5 tipp vásári arculat kialakításához

Amikor én felnőttem ritkaságszámba mentek a kézműves vásárok és a design vásárok fogalmát még meg sem alkották, csak a hanyatlófélben lévő falusi búcsúk próbáltak meg még életben maradni. Akkoriban valóban nagy szám volt augusztus 20.-án a Várban a mesterségek ünnepe és Kapolcs elindulása is új színt hozott a vásárok életébe.

Manapság a vásárok tekintetében a Gombóc Artúr effektus lépet be: van kézműves vásár, iparművész vásár, design vásár, iskolai vásár, rendezvény mellé szervezett vásár, jótékonysági vásár, karácsonyi vásár és csak úgy vásár. Ennek előnye és hátránya is van! A fogyasztók szempontjából, a nagy számú vásárok miatt már nem olyan vonzó ez a fajta értékesítés, így nem kapnak minden lehetőség után, hanem válogatnak az igényeinek megfelelően! Éppen ez az előny is, hiszen a rengeteg vásár közül minden alkotó ki tudja választani, hogy az ő célcsoportja mely helyeken van jelen és tudatosan azokra a vásárokra tud menni. Nem az az elsődleges szempont, hogy az ismerős hol árult jól, hol volt nagy forgalma, hanem az, hogy a Te célcsoportod hova jár!

Példa: Lovasíjász fesztivál vásárjára nem megyünk design termékekkel és a WAMP-ra sem megyünk felső-tiszavidéki keresztszemes darázsmintás konyharuhát árulni, sőt a romkocsmában sem biztos, hogy a trendi babaruhák fognak a legjobban menni!

panyizsuzsi 1.2

panyizsuzsi 1.2 – első standommal, már felfelé terjeszkedve

Vásárban értékesíteni, nem annyit jelent, hogy kipakolom a termékeimet egy asztalra és jönnek a vásárlók! Ez 20 évvel ezelőtt még működött, de ma már nem! Vásározni kőkemény munka, aminek megannyi része van, a vásár kiválasztásától, a termék és marketing előkészületeken át egészen addig, hogy aznap reggel naptejet, lámpát vagy éppen kesztyűt kell magaddal vinned, majd a vásár után a műhelyedben kipakolás, a hírlevél listád frissítése és a vásáron rendelt egyedi rendelések legyártása következik! Az egész egy örök körforgás, hiszen mire mindennel elkészülsz, már kezdheted is a készülődést a következő vásárra.

Ugyanakkor a vásárok véleményem szerint, remek lehetőséget biztosítanak egy kezdő vállalkozós számára. Hiszen, Te, akinek a termékeit eddig kizárólag ismerősök és barátok vásároltak, most odaállhatsz teljes életnagyságban a piac elé és megmérettethetsz. Az első vásár előtt nem csoda, hogy mindenkiben van egy kis feszültség. Mit fog rólam mondani, gondolni a látogató közönség!?

Valóban, rengeteg visszajelzést fogsz kapni, jót és rosszat, kedveset és kevésbé szépeket, mosolyokat és fintorokat, termékötleteket és azt is hallani fogod, hogy ezt mi is meg tudjuk otthon csinálni. Ez mind a dolog része! Gondolkozz el mindegyiken, szelektálj és döntsd el, mi az a kritika, ami jogos, ami előre visz és amit meg tudsz valósítani! Aztán állj neki és valósítsd meg!

display in detail

termékek csoportosítva és kínálókra vagy stílusban illeszkedő kosarakba helyezve

Most a vásári értékesítés egyik legfontosabb alkotóeleméről, a vásári stand kialakításáról fogok Nektek írni.

