7-es adószám, avagy az adószámos magánszemély

Zina @ 2009. március 20.

Sok szó estett a 7-es adószámról itt a napokban. Megkérdeztem Szigeti Ami, könyvelőt, aki az onlineadózás oldal szakértőjét és tulajdonosát a 7-es adósz-m illetve az adószámmal rendelkező magánszemély körül kialakult bizonytalanságról! Íme Ami véleménye:

Sajnos azt kell mondjam, nagyon nem egyértelmű erre a helyzetre az adószámos magánszemély. Mivel a jogszabályok ezzel kapcsolatban hol fedik egymást, hol pedig egymásnak ellentmondanak, nagyon ingoványos ez a talaj. Nincs éles határvonal. Ezért lehet, hogy egyik helyen azt mondják, hogy lehet, a másik helyen pedig azt, hogy nem.
Nem akarok túl sok száraz szöveget felvonultatni, de a törvény szerint rendszeres és üzletszerű tevékenység csak vállalkozási keretek között folytatható. A kérdés az, hogy az igazolvány kiadásakor, majd később egy esetleges ellenőrzésen a revizor hogyan ítéli ezt meg.

Az adószámos magánszemély intézménye bérbeadóknak, óraadóknak, szellemi tevékenységre lett kitalálva. (Szellemi tevékenységet folytató magánszemélynek az számít, aki eredeti jogosultként olyan önálló jövedelmet ér el, amelynek eredményeként a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló törvény szerint szabadalmi oltalom tárgya, valamint szerzői jogi védelem alá tartozó alkotás jön létre.)

Az utóbbi napokban akit tudtam megkérdeztem, és a könyvelő-adótanácsadó kollégák mindegyike azt mondta, hogy a fenti tevékenység végzésére mindenképpen inkább a vállalkozási formát ajánlanák nyugodt szívvel az ügyfeleiknek.

Igen, tudom, és megértem, hogy elképesztő és nonszensz az egész, hogy pár ezer forintos kis bevételekre is ekkora a cécó és a bürokrácia, viszont az érvényben lévő törvényeink nem húznak meg egy összeghatárt, ami alatt azt mondhtanánk, hogy nem kell bevallani a bevételeinket (ez ugyanis semmiképpen sem ingóság értékesítés, amire érvényesíthető a 200 ezres adómentességi határ!) – Nem úgy, mint az őstermelők esetében, akik 600 ezer forint alatt adómentesek…

Mindezt nem pánikkeltő célzattal írtam le, csak szeretném ha tisztán látnátok, megismerjetek minden részletet és lehetőséget, mielőtt döntetek, és hogy sikerüljön mindenkinek megtalálni azt a megoldást, amely minden követelménynek megfelel.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!    bookmark bookmark

Adri on augusztus 24th, 2009 at 15:18 #
vacskamati - 2009. március 21. @ 07:44

Szia Zsuzsi!
Nagyon örülök, hogy elkezdtél foglalkozni a témával, az ügy kirobbanása előtti pár héttel már napi szinten foglalkozunk a kérdéssel az Index Babavarrós topicján. Közülünk van, aki megkapta a hetes számot, nekem pl. ugyanazt javasolták az adóhivatalban, amit Ami is írt. Egy dologgal egészíteném még ki a dolgot: megkérdeztem, ha iparművészeti zsűrivel zsűriztetem az alkotásaimat, akkor más a megítélése és megadhatják az adószámot.. (Sajna, tavalytól a művészi termékek is kikerültek az adómentes kategória alól..)
(azt pl. nem tudom, egy esetleges ellenőrzés folytán, ha az ellenőr meg nem úgy látja, akkor megbüntet, hogy nem a megfelelő módon adózom??!!) Azt is mondták, ha már két darab akármit eladok, az rendszeres gazdasági tevékenységnek minősül és a bevétel nagyságától függetlenül be kell vallani. Hát, nem könnyítik meg, hogy az ember jogkövető magatartást tanúsítson. :(

