2010. november havi bejegyzések

Legutóbbi munkánk: egykönyv.hu

Nincs kategorizálva @ november-23-2010

Az elmúlt hetekben indult el az egykonyv.hu online keresztény könyvesbolt. A tulajdonos a vállalkozás létrehozása és az weboldal kialakítása során is a mákgubót bízta meg szakmai tanácsadással. Vele készítettünk interjút!

Mesélj egy kicsit magadról! Mit kell tudnunk Chornitzer Eszterről?

33 éves vagyok, három gyermek édesanyja. Annakidején a Zsámbéki Katolikus Tanítóképző Főiskolán végeztem tanító és hitoktató szakon. Nagyon szerettem volna tanítani, de úgy alakult, hogy főiskola után összeházasodtunk és pár évig külföldön dolgoztunk a férjemmel. Amikor 2003-ban végleg hazaköltöztünk, Máté fiam szinte azonnal beköltözött az életünkbe, akit aztán hamarosan követett a két húga, Hanna, majd Emma.

Nagyon élveztem a velük otthon töltött hét évet, sok mindent tudtam meg rajtuk keresztül magamról, a világról, Istenről. Megértettem, hogy a legtöbb, amit a gyerekeimnek adhatok, ha az édesanyjukkal lehetnek. Egyre jobban erősödött bennem ez az érzés, és egyre jobban nőtt bennem a kérdőjel, hogy hogyan oldjam meg, hogy miközben dolgozom, valóban az édesanyjuk tudjak maradni a gyermekeimnek. Adott lett volna a pedagógus pálya, de úgy éreztem, közel 35 évesen, három gyerekkel, mindenféle szakmai tapasztalat nélkül nem indulnék valami jó eséllyel a környékbeli iskolákban.

Időközben a férjem, az egyetlen kereső ember a családban elvesztette az állását. Ekkor kezdett el mocorogni bennem, hogy muszáj dolgozni valamit.

Mindig is online vállalkozásban gondolkoztál?

Nem, egyáltalán nem. Az alapötletem az volt, hogy szeretnék egy kis, barátságos könyvesboltot nyitni keresztény kiadók kiadványaival, Szentendre óvárosában, a Dunakanyar részére. Az volt a tapasztalatom, hogy van egy elég nagy közösség, akiknek igényük van a keresztény kultúrára, de gyakorlatilag nem tudnak hozzájutni, mert pl. a keresztény könyvesboltok –kevés kivételtől eltekintve- mind Budapest belvárosában vannak ahová még innen Szentendréről is nehézkes eljutni, különösen kisgyerekekkel együtt.

Hogy lett belőle mégis online vállalkozás?

A válasz nagyon egyszer! A TŐKE HIÁNYA miatt! Egyszerűen nem lett volna több millió forintom egy bolt bérlésére, fenntartására. És akkor még a legkisebb lányom otthon volt velem, tehát alkalmazott is kellett volna. Bizonytalan volt az egész sikeressége, egy szóval irreális és felelőtlen lett volna egy bolt üzemeltetésébe fogni. Ekkor találkoztam Panyi Zsuzsival, elmondtam neki az ötletemet, aki nagyon jónak találta, de megerősített abban, hogy ahhoz, hogy ez elindulhasson, rengeteg pénz kellene. Felvázolta azonban előttem tisztán, pontosan, számokkal alátámasztva, hogy ugyanez az ötlet miként valósítható meg online, lényegesen kisebb befektetésből. Nem mellékesen megcsillogtatta előttem az online vállalkozások által adott szabad időbeosztás lehetőségét, ami igen nagy vonzerővel bírt számomra, tekintettel arra, hogy épp azon töprengtem, hogyan legyek dolgozó nő és édesanya egyszerre.

Mit élveztél a legjobban mialatt létrehoztad a vállalkozásodat?