Egységes stílus
Találj ki, egy, a termékidhez illő stílust vagy tematikát és ezt tudatosan vidd végig a vásári arculatodon és a standod összes kiegészítőjén. Figyelj oda, hogy az anyagok, színek, stílus egységes legyen. Ezt egészítsd ki néhány design elemmel: tárolókkal, állványokkal, kisebb asztalon elhelyezhető displayekkel. Gondolj úgy az egésze, mintha most költöznél egy új lakásba, legyél a saját standod lakberendezője és varázsolj oda egy mikrokörnyezetet, amiben minden arról szól, hogy a termékeidet kiemelje és eladja

Ne felejtkezz el a kiegészítőkről sem, mint az esti vagy rosszul megvilágított helyeken a lámpa, nyári kültéri vásárokon a napernyő és hasonlók! Íme néhány példa:

  • természetes kozmetikumok: természetes anyagok, kosarak, antik mosdótál, néhány fürdőszobai kellék
  • minőségi selyem kendők: füfggőlegesebe emelt vállfák, akasztók, gyöngysor, a minőséget, stílist kiemelendő
  • ékszerek: stílusban illeszkedő ékszerállványok, kínálók, nemesfémek esetében fekete hárttér, asztalon elhelyezett tükör
  • ruhák: különleges szabásvonalak részletek egy kirakati babán megmutatva sokkal hatékonyabb

A kevesebb néha több!
Egy vásáron minden vállalkozónak nehéz dolga van, különösen, ha igényes, kézzel készült terméket árul., ugyanis, fontos, hogy esztétikusan helyezze el az astalon vagy a standján a termékeit. Természetesen  nem lehet teljesen minimál designra lecsupaszítani az asztal designját és a közepén végtelenül stílusosan 3 darab terméket elhelyezni, hiszen akkor a vásárlók azt fogják gondolni, hogy “ez csak ennyi”! Azonban az sem egy üdvözítő megoldás, ha az asztalod roskadozik a termékektől és minden egymás hegyén-hátán van, mint egy cukorkás standon! Egy vásáron minden centi számít, de mégis meg kell találni az egyensúlyt. Íme néhány ötlet:

  • termékeidet rendezd kollekciókba
  • ha túl sok termékvariációd van színben, méretben, akkor ne rakjál mindent az asztalra, csak a legjellemzőbbeket és szóban jelezd a vásárlók felé, hogy mennyi minden van még nálad
  • textil termékek esetében tartsd őket az asztalon összehajtva és minden típusból egyet-egyet jeleníts meg teljes valóságában
  • apró, olcsóbb terméket kínálóban helyett el (ez lehet egy doboz, kosár, ami arculatában a standodkoz illeszkedik
panyizsuzsi 2.0

apró, olcsóbb terméket kínálóban helyett el (ez lehet egy doboz, kosár, ami arculatában a standodkoz illeszkedik

Terjeszkedj felfelé
Ha a fenti öltetek nem adtak elég teret a termékeidnek akkor felfele is indulhatsz! DE! Ne csak ekkor használd ezt a trükköt, elmondom miért. Gondolj bele, Te vagy a vásárló, mész végig a vásár forgatagában, tömeg, két oldalt asztalok, előtte emberek. Nem látod pontosan, mi is van az asztalon és továbbmész és itt jön a lényeg…

…ha egy asztalon valamiféle függőleges elem is van, azt messzebbről észreveszed, még az előtte áll emberek sem takarhatják el! Egy asztal, ami kiemelkedik a többi közül! Mindemellett ne feledkezz meg arról sem, hogy ezt a displayt, kínálót szállítanod is kell, többféle mérető asztalra fogod rátenni és megannyi környezeti hatásnak lesz kitéve, mint például az időjárás!

A függőleges elemek egy vásáron minidig feltűnőek és odavonzzák a tekintetet. Ezt a lehetőséget akár szükséged van, hogy felfelé terjeszkedj, akár nincs nem szabad kihagyni! Íme néhány ötlet:

  • textillel letakart dobozok
  • keskeny polc megfelelően rögzítve, hogy ne boruljon fel, miközben válogatnak vagy ha jön egy erősebb szellő
  • keretek, amire fel tudsz akasztani dolgokat
  • függőleges display építése

Építs márkát vizuálisan!
A vásár egy különleges hely, ha éppen turista övezetben vagy, akkor lehet, hogy a vásárlóddal az életben többet nem találkozol, de ez a dolog azért nem csak ezen múlik! Ne csak a termékedet add el, hanem a márkádat is! találj ki olyan elemeket, aminek segítségével a márkád, a logód megmarad a vásárló fejében. Így ha elkezdi használni és megszereti a termékeidet, akkor meg tud keresni, tud rendelni újra, ha elfogy vagy ha azt valakinek ajándékba szeretné adni.