Még egy dolog, ami sokunkat érint(het): többen GYED mellett próbálkoznánk, elvileg napi 4 órát így is lehet dolgozni.. csak mivel az alkotói tevékenységnél nem lehet ezt az időt számszerűsíteni, azt javasolták, a járulékkifizetőnél érdeklődjek ez ügyben.. Jövő héten megkísérlem elérni az Államkincstárt, ha érdekel, ide is szívesen leírom, mire jutottam.. :)

admin - 2009. március 21. @ 08:22

GYED mellett nem lehet dolgozni. A gyermek 1 éves korától GYED helyett igényelhets GYES-t, ami mellett 4 órában, vagy ha a munkavégzés helyszíne az otthonod, akkor 8 órában is dolgozhatsz.

vacskamati - 2009. március 21. @ 09:49

Igen, közben én is jobban beleástam magam a neten, és tényleg nem. Az a fura, hogy az APEH információs vonalán mondták ezt, pedig kétszer is rákérdeztem. Illetve ez is egy érdekes-ingoványos kérdés, mivel a szerzői jogdíjas tevékenységek ez alól kivételek.. szerintem pár kört megérne futni ezirányban is, mit takarhat ez. Azt hiszem (illetve az alapján, amit olvastam), amit pl. a meskások többsége művel, az annak minősül.
A honlapunkra összegyűjtöttem erről pár linket, idézetet, ha gondolod, hogy érdekes lehet, Neked is szívesen átküldöm..)

vacskamati - 2009. március 21. @ 09:53

Ha nem minősíted floodolásnak, két rövidebb idézetet ide is beírnék.. :)

Nem jár a gyed, ha a jogosult bármilyen jogviszonyban díjazás ellenében munkát vagy hatósági engedélyhez kötött keresőtevékenységet végez (kivéve a szerzői díjas tevékenységet). (Forrás: http://www.ugyvezeto.hu/cikk/50115?wa=ehum0825h)

Szerzői mű

A szerzői jogról szóló törvény szerint szerzői jogi védelem alá tartozik az irodalom, a tudomány és a művészet minden alkotása.

A szerzői jogvédelem az alkotást a szerző szellemi tevékenységéből fakadó egyéni, eredeti jellege alapján illeti meg. Fontos, hogy a védelem nem függ mennyiségi, minőségi, esztétikai jellemzőktől, vagy az alkotás színvonalára vonatkozó értékítélettől. Így például a nyilvánosan tartott szóbeli előadás, amelyben az előadó önálló alkotó egyénisége kifejezésre jut – függetlenül a minőségtől – szerzőijog-védelem alatt áll.

A szerzői jogi védelem az olyan szerzői alkotásokat illeti meg, amelyek az irodalom, a tudomány vagy a művészet körébe eső, rendszerint valamilyen formában rögzített egyéni, eredeti gondolatot tartalmaznak. Azt, hogy az alkotásban megmutatkozik-e az alkotó eredetisége, egyénisége – a szerzői jogról szóló törvény figyelembevételével -, a megrendelőnek (kifizetőnek) kell eldöntenie. A felhasználó érdeke egyébként is annak megállapítása, hogy az önálló, eredeti jelleg vélelmezhető-e. Konkrét kérdésben nem az APEH, hanem – peren kívül is – a Szerzői Jogi Szakértői Testület jogosult véleményt nyilvánítani.

(Forrás: http://cegvezetes.cegnet.hu/2001/5/a-szellemi-tevekenyseg-adozasa )

Szigeti Ami - 2009. március 21. @ 14:44

Lányok, gyed mellett nem lehet keresőtevékenységet folytatni, kizárólag szerzői jog védelme alatt álló alkotásért kapott díjazás fér el a gyed mellett (itt nincsen időbeli korlát, tehát nem kell számszerűsítened a munkára fordított időt).
Gyes mellett viszont, ha a baba már elmúlt egy éves, korlátozás nélkül, akár nyolc órában is dolgozhatsz, gyes mellett nincsen már a négy órás megkötés. Csak a főállású anyaság (gyet) mellett maradt ez meg.

hoyacarnosa - 2009. március 21. @ 16:34

Kedves Ami!
Tudnál írni arról bővebben, hogy ha valaki őstermelő, akkor az ő esetében, hogyan is működne az ilyenfajta árusítás stb. ?
Köszönöm.

