-02.

Kézműves03. 31-ig Kézműves04.01-04.20-ig Kézműves04.21-től Általános árus03. 31-ig Általános árus04. 01-től
10.000 Ft/3 fm 15.000 Ft/3 fm 20.000 Ft/3 fm 20.000Ft/3fm 30.000 Ft/3 fm
Tapolcai Majális

www.tapolcaiunnepinapok.hu

2010.04.30-05.02

Kézműves03. 31-ig Kézműves04.01-04.20-ig Kézműves04.21-től Általános árus03. 31-ig Általános árus04. 01-től
10.000 Ft/3 fm 15.000 Ft/3 fm 20.000 Ft/3 fm 15.000Ft/3fm 25.000 Ft/3 fm
Civilek Majális Sárvár

www.civilekmajalisa.hu

2010.05.01-05.02

Kézműves03. 31-ig Kézműves04.01-04.20-ig Kézműves04.21-től Általános árus03. 31-ig Általános árus04. 01-től
10.000 Ft/3 fm 15.000 Ft/3 fm 20.000 Ft/3 fm 15.000Ft/3fm 25.000 Ft/3 fm
Tokaji Borok Fesztiválja

www.tokaj.hu

2010.05.29-05.31

Kézműves05. 07-ig Kézműves05.08-05.21-ig Kézműves05.22-től Általános árus

Nem jelentkezhet!

Általános árus

Nem jelentkezhet!

12.000 Ft/3 fm 20 000 Ft/3 fm 25.000 Ft/3 fm ———- ———–
Eperfesztivál

www.eperfesztival.eu

2010.06.04-06.06

Kézműves03. 31-ig Kézműves04.01-05.05-ig Kézműves05.06-06.04-ig Általános árus03. 31-ig Általános árus03. 31. után
10.000 Ft/3 fm 20.000 Ft/3 fm 31.500 Ft/3 fm 31.500Ft/3fm 40.000 Ft/3 fm
Rátóti Napok

www.gyulafiratot.hu

2010.06.19-06.21

Kézműves05. 21-ig Kézműves05.22-06.04-ig Kézműves06.05-től Általános árus05. 21-ig Általános árus05. 21 után
5000 Ft/3 fm 10.000 Ft/3 fm 15000 Ft/3 fm 10.000 Ft3fm 20000 Ft/3 fm
Duna Ünnep Kisoroszi

www.dunaunnep.hu

2010.07.02-07.04

Kézműves06. 04-ig Kézműves06.05-06.18-ig Kézműves06.19-től Általános árus06. 04-ig Általános árus06. 04 után
5000 Ft/3 fm 10.000 Ft/3 fm 15000 Ft/3 fm 10.000 Ft3fm 20000 Ft/3 fm
Bakonyi Betyárnapok  Zirc

www.betyarnapok.hu

2010.08.06-08.07

Kézműves07. 16-ig Kézműves07.30-ig Kézműves07.31 -től Általános árus

Nem jelentkezhet!

Általános árus

Nem jelentkezhet!

10.000 Ft/3 fm 15.000 Ft/3 fm 20.000 Ft/3 fm ————– ————–
Civilek  Éjszakája Eger

www.egrivar.hu

2010.08.13-08.15

Kézműves07. 23-ig Kézműves08.06-ig Kézműves08.06 -tól Általános árus

Nem jelentkezhet!

Általános árus

Nem jelentkezhet!

10.000 Ft/3 fm 15.000 Ft/3 fm 20.000 Ft/3 fm
Tapolcai ÜnnepiNapok és Borhét

www.tapolcaiunnepinapok.hu

2010.08.19-08.22

Kézműves/ 07. 30-ig Kézműves/08.13-ig Kézműves/08.14 -től Általános árus

Nem jelentkezhet!

Általános árus

Nem jelentkezhet!

10.000 Ft/ 3fm 15.000 Ft/3 fm 20.000 Ft/3 fm ————– —————

Jelentkezni – kizárólag írásban a vasar@fesztivalmestersegek.hu címen,vagy a 06 68/452-224-es fax számon. Postacím: 5811 Végegyháza, Köztársaság u. 49.

Jelentkezésében kérjük, tüntesse fel, hogy:

  • mely rendezvényeken
  • milyen tevékenységgel kíván megjelenni, (mit szeretne árusítani)
  • Kézműves esetén: igazolja mesterségét és terméke előállítási eredetét, beszerzését
  • milyen installációval települ ki – amennyiben nem az általunk biztosított egységes sátorral (sátor, puska, faház, stb. és ezek külleme)
  • illetve mekkora területet (folyóméter) kíván elfoglalni (MIN. 3 FM!!)
  • Továbbá kérjük, jelentkezésén tüntesse fel saját elérhetőségeit is, hogy kérelmére válaszolhassunk (e-mail, fax, postacím).

3 fm-nél kisebb hely egyetlen rendezvényre sem igényelhető! Valamennyi jelentkezés akkor érvényes, ha arról írásos visszajelzést küldtek miután a befizetés megtörtént.