Íme néhány ötlet, hogyan tudod a logódat megjeleníteni a vásáron:

  • termékek csomagolásán
  • névjegy vagy szórólap
  • az asztalodon elhelyezett, a logodat megjelenítő tábla
  • buszmegálló tábla
  • rollup

Alakíts ki biztonságos hátországot!
Eddig a standnak arról az oldaláról beszéltünk, amit a vásárló lát, de mi van a másik oldalon! Te, aki dolgozol! Gondold át milyen munkafolyamatokra és ehhez mennyi helyre van szükséged! Tervezd meg a munkaterületedet:

  • terméktárolás
  • nyugtaírás
  • csomagolás
  • pénz tárolása
  • egyedi megrendelés felvétele (mibe, hogyan hol fogod írni?)

Mint vállalkozónak itt leginkább a pénzt szeretném kiemelni. Előfordul, hogy a vásárt olyanok látogatják, akik nem a termékedet, hanem inkább a pénzedet szeretnék. Találd ki, hol és hogyan fogod a pénzt tárolni! Pénzkazetta? Kötény? Hasi-tasi? Apropó, melyik is illik legjobban a vállalkozásodhoz?

A nagyobb címleteket mindig külön kezeld, az apró legyen maximum elől, azaz bontsd meg a kasszát és legjobban a nagy címletekre vigyázz!

vasari-ebookA vásározásról, mint témáról akár egy egész blogbejegyzés sorozatot lehet írni. (Szeretnétek?) Most a vásári arculatodról és a termékeid vásáron való megjelenítéséről írtam Neked, de kérlek tedd fel a számodra fontos kérdéseket a hozzászólásokban vagy írd meg miről szeretnél vásár témában olvasni a jövőben!

Érdekesnek találtad a blogbejegyzést? Iratkozz fel hírlevélre és töltsd le az ÚTMUTATÓ VÁSÁRI KASSZASIKERHEZ, avagy 25 tipp, hogy megduplázd a bevételeidet a standon iparművészeknek és kézműveseknek  című 30 ldalas ebookot, ami az saját, magyar piacon szerzett tapasztalataimon alapulnak!

Ebben az anyagban 25 tanácsot adok Neked, ami megmutatja, hogyan készülj fel, jelenj meg, építs kapcsolatot és értékesíts vásárokon. Mindezt azért, hogy megduplázd a bevételeidet egy-egy vársáron. Így a vállalkozásodból mielőbb annyi bevételt tudsz termelni, amiből kényelmesen megélsz! Mindezt INGYEN…


*
 email:

*
 vezetéknév:

*
 keresztnév:
 

* adatvedelem:

tano-moni

A Lépj Tovább! kurzuson rengeteget tanultam, talán nem is hiszed, de az összeszedettséged, a precízséged teljesen átjön és bár eddig is követtem a tevékenységedet, de így belelátva még inkább úgy gondolom, hogy nagyon jó döntés volt elköteleződni erre az évre. Végre olyan embertől tanulhatok, aki tisztán látja, hogy miken megyek keresztül, és melyik vállalkozási szakaszban mi a teendő, mert, hogy ő is átment ezeken.

Tanó Móni

Hogyan írj szlogent a márkádnak?

