panyizsuzsi @ 2009. október 26.
Nemrégiben vásároltam egy nespresso kávégépet. Megnéztem a honlapját, elmentem a boltban és nagyon sok pozitív dolgot tapasztaltam ezzel a céggel kapcsolatban. Ezt szeretném megosztani veletek, mert ez egy oktatóanyag, ez minden lakossági ügyfélkörrel rendelkező vállalkozás számára követendő példa.
Üzleti ötlet
A Nespresso kávégépek nagyon jók, ez tény. Azonban az emberek nem túl sűrűn vásárolnak kávégépet, így nem biztos, hogy megérte volna ebbe a vállalkozásba belevágni. A nespresso, azonban kitalált egy remek dolgot. A kévégépei csak és kizárólag az általa gyártott partonokkal működnek. Így ha valaki megvásárol egy új kávéfőzőt, azonnal törzsvásárló lesz, hiszen a partont is meg kell vennie hónapról hónapra. Ezáltal a cég folyamatos bevételhez jut. A kapszulagyártást tervezni, ütemezni is is tudja az eladott gépek számának megfelelően. Tehát az üzeli ötlet remek!
Honlap
A honlapon először patront rendeltem a kávéfőzőhöz. Ez tejelsen simán ment, bár a törvényi előírásokhoz képest is soknak tűnt a kosár utáni ellenőrző oldal. A rendelés után kedves e-mailben jelezték, hogy mikor érkezzik meg a csomag és mi a rendelés technikai száma, ha esetleges kérdéseim lennének. A professzionális dobozban lévő csomag rendben és időben érkezett meg.
Mellékesen jegyzem meg, hogy az egyetlen információ, amit nem találtam meg a honlapon, az a gépek használati útmutatója volt.
Nespresso bolt
Ez a mostani bejegyzésem fénypontja. (Ebből tanulj sokat!) Következő alkalommal az Andrássy úti boltjukban szereztem be a kapszulát. Ez a bolt és maga a személyzet felér egy egész napos üzleti tréninggel. Ha teheted kérlek látogass el és vásárolj valamit itt, mert fantasztikus élmény és óriási lecke egy gyerekcipőben járó vállalkozónak!
Nyitás előtt értem oda. A bolt nagyon pontosan nyitott és minden alkalmazott, fekete öltönyben illetve kosztümben, a helyén volt. Mikor beléptem, kicsit nézelődtem. Egy kedves eladó rögtön hozzám lépett, KÖSZÖNT és udvariasan megkérdezte, hogy miben segíthet. Mivel érdekesek ezek a kávégépek, feltettem egy kérdést. Az eladó elnézést kér, hogy erre nem tudja a választ, mert neki első napja ez itt a boltban, de azonnal odahívott egy tapasztaltabb kollégát, aki rögtön segített, megválaszolta a kérdésemet. Ezek után mondtam, hogy valójában kapszulát vásárolni érkeztem. Azonnal ajánlotta a legújabb, szezonális, korlátozott ideig kapható, terméket. Mivel ezt ismertem, adott egy katalógust a teljes választékkal és meghívott egy kávéra, amit köszönettel elfogadtam. Kávézás közben, kényelmesen kiválasztottam a vásárolni kívánt kapszulákat.
A pénztárhoz mentem, ahol felvették a számlázási adataimat, majd a hölgy mosolygott és ennyit mondott: Üdvözlöm a Nespresso klubban. Éreztette velem, hogy különleges vagyok és jó ha tudom, jó ide tartozni. Bbeütötte a vásárolt árut a gépbe és fizettem. Ő megkérdezte, hogy tud-e még valamiben segíteni? Mikor mondtam, hogy már mindent megkaptam, javasolta, hogy igyak egy kávét náluk. Mikor mondtam, hogy ez már megtörtént, mosolyogva elköszönt. Kifele további katalógusaikból szemezgettem: itt nem csak kávégépekről és a kapszulálról van anyag, hanem a receptekről és a klubtagság nyújtotta előnyökről. (Mik is ezek az előnyök? Például, ha elromlik a gép, akkor kijönnek érte és igény esetén cseregépet kapok a javítás idejére!)