Helydíjak befizetése, helyek elfoglalása, szerződés, számla

Visszaigazoló  levelükben közölni fogják bankszámlaszámukat, amelyre átutalással fizethetik be a helydíjakat. Érvényes befizetésnek kizárólag az számít, ha a számlán megjelenik a befizetett helydíjak összege.Tájékoztatásul közöljük, hogy az egyes rendezvényekre a helyeket az igénylés beérkezése, a feldolgozás, és a helydíjak befizetésének sorrendjében biztosítjuk!

Emlékeztetőül elmondják, hogy 2009. óta így 2010-ben is saját kézműves sátrainkba telepítjük az azt igénylő kereskedőket (lásd www.fesztivalmestersegek.hu).

Fontos változás még az Eseménymarketing cégcsoport vásárszervezési politikájával kapcsolatosan, hogy azokon a rendezvényeken, ahol a Fesztivál Mesterségek Egyesülete szerződik a rendezvény szervezőjével, ott kizárólag tevékenységüket és forgalmazott termékük eredetét igazoló kézműveseket áll módunkban szervezni. Általános termékforgalmazással, árusítással foglalkozó vásározókat nem. Azokon a rendezvényeken, ahol másik cégünk a szerződő fél (Magyar Kulináris Marketing Kft.) a rendezvényszervezővel, lásd Eperfesztivál, Pálinkafesztivál, ott szintén előtérbe kerül a kézművesek szerepe, aránya, de korlátozott mértékben fogadunk más árusokat is.

Cégeik vásárszervezési politikája elkülönül egymástól, ami elsősorban abban fog megnyilvánulni, hogy a Fesztivál Mesterségek Egyesülete kizárólag nívós kézműves vásárokat kíván szervezni.

Budapest, 2010. március 15.

Tisztelettel,

Korolovszki Norbert      Varga Istvánné

Fesztivál Mesterségek Egyesülete

Azoknak a vásározó, kézműves partnereinknek, akik 2010-ben is több rendezvényünkön szeretnének a rendezvényeinkre kitelepülni, ismét kedvezményes lehetőséget kínálunk.

Alább röviden bemutatjuk az éves akciónk főbb elemeit:

    • 4+1 rendezvény. A rendezvények választhatók a már meglévő rendezvényeinkből is, de Ön előtt megvan a lehetőség, hogy egész évben bármelyik rendezvényünkre kitelepüljön 4+1 rendezvény erejéig.
    • Akciós ár: bruttó. 59. 000 Ft.
    • Biztosított: egységes kézműves sátor (nem kötelező csak a kézműves utcában), villany kiépítés 30 méteren belül+előre telepített sátrak+kijelölt helyek.
    • Jelentkezés határideje=akciós díj beérkezésének határideje: 2010. március 25.
    • A most feltüntetett rendezvények mellett még számos másik rendezvény kerül folyamatosan a portfoliónkba (kb. 15 db!!)

Ha Ön szeretne ehhez a lehetőséghez csatlakozni, akkor kérem, hívja vagy írjon levelet vásárszervezőnknek, akivel egyeztetheti a részleteket.

+36 30 399 1553, vasar@fesztivalmestersegek.hu

Tetszett? Oszd meg másokkal is!    bookmark bookmark

Gazdasági magazin nőknek

Nincs kategorizálva @ március-17-2010

Nyáron éppen a hosszú nyaralásból vezettünk haza, mikor az egyik benzinkútnál egy érdekes újságot pillantottam meg: Haszon Nőknek. gyorsan vettem is magamnak egy példányt, hiszen Magyarországon nem láttam még soha előtte hasonló kiadványt. Ahogy belelapoztam,kiderült, hogy nem csak nem láttam, hanem nem is létezett, hiszen ez volt az első szám.

Néhány héttel ezelőtt egy e-mailt kaptam a kiadótól, hogy szeretnék egy karkötőmet berakni az újsába. a megkeresésből egy egész interjú is lett.  Én pedig alig vártam, hogy megjelenjen az újság. mikor kezembe vettem meglepődtem, a nyári élményeimet felülmúló fantasztikus női magazint foghattam a kezembe. Ez a szám a divattal foglalkozik, elsősorban üzleti szempontból, de számos magyar női vállalkozót is bemutat és hasznos tanácsokat ad a vállalkozáshoz.

Igazán hiánypótló kiadvány, ajánlom figyelmetekbe a Haszon Nőknek című magazint!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!    bookmark bookmark

Akiknek mindenre van ideje – 1. rész

Nincs kategorizálva @ március-16-2010

Néhány évvel ezelőtt egy női és férfi szerepekről szóló konferencián, Dávid Bea, szociológus az alábbi mondatot mondta: Egy férfinak egy nagy karrierje van, egy nőnek megannyi kicsi: család, háztatás, gyerek, munkahely.