Az egyik alkalommal, mikor azt kérdeztem Tőletek, hogy milyen témákról olvasnátok szívesen, a szlogenek írását ajánlottátok. Ez a téma hozzám nagyon közel áll, és szívesen írok róla. Alapvetően a témát kér részre bontottam, a márka szlogen és a reklámszlogen témaköreire. Nézzük először a márkaszlogent és engedjétek meg, hogy egy történettel kezdje, a panyizsuzsi történetével.

marka-szlogen

Amikor a panyizsuzsi márkát építeni kezdtem, apró lépésekben haladtam a márkaépítés során. Elsőnek a panyizsuzsi név volt meg. Szlogen azonban sehogy nem jutott eszembe. Azonban ekkor már tudtam, hogy fontos a piackutatás, így a hírlevél feliratkozóimnak kérdőívet küldtem ki. Ebben a kérdőívben arra voltam kíváncsi, hogy kik az én feliratkozóim, vásárlóim és mit gondolnak a panyizsuzsiról. A kérdőívben volt egy különleges kérdés: Mi az a 3 szó, ami a panyizsuzsi márkáról eszedbe jut? Egyszerűen kíváncsi voltam, hogy milyen szavakkal és gondolatokkal azonosítják a márkát. A válaszok között két gondolat különösen gyakran fordult elő: letisztult formavilág és a színek. Ezzel én is teljesen egyetértettem! Innentől kezdve tudtam, hogy ezt a kettőt valahogyan bele kell csempésznem a szlogenembe! Gondolkoztam rajta sokat, ízlelgettem, formálgattam és végül megszületett a panyizsuzsi szlogen: szín.tiszta.üveg, ami mindent elmond a márkáról!

Milyen esetben és miért legyen szlogened?

Egy jó szlogen, mindig hasznára válik a márkának. Sokkal inkább megjegyezhető lesz és emlékezni fognak rád, hiszen egy rövid mondat, néhány szó vagy egy szókapcsolat, megmagyarázza és kifejti a márkanevedet! Én minden esetben ajánlom, azonban elhagyni, csak abban az esetben lehet, ha a márkanév egyértelműen megmagyarázza a terméket, a tevékenységet. Íme néhány önmagában is megálló márkanév: Bingabag, Silk and More, ManogyöngyMini Mocca Baby Moccasin

Ha a márkanév nem “önmagyarázó”, akkor a szlogen mondhatni kötelező és jó, hogyha a logonak is a részévé válik. Hiszen így amikor valaki először látja a logódat, márkanevedet, legalább el tudja helyezni azt valahova, ha van benne valami utalás (ez lehet grafikai elem is!) a tevékenységedre. Ilyen magyarázatra szoruló nevek a művészkörben gyakori személyes márkanevek, amikor a személy neve maga a márkanév, de ugyanide tartozik a fantázianév is!

Milyen a jó szlogen?

A jó szlogen megmagyaráz és ad valamiféle többletet! A jó szlogen elmeséli mindazt, ami a márknévben, mint szóban és a logóban, mint grafikában nincsen benne. Utal a termék valamely jellemzőjére:

  • stílusra: steampunk, modern, vintázs, skandináv
  • alapanyagra: papír, kerámia, gyapjú
  • formavilágra: organikus, mértani
  • terméktípusra: ékszer, füzet, táska
  • színvilágra_ pasztel, kontrasztos, natur színek
  • minőségre: bio, öko, újrahasznosított

Hogyan írj jó szlogent?

Jó szlogent írni nem egyszerű és még kevésbé gyors dolog. Ez nem úgy működik, hogy beírom a naptáramba, hogy kedden 9-10-ig megcsinálom. A szlogen kitalálása és írása egy kreatív folyamat.

Én az alábbi módon szoktam  csinálni. Magam elé veszek egy nagy papírt. Meghatározom, hogy mi az a mondanivaló, amit a szlogennel el szeretnék. Felírok szavakat, gondolatokat. Szinonimákat keresek hozzá (létezik online szinonimaszótár!), majd elkezdek ötletelni, de nem feszülök rá, egy bizonyos idő után abbahagyom. Van amikor ennyi idő alatt megtalálom a tökéletest, azonban sokszor több kör kell hozzá.