admin - 2009. március 22. @ 13:04

Az iparművészeti zsűri pillanatnyilag nem több, mint egy hátbaveregetés. A panyizsuzsi ékszerek zsűrizettek, de semmire nem lehet vele menni. Erkölcsi érték.
Az adómentesség eltörlése, pedig a magyar iparművészet halálához fog vezetni. Itt nem egy üveg gyűrűről van szó, hanem a többszázezres alkotásokról, aminél nem mindegy 10-20% különbség!
Pedig a magyar iparművészetnek igen jó neve volt a világban, nagy érték. Breuer Marcell és Zeisel Éve tárgyai a NY-i MOMA állandó tárlataiban vannak!

vacskamati - 2009. március 23. @ 08:06

Zsuzsi, sajnos igazad van. :(
De talán pont az adózás kapcsán lehet valami jelentősége- egyes alkotói tevékenységek egyértelműbben “művészi tevékenységek” (ahogy telefonon az APEH-es munkatárs mondta, ha festenék, vagy szobrászkodnék, akkor sima ügy lenne…), de mivel én pl. kvázi játékokat készítek, az nem biztos, hogy beleesik a művészi kategóriába… Akinek nincs elég önbizalma ezt (mármint az alkotásai egyediségét) papír nélkül felvállalni :D, vagy későbbi bonyodalmakat szeretne megelőzni és az adószámot is szeretné megkapni, annak talán megoldást jelenthet, ha a procedúrák előtt még egy-két jellemzőbb alkotását lezsűrizteti.

era - 2010. február 07. @ 15:22

Kérdésem lenne kedves Amihez, adószámos magánszeméllyel kapcsolatban!
Németországba dolgozhatnék 1,5 hónapot, megbízásos munnkaviszonyban. Számlát kérnek. “Gazdasági tevékenységet kisegítő szolgáltatás” alatt kaphatnék 7es adószámot.Milyen járulákok, adók terhelnek Magyarországon, vagy a német jogszabálynak megfelelően ott kell adóznom? Milyen egyéb tudnivalók vannak mielőtt belevágok (adóelőleg,bevallás ideje,gyakorisága, etc.)
Köszönettel, Era

Zsuzsanett - 2010. február 24. @ 23:10

Kedves Ami! GYES mellett szeretnék kereskedelmi tevékenységet folytatni, interneten keresztük egy-két termékfajtát árulni, úgy gondolom, hogy kb. 30-50e Ft jövedelemmel. Elegendő lenne-e ehhez az adószám kiváltása, vagy feltétlenül egyéni vállalkozóit kell kiváltani hozzá? Köszönettel várom a válaszod! Üdv.: Zsuzsa

Szabó Imre - 2010. február 24. @ 23:29

Sziasztok “hetesek”! Látom, nem vagyok egyedül,aki ez miatt szenved, és dühöng! Sorstársat keresek
Igen! Mert nem nyugszom bele a ” hetesbe”
Mert a Magyar értelmiség ezen “csoportja”, a munka világában elfoglalt helye alapján megkülönböztetett, szerintem megkülönböztetett – állítólag kedvezményezett – , miközben rá kell jönnünk, hogy Mi gyanús elemei vagyunk a rendszernek.
Míg egy minimálbéren, egész éven át becsületesen foglalkoztatott bruttó-bruttó bérének megfelelőt megfizetted, Te semmire nem vagy jogosult!

panyizsuzsi - 2010. március 12. @ 16:17

Zsuzsanett: rendszeres kereskedelmi tevékenységet nem folytathatsz vele!
Imre: Ha a minimálbérnek megfelelő járulékokat és adókat fizeted, akkor szerintem Neked már érdemes elgondolkozni az egyéni vállalkozói kiváltásán v. a BT alapításon!

Stefa - 2010. április 08. @ 11:19

Sziasztok!

Bocs a zavarásért nekem is lenne egy kérdésem arról mit tudtok , hogy most január 1-töl van valami uj jogszabály ami a 7es adószámosoknak felvitte az adóját 44%ra. ebbe benne van a 17% adó meg valami 27% egészségügyi hozzájárulás és igy viszik a fizu 44%át???

Elöre is köszi : Stefa

Bea - 2010. április 08. @ 17:19

Sziasztok! Tudna nekem valaki segíteni? Én is kiváltottam a 7-es adószámot, még tavaly munka mellett. Tanácsadást végzek itthonról telefonon. Most munkanélküli lettem. Vajon kiadhatok-e számlát azalatt az idő alatt, amikor is álláskeresési járadékot folyósítanak nekem? Nem állandó a 7-es munkával szerzett jövedelmem, egyszer van, egyszer nincs, néha több, néha kevesebb.
Előre is köszönöm az esetleges válaszokat. Bea

panyizsuzsi - 2010. április 08. @ 17:43

Kedves Bea!
Nem, mert az jövedelemnek számít és az álláskeresési járadék egyfajta munkanélküli segély! Kettőt egyszerre nem kaphatsz.