Teljesen elbűvöl ez a cég. Olyan fantasztikus profizmussal és törődéssel fordulnak az emberekhez, ami ma példaértékű. Szeretek ilyen helyre járni, itt nem mondta senki, hogy fontos lennék vagy megérdemlem, csak jól éreztem magam a vásárlás során és vissza fogok oda menni! Ez az amire lehet és érdemes céget építeni.
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
Orsi - 2009. október 26. @ 17:01
Zsuzsikám! Mikor mehetek hozzád az új kávéfőzőt felavatni? ;-)
SeLe - 2009. október 29. @ 21:46
Azért ha sok lesz majd a 100 körüli kapszulaár, nyugodtan tegyél bele olyat is, amit 40-ért is meg lehet venni, azzal is működik :-)
Zsozso - 2009. október 30. @ 12:14
Nekem is van egy gépem és nagyon szeretem. Tényleg profi az üzlet és a kiszolgálás, érdemes elmenni és megnézni. A 40 Ft-os kapszulát nem tenném bele. Javaslom ne vegyél Ferrarit ha nem tudod megtankolni!
Csabesz_bubesz - 2009. november 06. @ 17:08
Tényleg ennyire jó ez a termék? Annyi helyen hallani róla.
Menj el a boltba és kóstold meg!
Sajnarántotta - 2009. november 10. @ 11:45
Teljesen elbűvölt a leírás. Még soha nem ittam ilyen kávét, de nagyon szívesen kipróbálnám… Az egyetlen kifogásom ellen, hogy elég drága, nem tudom mennyire érné meg otthonra 2-3 főre vásárolni egy ilyet.
A Vaterán lőhetsz remek gépeket! A kávéval meg úgy vagyok, mint az életben sok más dologgal, inkább kevesebbet, de azt jót!
izé - 2009. november 10. @ 12:04
Pont jó jött most ez a cikk, így karácsony előtt. Nagyon jó ajándék ötlet.
adrika - 2009. november 10. @ 12:08
ezt a patron dolgot egyenlőre még nem értem, hogy mi is a lényege. valaki esetleg eltudná mondani? az őrölt kávét helyettesíti?
lelovicsjudit - 2009. november 10. @ 12:17
Tavaly kóstoltam a media-ban. Mennyei.
Pipsike - 2009. november 10. @ 12:25
Nekem otthon 2 kávéfőzőm van. egy Nespresso meg egy Braun… Ha különlegességre vágyom a Nespressóból főzök le, ha ‘majdelalszom akkor sima kávét főzök a régivel.:)
Sajnarántotta - 2009. november 10. @ 13:04
Vaterán? Nem épp az a lényege ennek, hogy a cégnek megvannak az adataid és ők ajánlanak cuccokat, tartják számon a dolgaidat? Nekem legalábbis az Üzleti ötlet fejezetből ez jött le a cikk alapján. Ha vaterán vennék egy ilyet, akkor annak mi értelme lenne így?
Pipsike - 2009. november 10. @ 13:20
a kávéfőzőre fel van ragasztva egy számsor és azzal kell regisztrálni. Ha a vaterán bontatlanul árulják, akkor simán beregisztrálhatsz, ha használtam, akkor a regisztráció adatait kell átírni, hogy a kapszulákat az új címre küldjék.
mákgubó - 2009. november 10. @ 13:53
Ez a kávéfőző csak patronnal működik, amit csak a nespresso boltban tudsz megvenni!
Az üzleti ötlet lényege az, hogy ha egyszer megveszed a gépet, akkor mindig náluk fogod venni a kapszulát, attól függően, hogy be vagy-e regisztrálva. Regisztrálni bárki tud, anélkül, hogy megadná a gép paramétereit!
Sajnarántotta - 2009. november 10. @ 14:00
Érdekes üzleti modell csakugyan. Kicsit engem a nyomtatógyártók üzletpolitikájára emlékeztet. És innen már csak egy lépés lesz az, hogy meg fognak jelenni az itthoni maszek vállalkozók által készített utángyártott vagy újratöltött patronok…
ancsa - 2009. november 10. @ 14:18
ez elég érdekesnek tűnik, de jó ötlet h meg akarják tartani a vevőiket
izé - 2009. november 10. @ 14:29
Sajnarántotta: Ez nem is rossz gondolat. De mondjuk nem hiszem, hogy annyira elterjedne, hogy megérje ezzel foglalkoznia bárkinek is. Azt sajnálom mondjuk, hogy otthon nem lehet utántölteni bármilyen kávéval.
Mi benne az érdekes Ancsa?
ancsa - 2009. november 10. @ 15:51
Szerinted? Mert szerintem az, hogy ez egy kávéfőző, és úgy foglalkoznak veled mintha körülbelül kocsit vennél “(Mik is ezek az előnyök? Például, ha elromlik a gép, akkor kijönnek érte és igény esetén cseregépet kapok a javítás idejére!)” de ez lehet csak nekem érdekes egy kávéfőzőnél és mindenki másnak teljesen természetes…
lelovicsjudit - 2009. november 10. @ 15:56
Nem is a regisztráció és a szervizszolgáltatás a lényeg, persze ezek sem mellékesek, de engem inkább a 10 e ft értékű utalvány érdekel, amit gép mellé adnak. Ez melyik áruházakban jár?
Pipsike - 2009. november 10. @ 15:58
Mindegyikben amelyikben lehet kapni. Csak az Andrássy úti márkaboltban nem… ennek mondjuk nem tudom mi értelme:D
izé - 2009. november 10. @ 16:36
Gondolom azért, mert az elektronikai áruházak nagyobbak és, hogy ne kelljen majd karácsonykor tömött sorokban állni :)
Pipsike - 2009. november 10. @ 16:56
ebben mondjuk van valami… ha mindenki csak 1 boltba menne….uhhh:S mert ennyien vesznek karácsonykor nespresszot?? ennyire azért nem olcsó :D:D
izé - 2009. november 10. @ 17:35
Pipsike: Szerintem kiváló ajándék karácsonyra, főleg ezzel a 10000Ft-os utalvánnyal együtt. Valószínüleg Én is ilyet veszek Édesanyámnak.
Ancsa! Magyarországon ez azért furcsa, mert ha szeretnél valamit venni, akkor szinte pitizned kell, hogy az eladó abbahagyja telefoncsevejt.
Itt egy cég aki semmi mást nem csinál csak odafigyel a vásárlókra. Ez nekem, cégtulajdonosnak, aki embereket szolgál ki természetes és az lenne a jó, ha minden üzlet és szolgáltatás esetében ez lenne a természetes!
A vásárló fizet ki kell SZOLGÁLNI!
ilovecollege - 2009. november 13. @ 12:22
panyizsuzsi: Teljesen egyetértek. Ez kellene, hogy természetes legyen, mint amit írtál. Sajnálatos módon pont az ellenkezőjét érzem ennek minden egyes bevásárlásnál és itt el lehet gondolkozni, hogy miért is lehet ez.
Első variáció (átlagos üzletben dolgozók): a minimálbérért dolgozol, a vevők nagy része még köszönni sem akar és még bele is kötnek mindenbe… egy idő után elmegy az ember kedve, ebben biztos vagyok.
Második variáció (nespresso): teljesen kultúrált emberekkel dolgozol együtt és körülötted csak a minőséget látod, valószínűleg akik egy ilyen boltba betévednek azok komolyan is gondolják és ők is illedelmesen viselkednek.
Itt is elő jön az, hogy ‘talán’ ma már minden pénz kérdés?
(persze vannak kivételek)
bedokk - 2009. november 13. @ 16:44
áruljátok már el nekem, hogy miért olyan jó ez a fajta kávé!? rengeteget hallottam már róla de még nem kóstoltam. igazából én azt is szeretem amit a kotyogósban főzök :D
Kóstold meg és tudni fogod! Ezt nem lehet elmesélni!
