Gondtalan nyaralás titka lépésről-lépésre útmutató

Múltkor arról írtam Nektek, hogyan készüljetek fel a nyárra, hogy tényleg kipihenjétek az év első felét és fel tudjatok készülni az év végi hajrára! Az a blogbejegyzés a nagy képet mutatta meg, hogy mit és hogyan rendezz el a vállalkozásodban, hogy működjön a rendszer.

BEVELTE-NYARALAS

Persze egy rövid blogbejegyzést egyszerű megírni, de kivitelezni, azt ami benne van, már cseppet sem egyszerű, még kevésbé gyors. Hidd el nekem is hosszú órába, sőt napokba (esetleg hetekbe) telik, amíg ezeket lépésről lépésre végigcsinálom! Íme az én menetrendem, marketing szempontól, valamint a teljes menetrend gyakorlati kivitelezésének lépései.

Marketing kampányok

Már tavasszal elkezdek azon gondolkozni, hogy milyen és mennyi marketing kampányt szeretnék a nyár folyamán a vállalkozásomban. Először csak ötlet szinten, aztán egyre részletesebben belemerülök és kidolgozom azokat, majd megkezdődik a gyártási folyamat.

Kampányhoz tartozó képek / grafikák

Hozzám a vizuális tartalmak állnak a legközelebb, így mindig innen indulok ki. Ezen a területen soha nincsen ötlethiányom, ezzel szemben a szövegek megírása soha nem jön ilyen egyszerűen. Azonban, ha a képi tartalmakkal készen vagyok, az sok esetben inspirációt ad nekem vagy éppen egy szövegírónak.

Aki inkább a szavak embere, annak ajánlom, hogy előbb a szöveges tartalmakkal kezdjen és közben ki fog kristályosodni, hogy milyen képek és grafikák szükségesek a megírt szöveghez.

Kampányhoz tartozó hírlevelek

Az első lépés, az értékesítést biztosító hírlevél szövegek. Ezek azok, amitől jönnek majd a vásárlások. Miután ezek elkészültek, legenerálom a kuponkódokat, ha egyáltalán szükséges hozzá. Ezek után beillesztem a szövegeket a hírlevélküldő rendszerbe, hozzáteszem a képi anyagokat és elhelyezem a szükséges linkeket. Ha mindezzel megvagyok, akkor egy teszt levelet küldök önmagam számára. Ebben az alábbiakat ellenőrzöm:

  • megjelenés
  • tartalom (helyesírás, dátumok, kedvezmény igénybevételének a feltételei)
  • összes link (igen, mindre rákattintok!)
  • végül pedig indítok egy tesztvásárlást az adott kuponkóddal (ha van)

Kampányhoz tartozó blogbejegyzések

A hírlevelek szövegeiből alakítom át a kampányokhoz tartozó blogbejegyzésekhez a szöveget és ha kell a grafikákat.

Egyéb blogbejegyzések

Jó, ha a blogon nem csak értékesítesz, hanem hasznos tartalmat is adsz. Ha minden egyes blogbejegyzésben el akarsz adni valamit, akkor hamar rád unnak. Ha ezek közé a blogbejegyzések közé be tudsz illeszteni számos másikat, ami értéket jelent a követőidnek, akkor azonban nagyon sikeres leszel, ebben biztos vagyok! Gondold át, mit szeret a célcsoportod, mi a fontos neki és mit keres. Ezekről a témákról írj nekik minél több és jobb hasznos anyagot, csodás képekkel!

Minden blogbejegyzés esetén…

Minden blogbejegyzés esetében, mikor elkészülök, beállítom, hogy mikor és melyik közösségi média platformon szeretném azt megosztani és időzítem azt. Ha kezdő vagy vagy éppen nincsen elég tőkéd, akkor a Facebookon, a céges oldaladon tudod időzíteni a blogbejegyzéseidet, tartalmaidat. (Kattints ide, ha még nem tudod használni!) Az Instagram esetében ehhez a Later szolgáltatását tudod igénybe venni, amit havi 30 képig ingyen használhatsz!