Időről időre előveszem a papíromat, bár van amikor a papír sem kell, hanem egy unalmas monoton tevékenység közben elgondolkozok ismét a kérdésen. Ha jó gondolataim vannak akkor jegyzetelek.

Ha elakadok, akkor kikérem más kreatív ismerőseim tanácsát. Sokszor már maga az a tény, hogy tiszta fejjel gondolnak a témára előre lendíti a megfelelő szókapcsolat megtalálésát vagy éppen egy olyan szót, gondolatot tudnak hozzátenni, ami addig elkerülte a figyelmemet.

Amikor már van néhány verzióm, akkor leülök, kiválasztom a legjobbat és azon kicsit csiszolva kialakítom a tökéletes szlogent!

Tetszett a bejegszésem? Kíváncsi vagy hasonló, iparművészeknek és kézműveseknek szóló vállalkozás fejlesztési ötletekre? Iratkozz fel a hírlevelemre MOST!

tano-moni

A Lépj Tovább! kurzuson rengeteget tanultam, talán nem is hiszed, de az összeszedettséged, a precízséged teljesen átjön és bár eddig is követtem a tevékenységedet, de így belelátva még inkább úgy gondolom, hogy nagyon jó döntés volt elköteleződni erre az évre. Végre olyan embertől tanulhatok, aki tisztán látja, hogy miken megyek keresztül, és melyik vállalkozási szakaszban mi a teendő, mert, hogy ő is átment ezeken.

Tanó Móni

Márkaépítés: avagy a jó termék nem elég

Mi magyarok sokszor élünk abban a hitben, hogy van egy jó termékem és ez elég a sikerhez! Ez egy történelmi adottság, hiszen volt idő, amikor örültünk, ha akadt termék az üzletek polcain, nem hogy választék. Akkor bőven elég volt, terméket gyártani, hiszen a választási lehetőség hiánya miatt az emberek azt vásárolták ami éppen volt. Azóta eltelt több évtized…

markaepites copy

Ma már piacgazdaságban élünk, ahol nem csak a fizetőképes kereslet, hanem a kínálat is sokkal nagyobb, sőt olykor már akkora, hogy pont ez nehezíti meg a választást. Azonban mi, mákgubósok a polc, pult vagy éppen a webshop másik oldalán állunk és a termékeinket szeretnénk eladni. Ehhez azonban már szükség van marketingre, sőt mi több márkaépítésre. Most ez utóbbihoz szeretnék néhány gondolatot adni!

Célcsoport

A célcsoportról itt írtam egy külön blogbejegyzést, ami a márkaépítés szempontjából igen fontos, hiszen tudnod kell, hogy kinek szeretnéd értékesíteni a termékeidet. Ismered kell őket, a szokásaidat, a nyelvezetüket, hogy valóban nekik tudj kommunikálni. Ha nem határoztat meg a célcsoportodat és foglaltad ezt írásban, akkor ugorj vissza ehhez a blogbejegyzéshez és kezdj el rajta dolgozni és csak utána foglalkozz a márkaépítéssel!

Márkanév

Talán ez ez első dolog, amit meg kell találnod. Sokféle márkanév van. Alkotó vállalkozások esetében kettőt szeretnék kiemelni. Az egyik, amikor a saját nevedet használod márkanévnek, a másik amikor egy olyan szót, szókapcsolatot találsz, ami leírja a termékedet, a termékcsaládodat. Ez nagyon fontos döntés, amit a nulladik pillanatban meg kell hoznod. Nem mondom, hogy örökre, mert lehet márkanevet, arculatot váltani, de az mindig rengeteg idővel és költséggel jár. Ha stabilan tudod, hogy mi az az anyag vagy technika, amivel dolgozni fogsz, akkor a leíró márkanevet ajánlom, de ha ebben nem vagy biztos, akkor a saját nevedet használd. Azt tudnod kell, hogy ez utóbbi esetben lesz olyan, hogy a neved alapján megismernek, ha már nagyobbra nő a céged, akkor is meg kel maradnod személyesnek és egy keveset, de adnod kell az életedből!