Erzsike - 2010. április 15. @ 20:12

Sziasztok! Abban kérném a segítségeteket, hogy milyen járulékokat kell esetemben fizetni? Ugyanis az APEH-nél 3-an 3 félét mondtak, és ha ők sem tudják, akkor én honnan tudjam? Jelenleg GYES-en vagyok, majd októbertől hivatásos anya leszek. Kiváltottam a 7-es adószámot, mert ajándéktárgyakat (csuhé babák, tojásdíszek, gravírozás…) készítek és adok el. A 17% szjá-n kívül kell-e fizetnem valamit (EHO…)? Nincs szerződésem senkivel, csak készítek és eladok, ha megveszik. Előre is köszi! Erzsike

panyizsuzsi - 2010. április 16. @ 08:51

Szia Erzsike! Amit én ilyen esetben tenni szoktam az az, hogy kérek egy állásfoglalást az ügyben, azaz kérd írásba, amit mondanak, így később nem büntethetnek meg, mert ők írták le!

Vica - 2010. április 27. @ 12:38

Sziasztok! Én csak annyit szeretnék kérdezni hogy kell e adót bevallanom a gyet után ha más jövedelmem nem volt?
Válaszotokat előre is köszönöm!

mfiers - 2010. május 05. @ 09:22

Sziasztok!

Arról valaki tud valamit mondani, hogy vajon építészeti tervezést alkalomszerűen lehet-e adószámos magánszemélyként végezni?
Köszönöm…

panyizsuzsi - 2010. május 05. @ 09:54

Az építészet véleményem szerint lehet 7-es adószámos, hiszen szellemi, alkotó munka!

Zakati - 2010. május 18. @ 15:14

Sziasztok!
‘7′-es kérdés az enyém is: műszaki (mérnöki) tanácsadást szeretnék 7-es adószám mellett. Az Apeh-osok nem tudják, hogy mehet-e? Sajnos én sem. Azt mondják, kiadják az adószámot, aztán az én felelősségem, ha mégsem jól adózok. Ilyenkor mi a teendő?

Zakati - 2010. május 18. @ 15:15

Bocsánat, az előre is köszi lemaradt!

rudi - 2010. június 11. @ 17:11

“nem tudják” ?!?!… ha ők nem, akkor mégis kinek kéne? :O vagy csak akkor tudják, mikor büntetni kell?

rudi - 2010. június 11. @ 17:57
Szalkai Titi - 2010. június 21. @ 23:02

Kíváncsi lennék, hogy az APEH-osok írásba merik-e adni, hogy NEM TUDJÁK, hogy 7-es adószám alatt lehet-e ilyen meg olyan tevékenységet végezni…

Ez már a TV ügyvédjébe illő téma szerintem.

Lyd - 2010. július 23. @ 16:59

Segítsetek!
Most szeretném kiváltani ezt az adószámot, mert hobbiból gyöngyékszereket készítek, és egyrészt már túl sok cucc gyűlt össze amit nem aggathatok magamra, másrészt ez egy elég költséges hobbi, legalább néhány darab eladásával fedezni lehetne a következő gyöngyös vásárlás költségeit. Van 8 órás munkahelyem, ez tényleg csak kiegészítés lenne. Sajnos az apehos szövegből nem egészen értem mi tartozik rám. Köszi előre is.
Lyd

Tünde - 2010. július 28. @ 08:03

Sziasztok!
Érdeklődni szeretnék, hogy őstermelőként már rendelkezem adószámmal, viszont, ha kézműves termékeket is szeretnék készíteni és eladni (táskák, apróságok varrása, ill. képek festése) akkor ezt hogyan tehetem meg?Őstermelőként szolgálati időnek számít a jogviszonyom így azt semmi esetre sem szeretném törölni. Köszi előre is. Tünde

Szólj hozzá
Név: 
Email: 
Weboldal: 
Hozzászólás: