Ágival először, telefonon beszéltem, mikor idén Húsvétkor parázs vitát váltott ki a másolás és szerzői jogvédelem téma itt a mákgubón. Hamarosan személyesen is találkoztunk egy képzésen. Majd megkértem, hogy írjon a mákgubóra, hogy egy profi mondja el, hogy mi is a törvény és mi minősül másolásnak. A mákgubó újraindulásakor pedig felkértem Ágit, hogy hasznos írásaival segítse a Mákgubósok munkáját, amire Ő örömmel mondott igent. Mostantól rendszeresen publikálni fog a mákgubón. Akinek pedig kérdése van, keresse Őt bizalommal!
Mesélj egy kicsit magadról?
Már az egyetem alatt is rajongtam a polgári és ezen belül a szerzői jogért, szerintem ez a legszebb jogterület. Annak, hogy 2008-ban önálló irodát nyitottam részben az volt az oka, hogy szerettem volna nagyobb hangsúlyt fektetni erre és az IT jogra.
Miért lettél ügyvéd?
Mert szeretek sokat beszélni, érvelni és megoldásokat találni olyan problémákra, amiket mások már feladnának.
Mi a szakterületed?
Sok mindennel foglalkozom a cégalapítástól kezdve az ingatlan adásvételen át a szabadalmi eljárásokig. Iparjogvédelemből szereztem
szakjogász képesítést, ami azt jelenti papíron, hogy a védjegy, szabadalom és szerzői jogokhoz különösen értek. A szerzői jog azért is
közel áll hozzám, mert szeretek “alkotni” is, ezen belül fotózni és meseírni szoktam.
Miben tudsz az iparművész és kézműves szakmának hasznára lenni?
Remélem több módon is, egyrészt jogi tanácsadással, előadásokkal, másrészt van a Közképtár Alapítvány (www.kozpontok.hu) ahol titkárként működöm.
Ha valakinek konkrét kérdése van, hogyan talál meg?
Legkönnyebben az interneten: www.drdudas.hu. Az ügyvédi iroda egyébként a Moszkva térhez közel a Maros u. 7-ben van. Ahol szinte mindig található egy-egy aprócska kiállítás is, az ügyfeleim műveiből.
Tetszett? Oszd meg másokkal is!