Nehéz lenne erre egy szóval válaszolni. Élveztem minden percét. Jó volt végre valami mást csinálni. Lezárult életem egy gyönyörű korszaka és ez a vállalkozás most újabb távlatokat nyitott meg előttem. Mindig is nagy kérdés minden emberben, hogy: -Mi végett vagyok is én? Mi az én feladatom itt a Földön? – Ez a vállalkozás szinte az első perctől kezdve választ ad erre a kérdésre. Ahogy a honlapomon a bemutatkozásban is írtam, meggyőződésem, hogy ezt a vállalkozást nem egyéni karriervágytól vezérelve kezdtem el, hanem az Istentől kapott tudásomat és képességeimet itt tudom a lehető legjobban kamatoztatni.

Miben segített neked a mákgubó, hogy működtetek együtt?

Rengeteget segített. Az elején főleg személyesen találkoztunk, hogy megbeszéljük a főbb irányvonalakat, lépéseket. Tényleg lépésről lépésre segítettek, fogták a kezem, kezdve a cégalapítás jogi részeitől, a pályázatíráson át a honlap esztétikai kivitelezéséig, rengeteg mindenben adtak konkrét tanácsot. Kicsit később, mikor már kezdtem én magam is belerázódni a vállalkozói létbe, elengedték a kezem, hogy mehessek egyedül, de a telefonos konzultációk megmaradtak. Bármikor, ha szükségem volt a segítségükre, nyugodtan hívhattam őket, kérdezhettem tőlük, készséggel segítettek. Abban, hogy ez a vállalkozás létrejött, nagyon nagy szerepe volt a mákgubónak és nagyon sok köszönettel tartozom Nekik.

KÖSZÖNÖM MÁKGUBÓ!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!    bookmark bookmark

Little Winter Art Market

Vasárnapi Vásárnaptár @ november-14-2010

Kedves Művészek, Designerek!
Szeretnélek meghívni Benneteket az idén megszervezett LITtLE WINTER ART MARKET téli vásárára árusítani Székesfehérvárra!
A vásáron NINCS HELYPÉNZ, mert célunk egy egyedi, varázslatos hangulat vásár kialakítása Művészek által készített egyedi tárgyakkal, utcazenészekkel, előadóművészekkel, gesztenyés-forralt boros légkörben. A célközönség pedig 0-50 körüli, mivel ez a belváros szívében lévő Kávéház (Műhely Kávéház: www.muhelykavehaz.hu) belső kertjében és aulájában lesz.

Várunk szeretettel, és ha esetleg tudsz még ajánlani mást, aki szívesen árulna, előadna (kézműveseket, mestereket, árusokat, fellépőket), bárkit, akit érdekel a vásár, azt megköszönném. Add tovább ezt a lehetőséget!

További részletek:
Helyszín: Székesfehérvár, Műhely kávéház (belső kert, aula, beltér)
Időpont: Dec. 3-4, 10-11, 17-18, 22-23 (11től estig-zárásig)
Helypénz nincs, asztalok vannak, plusz ki mit hoz. árusoknak ingyen forralt bor
Plakátok, hirdetés, újságcikk előzetesben.

Befogadóképesség: kb 500 fő

A pénteki nap diákoknak, fiataloknak “szerezz pénzt karácsonyra, add el régi cuccaid” piac lesz, szombaton pedig a vásár.
Keresünk még utcazenészeket, marionetteseket, bábosokat, bűvészeket, bármilyen fellépőket, akik eladhatnak, kalapozhatnak a helyszínen.

Lehet jönni akár egy alkalommal, akár végig karácsonyig, csak tudni kell, kikre lehet számítani, pontosan mikortól, meddig, mivel, mekkora helyigény kell neki.

A jelentkezési szándékot, kérlek, minél hamarabb jelezzétek!

Szabó Csilla Tünde
Art Manager
+36 20 9 406 408

http://wholeliving.blog.hu

Tetszett? Oszd meg másokkal is!    bookmark bookmark

10 hasznos tipp profil oldal írásához

Tech Kedd @ november-9-2010
webszövegírás

Sokan nem készítenek maguknak saját webáruházat, hanem közösségi webshopban (pl. Etsy, Dawanda vagy Meska) árulnak. Minden közösségi webshopban fontos, hogy készüljön rólad egy bemutatkozó szöveg. Különösen akkor fontos ez, ha nem üzemeltetsz saját weboldalt, hiszen a vásárlódnak itt van lehetősége megismerni a termékek készítőjét és a mögötte lévő értékeket. Ebben a szakmában az embernek nagy szerepe van, hiszen a kézzel készült termékeknek története van és pontosan emiatt a történet miatt válaszják a Te termékedet a sokkal olcsóbb személytelen kínai helyett!