Ez a mondat azóta is számtalanszor eszembe jutott, hiszen olyan frappánsan fogalmazta meg a két nem közötti különbséget. Egy nő élete pontosan ilyen, ezernyi kis feladat, amik közt rendet kell tenni. Különösen így van ez a vállalkozó nők életében, akiknek senki nem osztja be az az idejét és ez nagy könnyebbség. Az éremnek azonban két oldala van. Mivel más nem osztja be az időd, ezért ezt magadnak kell megtenni és ez nem mindig könnyű. A munkád eredményessége és sikere többek közt ezen is múlik! Az időbeosztásnak, időgazdálkodásnak megannyi módszere van, van, aki listákat írogat, van aki a naptárjába jegyez fel mindent és van aki a korral haladva a telefonját használja erre a célra. Ezért rendszeresen közreadunk különböző időbeosztással kapcsolatos tippeket praktikákat és interjúkat.

Elsőként egyik saját módszeremről szeretnék Neked mesélni. Régebben listákat vezettem, hogy miket kell egy adott nap elvégeznem. Azonban ezek a listák olyan hosszúak voltak, hogy aligha lehetett velük végezni. Így másnap reggel megint egy csomó időm ment el az új lista írásával. A legnagyobb problémát az jelentette, hogy egy nő életében ezerszer át kell szervezni a napot, mert kiderül, hogy a gázszerelő mégis máskor jön és a különóra is elmarad, de a nagymamához meg mindenképpen be kell ugrani. Ilyen kis momentumok természetesen felborítják az egész napot és oda a tervezés, oda a lista.

Múltkoriban egy előadást hallottam az üzleti tervezésről, ahol a parafa nagykereskedő előadó a váratlan helyzeteket a GPS-hez hasonlította és az azonnali újratervezésre biztatott mindenkit. Ezek után fedeztem fel a számomra legideálisabb megoldást a parafa táblát.

A módszer lényege, hogy a heti feladataimat egyesével 4×10 centiméteres papír darabokra írom fel, melyek akár a legapróbb dolgok is lehetnek, mint egy fontos telefonhívás Ezeket elosztom a hét különböző napjaira és ennek megfelelően egy 60×40 centiméteres parafa táblára 5 oszlopba tűzöm őket. A tábla az asztalom közelében jól látható helyen van, így egész nap figyelmeztet a teendőimre. Mindig az aznapi feladatokkal foglalkozom és a kimaradt feladatokat pedig másik napra tűzöm át, így a módosítás sem vesz igénybe néhány másodpercnél többet.

Ezt a módszert nagyon ajánlom olyan embereknek, akik fix helyen dolgoznak, de gyakran módosul a programjuk, amikor azonnal reagálni kell a váratlan helyzetekre.

Ha van Neked is van már bevált, időbeosztást segítő módszered vagy hasznos történeted, oszd meg velünk az info@makgubo.hu mail címen.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!    bookmark bookmark

Ingyen elemzés!

esettanulmány, tanulás @ március-16-2010

Az online vállalkozások ma Magyarországon gyerekcipőpen járnak. Van néhány remek vállalkozás, akik jól használják és maximálisan profitálnak az internet adta lehetőségekből, de az átlag ember és vállalkozó sok esetben azt sem tudja hol kezdjen hozzá a dologhoz vagy bizonyos tévhitek miatt nem is gondol a vállalkozása online irányba való fejlesztésére! A mákgubó csapata ismét remek ötlettel rukkolt elő, hogy eloszlasson tévhiteket és rámutasson néhány fontos tényezőre.

Az online vállalkozások sikere két fő pilléren nyugszik: az online marketing szabályainak a betartása és a kreativitás. Ha e kettőt megfelelően ötvözöd, jó úton jársz a siker felé. Nem nagy dolgok ezek, de jól kell csinálod, akkor sokszorosát profitálhasd eddigi bevételeidnek. Ehhez szeretnének hozzájárulni a tudásukkal és elindítjuk a blogon a Hasznos Hétfő sorozatot.

Mi az a Hasznos Hétfő?
Minden hétfőn elemzéseket olvashatsz a mákgubó blogon. Elemezni fogunk honlapokat, blogokat, hírleveleket, webshopokat és még sok olyan eszközt, ami a terméked, szolgáltatásod sikerét és a bevételeidet növeli.

Miért is hasznos és hogyan lesz pont Neked hasznos?
Hétfőnként kiemeljük a kiválasztott eszközök legjobb, leggyengébb pontjait, megmutatjuk gyengeségeit és erősségeit. A Te hasznod a mások hibáiból és sikereiből való tanuláson túl az, hogy akár a Te honlapodat vagy más online marketing eszközödet is kielemezhetjük.

Mit kell tenni?
Minden hétfőn az elemzés végén meghirdetjük, hogy milyen marketing eszközt fogunk elemezni következő hétfőn. Ha szeretnéd, hogy elemzéseinkkel a Te munkádat segítsük akkor nem kell mást tenned, mint elküldeni az adott eszközödet a hasznoshetfo@makgubo.hu mail címre pénteken déli 12 óráig. Mi a jelentkezők közül választjuk ki azt a két szerencsést, akinek az eszkösét következő hétfőn kielemezzük.

Mik a szabályok?

  • a jelentkezők közül teljesen szubjektív alapon választjuk ki elemzésre az eszközöket
  • az elemzést minden esetben nyilvánosságra hozzuk és ezt eltávolítani nem lehet

Ezen a héten honlapok jelentkezését várjuk elemzésre!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!    bookmark bookmark