Szlogen

A szlogen megmagyarázza a márkanevet. Ha a márkanév nem egyértelmű vagy éppen finomításra szorul, akkor a szlogenben tudsz pontosítani. A szlogen különösen fontos azokban az esetekben, amikor a saját neved vagy valamilyen fantázia szüleménye a márkanév!

Logo

A szlogen és a márkanév vizuális megjelenése. Olyan logót tervezz, vagy terveztess, ami közel áll hozzád, de ugyanakkor a célcsoportod számára is szerethető alkotás.

A sztorid

A történetmesélés korát éljük. Ha nem csak egy terméked van, hanem márkát is szeretnél köré építeni, akkor legyen egy történeted, egy igaz történeted, ami rólad, a termékről vagy a márkáról szól. Ez lehet a motivációd is, szólhat arról, hogyan kezdtél el szappant önteni vagy horgolni, hogy mi vonz egy technikához, hogy miért fontos vagy akár szenvedély számodra az alkotás. Egyre figyelj, a történet saját legyen és igaz! Mindenkiben vannak ilyen megismételhetetlen történetek. Te ne vedd el másét!

Te és a fotód

Vállald magad! Ez az egyik vesszőparipám! Ha én egy kézzel készült, különleges dolgot vásárolok, akkor szeretem tudni, hogy kitől teszem. Csak úgy névtelenül és “képtelenül” tömeggyártott terméket szoktam venni! Nagyon fontos, hogy bármilyen online felületen értékesíted a dolgaidat, a profilodban, a rólad oldalon mindig legyen fotó!

Megjegyzés:

A márkaépítés egy szakma. Egy óriási és csodaszép szakma. Ha könyv lenne, akkor ez a blogbejegyzés a tartalomjegyzékről készült vázlatpontok egy része lenne. Fogadd meg az itt írtakat, de ne a márkaépítést sose hagyd abba! Mindig lesz mit szépíteni, finomítani rajta!

fordos_bence

Talán 2009-et írtunk mikor észrevettem egy Panyi Zsuzsi nevű lányt, akinek a dolgai a csapból is folytak :) , nem volt nap, hogy ne jött volna szembe valamilyen módon, s gondoltam tőle lehetne tanulni… Közben azért nekem addigra már lett egy jó weboldalam és elkezdtek jönni a munkák, de igazán akkor indult be a boltom, miután …Zsuzsival rendbe tettük a dolgokat. Ezek után olyannyira el voltam kényeztetve a megrendelőktől, hogy nem volt szükségem semmilyen menedzsmentre, vagy reklámra, egyszerűen jól mentek a dolgok.

Fördős Bencefordosbence

Elindult a Márkaépítés Instagrammal Kurzus!

kurzus_kep_FB01

Elindult a várva-várt mákgubó képzés, a Márkaépítés Instagrammal!

Hónapok óta tervezem, írom ezt a kurzust, hiszen oly sokan kérdeztétek tőlem, hogyan csinálom!

Az Instagram az a közösségi média platform, amivel óriási tömegeket tudsz elérni! Ezen a platformon sokkal kevesebb reklám, vásárolj üzenet van, mint bármelyik másik social media felületen! Ezt a potenciális vásárlóid nagyon fogják szeretni és te pedig a képek segítségével eljuttatod hozzájuk a márkád üzenetét! Igazi online közösséget tudsz építeni és a rajongóid hűek lesznek hozzád, majd vásárolnak!

Most még időben vagy! Kevés magyar kisvállalkozás van az Instagramon, de a célcsoportod már jelen van! Ne hagyd ki ezt a lehetőséget! Ne hagyd, hogy a konkurenciád beelőzzön!

Kattints a jelentkezek gombra, olvasd el a részleteket és jelentkezz a kurzusra, hiszen csak 50 hely van!