Nézzük miről írjál a profil oldaladon, hogy ez segítse a kapcsolatteremtést és az eladásaidat:
  1. Hogy hívnak és merre élsz?
  2. Milyen képességeid és szakmai tapasztalatod van?
  3. Mit készítesz?
  4. Miben más a Te terméked, mint másé?
  5. Mi az inspirációid?
  6. Milyen anyagokat használsz?
  7. Hogyan készíted a termékeket?
  8. Vannak-e különleges szolgáltatásaid? (egyedi megrendelés, díszcsomagolás stb.)
  9. ha bármi különlegességről tudsz beszámolni, azt is itt teheted meg!
  10. Irányítsd a boltodba!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!    bookmark bookmark

5 forintért tudsz hirdetni egy embernek!

lehetőség @ november-2-2010

Karácsony alkalmából az idei évben jelenik meg első alkalommal online formában a panyizsuzsi pont magazin. A netes újság első körben 2.000 embernek kerül kiküldésre, de közülük – a tartalma miatt – valószínűleg sokan tovább fogják küldeni ismerőseiknek, barátaiknak, rokonaiknak; így előzetes terveink szerint több mint 4.000 olvasóra számítunk!

Ezúton szeretném az online magazint, mint hirdetési felület a figyelmedbe ajánlani.  A megjelenés módja szabadon választható. A vállalkozásod szerepelhet a termékajánlóban, kuponon, PR cikkben vagy a panyizsuzsi.hu blog bannerei közt.

Részletes információkért kérlek írd meg nevedet, e-mail címedet és a hirdetés tárgyát a kapcsolat oldalon keresztül! saját tervezésű és saját gyártású termékek számára a hirdetési árainkból kedvezményt biztosítunk! Minden további kérdés, kérés esetén szívesen állok rendelkezésre!

Az anyagleadás határideje: 2010. november 10.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!    bookmark bookmark

6. Hasznos Hétfő honlapelemzés

Hasznos Hétfő @ november-1-2010

A hosszúra nyúlt nyári szünet után újra útjára indul egyik legnépszerűbb rovatunk a Hasznos Hétfő.

manogyongy.hu

A mai honlapunk egy kézműves oldal, ami gyöngyékszerek értékesítésével és gyöngyfűzés oktatásával foglalkozik. Az oldal szerkezetét jobban megvizsgálva  látom, hogy nyílt-forráskódú, Joomla rendszerben készült. Ez a tény pedig nem csak az én szívemet melengeti, hanem a Google is nagyon boldog lesz tőle és ezért előkelő helyen fogja megjeleníteni a keresőkben! Az oldal menüje nem teljesen egyértelmű, görgetés nélkül nem is látható. Igaz,  mindegyik eleme a bal oldali oszlopban található,, de ez az oszlop erősen tagolt és ezért nem túl praktikus. A hírlevél feliratkozás azonban nagyon fontos része a weboldalnak, ez külön dicséretet érdemel és remélem, hogy a feliratkozók rendszeresen kapnak is ebből a hírlevélből!

Az egyik legjobban megírt és szerkesztett oldal a rendelés, vásárlás: világos és egyértelmű. Korrektül megválaszolja a  a potenciális vásárlóban felmerülő kérdéseket, ami az oline értékesítés egyik legfontosabb része!

Mikor a nyitóoldalon a blogra klikkelek, kicsit olyan érzésem van, mintha egy másik weboldalra érkeztem volna. Itt is van weboldal, meg ott is. Talán költözés közben van a honlap? Nem teljesen értem. Érdemes lenne mielőbb eldönteni, hogy melyiket használod és a másikat gyorsan zárd is be!

Figyelem!!!

Amennyiben szeretnéd, hogy a Te honlapoddal, hírleveleddel netán blogoddal foglalkozzunk, akkor kattints és jelentkezz az

Hasznos Hétfő

ingyenes elemző szolgáltatásunkra!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!    bookmark bookmark