Angyalka - 2009. november 16. @ 12:11
Szerintem menj el megkóstolni valamelyik nagyobb bevásárlóközpontba. úgy tudsz igazán dönteni.De mivel elég sok íz világ van hozzá így nehéz lesz elsőre dönteni.
most van egy új íz amit most dobtak piacra: Jalayatra . Kíváncsi leszek milyen ízvilágot képvisel.
omgitsme - 2009. november 16. @ 12:24
Amíg nem ittam igazi darált kávét addig én sem tudtam, hogy mi a különbség kávé és kávé között… azóta már kicsit megváltozott erről a véleményem :-)
Már más szájízzel iszom a ‘kotyogós’-ban főtt kávét.
Ezt a kapszulásat megkóstolnám szívesen.
Sajnarántotta - 2009. november 19. @ 10:42
Zsozso, mikor elmentél, ki is próbáltad ott, vagy csak megvetted? Nem érződik nagyon műnek a kv? A kapszula miatt.
b.lacc - 2009. november 19. @ 11:08
jah arra kíváncsi lennék én is hogy nincs-e mű íze a kávénak..az ötlet amúgy tök jó, üzletileg meg aztán tényleg frenetikus az ötlet,nagyon jól ki van találva nah..csak az árral vagyok bajban, nem tudom, h megengedhetem-e ezt magamnak..bár itt a karácsony szval..:)
zacc - 2009. november 24. @ 11:33
Nem hiszem, hogy mű íze lenne a kávénak, mert ugyanolyan jó kávé van benne, mint amit jobb, iényesebb kávézókban kapsz. Csak ez kapszulába van zárva a fény és oxidáció miatt.
lilla - 2009. november 24. @ 11:44
nincs neki mű íze egyáltalán sőtt nagyon finom:) legalábbis szerintem. Karácsonykor meg amúgy is költekezik mindenki szóval nem rosz ajándékötlet
kajakosmarci - 2009. november 24. @ 12:30
Szívesen kipróbálnám (megkóstolnám) ha lenne rá lehteőség valahol, tudtok ilyenről?
lilla - 2009. november 24. @ 12:46
andrássy úton is van mintabolt, meg miinden nagyobb bevásárlóközpontban vannak lasssan nespressos hostesek:)
zacc - 2009. november 24. @ 13:26
Mm-ban, nagyobb műszaki áruházakban nézz körül, péntektől vasárnapig szokott általában promóció lenni. Tavaly legalábbis így volt. A karácsony előtti 2 hétben még az is lehet, hogy minden nap kint vannak. Én tavaly a Westendben kóstoltam.
Kukkermaki - 2009. november 24. @ 13:40
Hmmm.. érdekes, sok helyen megfordulok, köztük plázákban is, és még soha nem találkoztam ilyen promóciós standokkal, ahol kóstoló lett volna :(
zacc - 2009. november 24. @ 14:28
Akkor érdemes most karácsony előtt sasolnod, mert mindig ilyenkor szoktak promózni, kóstoltatni a legnagyobbak. Mennyibe kerülnek ezek a kapszulák? Valakinek van már ilyen gépe? Mert én eddig csak kóstoltam, de szemezek vele…
lilla - 2009. november 24. @ 14:30
én pl az eurocenterben találkoztam velük ott kostoltam szóval azért írtam hogy vannak, de most karácsony környékén még sűrűbb lesz a dolog sztem…
Kézenjáró - 2009. november 24. @ 14:47
100 forint körül van egy tabletta, ha jól emlékszem.
lilla - 2009. november 24. @ 14:59
igen meg megy rá a szállítási költség is… aztán én gondoltam, hogy rendelek sokat, hogy egybe meglegyen a plusz költségem, aztán meg bambán nézett rám a futár, hogy mi az a plusz pénz, mert állítólag 150 db felett ingyenesen kihozzák…
zacc - 2009. november 24. @ 15:05
Egyébként mennyi idő alatt viszik házhoz? Csak mert, ha napokig kell várni, akkor inkább bemegyek és megveszem boltba.
lilla - 2009. november 24. @ 15:07
nekem másnapra hozták ki de én pesti vagyok, de ha jól tudom 48 órán belül bárhova kiviszik
A fény - 2009. november 24. @ 15:17
Nem kétszáz darab felett van csak ingyen házhoz szállítás?