Ha már haladó szinten vagy, akkor a CoSchedule-t ajánlom Neked, aminek a segítségével az összes Magyarországon használt közösségi média felületedet egyetlen helyről kezelheted és irányíthatod! Itt egyelten naprában láthatod az összes online tevékenységedet és egyeten mozdulattal odébb is teheted azokat!

Teljes marketing naptár kitöltése

Első lépésben elhatározom, hogy mely csatornákon, milyen gyakran szeretnék tartalmakat megjeleníteni.  Valahogy így: havi x kampány, hozzá y hírlevél, heti z blogbejegyzés, napi x poszt a FB-on és y az instagramon. Ez nem tart sokáig és ezzel meg is van a rendszerem. A kemény munka csak most kezdődik, mindezt meg is kell valósítani!

A tegnapi napom kizárólag a megvalósításról szólt. Elsőnek az iskolaév végéig hátralévő időszakot készítettem el, majd a nyár vége felől visszafele fogok haladni! (Ennek az oka, hogy az origó egy nyár végi nyaralás!)

Ilyenkor megnyitom a WordPressre telepített CoSchedule marketing kezelő naptáramat, amiben az összes blogbejegyzés és közösségi média tartalmat tettem (ugye ekkor már készen vagyok egyes blogbejegyzésekkel és az ahhoz tartozó közösségi média tartalmakkal. Így már “csak” a maradék időszakokat kell kitöltenem a megfelelő mennyiségű, de értelmes tartalmakkal!).  Majd napról-napra(!) végigmegyek rajta és mindenhol beállítok annyi posztot, amennyit ennek a pontnak az elején önmagam számára kijelöltem!

Az elkészült napokat a papír alapú naptáramban jelölöm. Én egy csillagot szoktam pecsételni az adott nap aljára, hogy tudjam, ezzel a nappal már nincsen több dolgom.

Folyamatosan kezemben tartom a szálakat!

Innentől kezdve mondom azt hogy készen vagyok! ennek ellenére nem dőlök hátra ugyanis, az automatikus posztok mellett folyamatosan figyelnem kell a reakciókat. Ha valaki hozzászólást hagy valamilyen közösségi média platformon vagy kérdez valamit, akkor illik arra 24 órán belül válaszolni. Természetesen ezt a munkát nyaralás alatt is végezni kell, hacsak nem tudod ezt valakinek kiadni, aki tökéletesen ismeri a vállalkozásodat és a vásárlóidat.

Indulás nyaralni!

fordos_bence

Talán 2009-et írtunk mikor észrevettem egy Panyi Zsuzsi nevű lányt, akinek a dolgai a csapból is folytak :) , nem volt nap, hogy ne jött volna szembe valamilyen módon, s gondoltam tőle lehetne tanulni… Közben azért nekem addigra már lett egy jó weboldalam és elkezdtek jönni a munkák, de igazán akkor indult be a boltom, miután …Zsuzsival rendbe tettük a dolgokat. Ezek után olyannyira el voltam kényeztetve a megrendelőktől, hogy nem volt szükségem semmilyen menedzsmentre, vagy reklámra, egyszerűen jól mentek a dolgok.

Fördős Bencefordosbence

Hogyan ne legyen a legnagyobb időrablód a közösségi média

A közösségi média jó és hasznos a vállalkozásod szempontjából, azonban mégis rengeteg idődet veszi el, a hasznos munkától! A hiba nem a közösségi médiában van, hanem bennünk emberekben van. Ugyanis a közösségi média szórakozásra, kikapcsolódásra készült. Ezt teljesen tudott dolog és nincs is vele gond!

szorakozol-szorakoztatsz

Szórakozol vagy szórakoztatsz?

Azonban vállalkozóként egyáltalán nem mindegy, hogy melyik térfélen játszol. Te szórakozol és elütöd az idődet a közösségi médiában vagy tartalmakat adsz és szórakoztatsz? Míg az elsővel az idődet pazarlod, az utóbbival pénzt kereshetsz. Azonban, hogy melyiket csinálod az csak rajtad múlik!

Ugye, veled is előfordult, hogy bekapcsoltad a böngésződet és csak néhány percre benéztél a FB-ra, majd az instagramra, majd….

… egy óra múlva azt vetted észre, hogy megint nem haladtál a munkáddal.