Regisztrálj még ma!

jelentkezek-gomb

borodykriszti

Annak ellenére, hogy én éreztem, hogy valami nem stimmel, de nem tudtam, hol akadtam el, meg sem tudtam magamban megfogalmazni. Zsuzsi a Lépj Tovább! Kurzusban erre rögtön ráérzett és mondta a megoldásait! Pont erre volt szükségem!

Borody KrisztinaSilk&More

Építs márkát az Instagramon!

Voltak olyan idők, amikor elég volt egy jó terméket létrehozni és eladta magát. Ma nem ezeket az időket éljük. Neked kell eladni a termékedet, neked kell elhitetni a vásárlóiddal, hogy ez az a termék, amire szüksége van. Ehhez a legjobb módszer, ha nem csak új terméket tervezel, hanem vállalkozást és márkát is építesz!

markaepites-insta

Használhatsz offline eszközöket is, de az lényegesen drágább, mintha mindezt online kezded el! Ehhez most a legjobb eszköz az Instagram!

Az Instagram tökéletesen alkalmas arra, hogy egy márkát építs. Olyan vágyott életérzést tudsz átadni a rajongóidnak, ami magukkal ragadják. Az életérzés reklámok nagyon ésszerűek, hiszen az emberek szeretnének szebben, jobban, úgymond stílusosabban élni. Ha ehhez éppen a te teméked segíti hozzá Őket, akkor biztos lehetsz benne, hogy vásárolni is fognak Tőled, árulj akár egy vásáron vagy éppen online!

Az Instagramon közösséget tudsz építeni, akik a márkád követői és lojális vásárlói lesznek. Ez az a platform, ahol nincs negatívum, nincs nyomulás. Mivel az instagram nem rendelkezik erős sales üzenettel és úgymond nem nyomja le a vásárló torkán a terméket, ezért a célcsoportos jobban bízik benne és szereti az instagramon eltölteni az idejét!

Itt a potenciális vásárlóid úgy vannak jelen, hogy nem érzik a vásárlás “kötelességét”, csak élvezik a kellemes jó érzést keltő, magukkal ragadó képeket. A Te feladatod, hogy szórakoztasd Őket, azt add nekik, amit szeretnek és ettől Ők még jobban fognak szeretni. Követnek, likolnak, majd vásárlóvá válnak. Ugye Te is ezt akarod?

Én már megcsináltam azt amit most szeretnél és itt vagyok, hogy megmutassam Neked lépésről lépésre, hogy Te is elérd a saját céljaidat az Instagrammal. Én itt vagyok és fogom a kezedet végig kalauzollak a regisztrációtól a fotózáson, képszerkesztésen át, egészen a posztolás minden részletén. Megtudhatod, mit, hogyan és mikor posztolj és elmesélem Neked, hogyan építs közösséget, márkát a saját branded számára. A Márkaépítés Instagrammal Kurzus résztvevői tagjai lesznek egy zárt Facebook csoportnak, ahol az  összes kérdésedet fel tudod tenni és én mindenre válaszolok! Ezáltal egy olyan közösségbe kerülsz, ahol mindenki az Instagramot fogja használni a céljai eléréséhez! Ugye, Te sem szeretnél kimaradni egy ilyen szuper csapatból?!

 

bakosflora
Az volt a bajom más hasonló témájú tanfolyamokkal, hogy ugyan jók, de inkább a kezdő szintről indulókat célozzák.
Zsuzsitól azt kaptam, amit ígér: tananyag olyanoknak, akik már túl vannak az első pár lépésen. Ráadásul Zsuzsi mellett ott áll elég meggyőző érvként a panyizsuzsi, hogy tőle érdemes lehet tanulni.
Már rögtön a Lépj Tovább! Kurzus legelső leckéjében találtam homlokra csapós mondatokat, ha csak annyiból állna az egész tanfolyam, nekem az is megérte volna. És hol vagyok még a végétől!
Bakos FlóraGubolyka