zacc - 2009. november 24. @ 15:37
Szóval ingyen házhoz viszik? Gondolom sokat kell vásárolni hozzá. Ha lenne ilyen gépem, szerintem inkább boltban vásárolnám, egyszerűbb. Nincs költsége.
lilla - 2009. november 24. @ 15:40
Dec. 31 ig 150 db kapszula felett házhoz viszik
A fény - 2009. november 24. @ 15:55
Azért is érdemes megrendelni online, mert a bolt előtt iszonyat tömegek szoktak állni…
Scrappy - 2009. november 25. @ 10:32
Ezek annyira szuper kávéfőzők, hogy nem vízkövesednek ?
Nolte - 2009. november 25. @ 11:08
Tudtommal minden olyan eszköz amibe víz van az vízkövesedik :) Szóval valószínűleg ezis. De biztos van valamilyen tabletta vagy valami amivel lehet vízkőtleníteni.
Scrappy - 2009. november 25. @ 11:15
Azt hittem, hogy legalább megoldja magától ezt a problémát, annyira intelligens :P
manning - 2009. november 25. @ 11:21
600 kapszula után, amit lefőztél,azután felhívnak téged, és kimennek hozzád vízkőtleníteni..és ezt tök ingyen, ezt megveszed a kávéfőzővel együtt:)
elég érdekes, jó húzás, nagyon ötletes:)
Scrappy - 2009. november 25. @ 14:41
Ennyi pénzért már igazán megérdemel egy ilyen ingyenes szolgáltatás, aki ilyen drága gépet vásárolt.
manning - 2009. november 25. @ 16:00
Igen,végülis ezek már benne vannak az árban ezek a plusz szolgáltatások..de ha úgy veszed,azért nem sok cég alkalmaz ilyen módszereket..arról már ne is beszéljünk h ha valamit rendelsz akkor kiviszik hozzád ingyen:)
Stranger8 - 2009. november 30. @ 11:58
Sziasztok!
Arról szeretnék érdeklődni, hogy tudok-e valamit arról, hogy milyen fajta kapszulákat lehet beszerezni? Csak arabica van?
casual - 2009. november 30. @ 12:23
nem csak arabica van, hanem vásárolhatsz még mellé 16 féle ízt. épp ez a lényege, hogy többfélét kipróbálhatsz, illetve tarthatsz otthon, anélkül, hogy több tízezret elköltenél rá. én pl. a Volluntot próbáltam és nekem ízre nagyon bejött.
Kakaska - 2009. november 30. @ 13:44
Eddig kétkedve fogadtam ezt az újdonságot, mivel eléggé kávémániás vagyok és figyelek hogy minőségi kávét igyak.
voltam a hétvégén a mammutban és elfogadtam az ilyen géppel készült kávét és meglepően finom volt. ezért kértem tőlük egy másik ízűt is, amit kicsit furán fogadtak , de ez a dolguk. Az éppen ristretto volt , és olyan volt mintha tényleg rendesen ott őrölték volna a kávét és abból főzték volna.
Ha nem lenne itthon egy egy elég drága kávéfőzőm, biztos vennék egy ilyet, de így értelmetlennek tűnne.
Stranger8 - 2009. november 30. @ 13:49
Hm, nagyon jól hangzik! Jó, hogy modntad, hogy többfélét tarthatok otthon, anélkül, hogy sokat kéne költeni rá :) Eddig bele sem gondoltam ebbe. Tényleg jól hangzik, hogy mindegyikből csak annyit veszek, amennyire szükségem van, és nem kell állni hagyni a levegőn, hogy romoljon az íze :)
casual - 2009. november 30. @ 15:32
Az íze akkor sem romlik el, ha több ideig nem használod fel, mivel légmentesen le van zárva. Ezért sem romlik az aroma, nem lesz más az íz, akkor sem, ha egy hét után és akkor sem, ha egy hónap után használod fel.