Nincs ez így jól!

Ebben a blogbejegyzésben megmutatom Neked, hogyan tudsz tudatosan jelen lenni a közösségi média csatornáidon, úgy hogy az ne elveszett idő legyen!

Tervezd!

Egy vállalkozás életében a közösségi média megjelenéseket is tervezni és szervezni kell, egyébként önmagad közönsége leszel. Az idődet azon az oldalon fogod céltalanul eltölteni, ahol Te feladatod nem más, mint szolgáltatni a tartalmat és nem végtelenül fogyasztani azt. Hiszen azzal ha folyamatosan csak fogyasztod, csak az időd megy el. Ugye, Te sem szeretnél így járni?

Tartalmak készítése és megosztása

Az első és legfontosabb dolog, hogy legyen tartalmad, amit meg tudsz osztani! Írj blogbejegyzéseket, készíts YouTube videókat és ezeket oszd meg. Minnél többet, annál jobb, azonban arra figyelj, hogy a mennyiség ne a minőség rovására menjen! Csak olyan tartalmakat tegyél közzé, ami a vállalkozásodat előre viszi. Egy gyorsan összecsapott igénytelen anyagnál nincs rosszabb, hiszen sokan csak kiábrándulnak belőled és többé nem követnek. Légy igényes önmagaddal szemben!

A kész tartalmaidat a Facebookon és a Pinteresten tudod megosztani, míg az Instagramon a márkádról és a termékeidről mesélj a többi közösségi médiával párhuzamosan történeteket! A folyamatos tartalomszolgáltatás nagyon fontos, azonban lejjebb leírom, hogyan csináld, szervezd úgy, hogy ez ne követeljen tőled folyamatos rendelkezésre állást. Ha mindig be van kapcsolva a Facebookod és minden alkalommal, mikor megpittyen átváltasz és foglalkozol vele, akkor sosem lesz egy olyan napod, amikor igazán hatékonyan tudnál haladni az igazán fontos és sürgős feladataiddal!

Jelen lenni!

Nem elég a közösségi média felületeken folyton-folyvást posztolni és aztán menni tovább. Ugyanis a közösségi média célja online követőtábort és közösséget és lojális vásárló közönséget építeni. Ezt nem lehet egyoldalú kommunikációval elérni, hanem Neked is jelen kell lenned. Ha kérdeznek válaszolni kell, sőt mi több beszélgetést kezdeményezni! A médiád fogyasztóinak úgy kell érezni, hogy Te állandóan ott vagy, azonban ügyes szervezéssel mégsem kell állandóan jelen lenned és szinte ezért böngészni a Facebook oldalad, hogy hátha pont most jön egy komment, amire azonnal válaszolni kell!

Figyelj, mutatom, hogyan csináld!

Legyen stratégiád!

A vállalkozások többsége az első területen, a tartalom gyártáson és azok megosztásán sokat dolgozik. Akik ezt tudatosan végzik, azon cégek többsége a jelenléttel és a közösségépítéssel is jól áll! Azonban a tudatos tervezésre, a stratégiára már kevesen figyelnek oda. Kisvállalkozásként a közösségi média stratégia két fő részből áll, az egyik a marketing stratégia, a másik, amiről itt részletesen írok, az idő tervezési és szervezési stratégia. Ugyanis, ha ezt rosszul csinálod, akkor az több pénzt visz el a cégedtől, mint amennyit hoz!

A közösségi médiádra előre különíts el időt! Tervezd meg, hogy mikor és mennyit fogsz foglalkozni a marketinged ezen részével. Hidd el, nem létkérdés, hogy naponta megfigyeld a konkurenciád posztjait. Bőven elég, ha erre a tevékenységre havi vagy negyedéves szinten szakítasz időt. Hidd el, semmiről nem fogsz lemaradni!

A saját közösségi médiádat egy héten egyszer tervezd meg és írd meg a posztjaidat, majd időzítsd őket! Heti 1-2 óra erre a tevékenységre már bőven elég egy kisvállalkozás esetében.

Ezek után napi szinten már bőven elég a jelenlétre figyelni. Ha napi 3-szor néhány perc alatt végigpörgeted a közösségi oldalaidat, visszajelzel a kedves bejegyzésekre, válaszolsz a kérdésekre, az pontosan elég lesz. Ezt elsősorban holt időkben tedd! Várakoznod kell valahol, szárad valami a gyártóasztalodon és van szabad 5 perced? Ezek a legjobb alkalmak, amivel nem vesztesz további értékes időket! Egyre azonban nagyon figyelj, ilyenkor ne fogyassz, csak reagálj! Tudatosan válaszd szét a kettőt!

Ha ezeket a szabályokat betartod, garantálom Neked, hogy sokkal több időd fog alkotásra és a vállalkozásod vezetésére maradni!

A közösségi médiában ne szórakozz, dolgozz!

Írd meg a hozzászólásokban, hogy Neked mi viszi el feleslegesen a legtöbb idődet a vállalkozásodban? Mely területekről írjak, hogy az valóban segítse a munkádat?

bakosflora
Az volt a bajom más hasonló témájú tanfolyamokkal, hogy ugyan jók, de inkább a kezdő szintről indulókat célozzák.
Zsuzsitól azt kaptam, amit ígér: tananyag olyanoknak, akik már túl vannak az első pár lépésen. Ráadásul Zsuzsi mellett ott áll elég meggyőző érvként a panyizsuzsi, hogy tőle érdemes lehet tanulni.
Már rögtön a Lépj Tovább! Kurzus legelső leckéjében találtam homlokra csapós mondatokat, ha csak annyiból állna az egész tanfolyam, nekem az is megérte volna. És hol vagyok még a végétől!
Bakos FlóraGubolyka

Mikor posztolj az Instagramon?

Amióta a tavalyi évben megváltozott az Instagram algoritmusa és nem időrendi sorrendbe jeleníti meg a bejegyzéseket a hírfolyamban, különösen fontossá vált, hogy minél forgalmasabb időben tegyünk közzé képeket ezen a platformon. Ugyanis ha a posztolás után röviddel számos interakciót ér el a posztod, akkor az Instagram hasznos és minőségi posztnak fogja értelmezni és több ember számára jeleníti meg akár egy későbbi időpontban!

mikor-posztolj-ig

Mikor posztolj az Instagramon?

Az Instagramon posztolás legjobb időpontjáról rengeteg kutatás jelent már meg és saját tapasztalataim is ezeket igazolják. Egy biztos, egyetlen általános, mindenkire érvényes szabály nem létezik. A legfontosabb, hogy ismerd a célcsoportodat, az ő életmódjukat (mikor dogoznak, mikor elfoglaltak és mikor pihennek) a posztjaidat pedig feltétlen erre a harmadik időszakra időzítsd.

Ennek értelmében ha nem vállalati célcsoportot, hanem magán embereket szeretnél elérni, akkor a munkaidőt akár ki is hagyhatod! Azoban ha kisgyerekes anyukák a célcsoportod, akkor minden másképpen fog alakulni!

Reggel 7-9 között: A legtöbb ember ébredés után illetve munkába utazás közben előveszi a telefonját és ellenőrzi a közösségi média hírfolyamait. Érdemes ezért korán reggel feltenni az első posztodat, hogy ezeket a nagyon intenzív órákat ki tudd használni!

Este 5-7 között: Ez a munka utáni, de még az esti program előtti néhány óra a legkedveltebb és legforgalmasabb időszak az Instagramon. Ilyenkor feltétlen tegyél közzé bejegyzést. Ha napi egyszer posztolsz, akkor én mindenképpen ezt ajánlom Neked! Az előbb említettem a kisgyermekes célcsoportot. Ők azonban szinte egészen biztos, hogy ebben az időszakban nem elérhetőek online, nekik inkább az ebéd néhány órát vagy éppen az este 8 utáni időpontot javaslok!

Hétvégén: Ez a dupla, vagy semmi időpont. Számomra ez az időszak mindig nagyon gyümölcsöző, így erősen ajánlom, hogy próbáld ki Te is!

FONTOS: Ha nem a helyi időzónában van a célcsoportod, akkor feltétlen igazítsd a posztolási rendszeredet az ő időzónájukra, hogy a legmegfelelőbb időpontban jelenjenek meg számukra a bejegyzéseid!