Stranger8 - 2009. november 30. @ 17:50
Igen, pont erre gondoltam én is. Hogy ebből akár készletet is felhalmozhatok, nem csak havonta veszem meg, vagy ha elfogy, mert ugye elvileg nem romlik azzal, hogy ott vár a kamrában és várja, hogy megigyam :) Elmegyek már egy kóstolóra és megnézem, hogy milyen kávét főz :)
casual - 2009. november 30. @ 17:56
Simán…elég sok helyen kóstoltatnak egyébként a városban, pl. az Andrássyn is, de a nagy plázákban is találsz egy-két csinos hostess lányt és tudsz kóstolni. Ráadásul, ha jól hallottam most valamilyen akció is van a gépre, tehát, ha most vásárolsz, akkor gyakorlatilag 10ezer forint értékben vásárolhatsz még Nespressos termékeket.
ripacs - 2009. december 04. @ 16:32
Na, akkor ellépek vhova kóstolni. Meglátjuk, tényleg olyan jó-e.
lexxa - 2009. december 08. @ 14:35
Nekem is volt szerencsém egy gesztenyéset megkóstolni, hát merőben eltér az eddig fogyasztott kávéktól! Nekem nagyon ízlett, ha meg tudom fűzni a páromat, akkor a fa alatt lesz egy ilyen gép :)
csillus - 2009. december 10. @ 10:34
Akkor még a sárgabarackosat nem kóstoltad :) persze a gesztenyés is ott van az elsők között :)
RockDog - 2009. december 10. @ 11:20
Lexxa, milyen gesztenyés kávé? Hol ittál Te olyat? Összefutott a nyál a számban…
KOFFEINT! :)
rob - 2009. december 12. @ 01:31
Ez a Nespresso az utóbbi pár év legjobb találmánya!
Ez pont arra jó, hogy pár percig nagyon fontosnak érezd magad!
Az Andrássy-n olyan kávét venni, mint a Vassnál cipőt csináltatni, vagy a szembe lévő LV-ban táskát venni.
Kapsz 10 percet, amikor úgy érezheted magad, mintha egy filmben szerepelné, azt hiszem ez a titka az egész marketingnek! Okosak, ügyesek és még nem is olyan náluk költeni, mintha húznák a fogamat!
chuck bass - 2009. december 14. @ 10:32
Azért nem hasonlítanám össze az lv-vel mivel ott egy sálat nem kapsz annyiért mint itt egy kávégépet. szerintem nem kell mondanom, hogy melyik a hasznosabb dolog és melyiket került többe előállítani :D
Ennél a kávéfőzőnél meg pont nem az a lényeg, hogy mennyire egyedi, mennyire giccses, hanem, hogy mennyire egyszerűen tudsz vele finom kávét csinálni. Vagy mondj nekem olyat ami még ennél is egyszerűbb, ilyen árban(40 ezer) és ilyen finom kávét ad.
vivien - 2009. december 14. @ 12:04
Ez a 40.000 Ft pont elfogadható ár. Nézegettem már márkaboltba a gépeket. Az biztos, hogy úgy nem lehet kávégépet vásárolni, ha előtte azt se tudjuk milyen íze van a kávéjának. Meg kell kóstolni.
chuck bass - 2009. december 14. @ 12:08
Persze, hogy meg kell kóstolni. de az sokat számít, hogy milyen kávéból csinálják. Nespresso-nál meg elég sok íz van(16)
vivien - 2009. december 14. @ 12:32
16 az íz az elég sok. Ez most meglepett.
espen - 2009. december 14. @ 14:08
15-20 ezer forintokért lehet olyan kávégépet kapni ami ugyanúgy a bolti csomagolt kávét főzi le, szerintem akkor már inkább megéri kapszulásat venni, az eredmény jobb és finomabb is:)
chuck bass - 2009. december 14. @ 15:10
Ráadásul most, hogy vannak az ünnepek, van 3 plusz íz is. Szóval lehet miből csemegézni:) Nyami
espen - 2009. december 14. @ 15:33
Hát akkor meg pláne:) Ez a téli időszak úgyis ilyen beülős összejövős korszak elüldögélünk kávé meg tea fölött:)
cuki - 2010. április 13. @ 20:37
Sziasztok!Tudtok -e utángyártott kapszulát?Hol,és mennyiért?