Miért fontos mindez?

Kisvállalkozásként egyáltalán nem mindegy, hogy a nagy gonddal megszerkesztett közösségi média bejegyzéseid hány embert érnek el, hiszen adott mennyiségű munkával 10 vagy éppen 10.000 embernek is ugyanannyi erőfeszítésedbe kerül kommunikálni. Azonban a márkaismertséged, valamint a bevételeid nem a befektetett munkával, hanem a követőid számával egyenes arányban fognak növekedni!

Hogyan tovább?!

Ha szeretnél Többet tudni az Instagramról, ha kíváncsi vagy, hogyan tudsz reggel 7-kor profi fotókat posztolni és világbajnok hashtagekkel ellátni, hogy napi több 10 új rajongóra, majd vásárlókra tegyél szert, akkor olvass tovább..

… hiszen a Márkaépítés INSTAGRAMMAL kurzus pontosan Neked szól!
Ugye, Te sem szeretnél lemaradni erről a szuper kurzusról?!
Akkor siess, mert csak 50 helyünk van és rohamosan fogynak!

jelentkezek-a-kurzusra2.jpg

borodykriszti

Annak ellenére, hogy én éreztem, hogy valami nem stimmel, de nem tudtam, hol akadtam el, meg sem tudtam magamban megfogalmazni. Zsuzsi a Lépj Tovább! Kurzusban erre rögtön ráérzett és mondta a megoldásait! Pont erre volt szükségem!

Borody KrisztinaSilk&More

Utolsó lehetőség: Márkaépítés Instagrammal Kurzus!

markaepites-instagram

Ismét elindult a regisztráció az eddigi legnépszerűbb online mákgubó képzésre, a Márkaépítés Instagrammal Kurzusra!

A képzést nem csak aktualizáltuk, a jelenleg legfrissebb Instagram verzióra, hanem az anyagot egy modullal, azaz három leckével bővítettük is, hiszen rengeteg változás és újdonság lépett életben az Instagramnál az elmúlt hónapokban!

Az Instagram az a közösségi média platform, amivel óriási tömegeket tudsz elérni! Ezen a platformon sokkal kevesebb reklám, vásárolj üzenet van, mint bármelyik másik social media felületen! Ezt a potenciális vásárlóid nagyon fogják szeretni és te pedig a képek segítségével eljuttatod hozzájuk a márkád üzenetét! Igazi online közösséget tudsz építeni és a rajongóid hűek lesznek hozzád, majd vásárolnak!

Most még időben vagy! Kevés magyar kisvállalkozás van az Instagramon, de a célcsoportod már jelen van! Ne hagyd ki ezt a lehetőséget! Ne hagyd, hogy a konkurenciád beelőzzön!

Kattints a jelentkezek gombra, olvasd el a részleteket!

FONTOS! Ezt a képzésünket már több, mint 100-an végezték el! Már csak hétfőig lehet regisztrálni, ezért jelentkezz gyorsan, nehogy lemaradj a leggyorsabban növekvő közösségi média platformról!!

Regisztrálj MOST!

jelentkezek-gomb

fordos_bence

Talán 2009-et írtunk mikor észrevettem egy Panyi Zsuzsi nevű lányt, akinek a dolgai a csapból is folytak :) , nem volt nap, hogy ne jött volna szembe valamilyen módon, s gondoltam tőle lehetne tanulni… Közben azért nekem addigra már lett egy jó weboldalam és elkezdtek jönni a munkák, de igazán akkor indult be a boltom, miután …Zsuzsival rendbe tettük a dolgokat. Ezek után olyannyira el voltam kényeztetve a megrendelőktől, hogy nem volt szükségem semmilyen menedzsmentre, vagy reklámra, egyszerűen jól mentek a dolgok.

Fördős Bencefordosbence

10 tény az Instagramról

Szeretnék veled megosztani 10 érdekességet az Instagramról!

  1. Tudtad, hogy az Instagram kiváló eszköz a márkaépítésre?
  2. Tudtad, hogy az Instagram havi több, mint 400 millió aktív felhasználóval rendelkezik? Ez azért nem kevés!
  3. Tudtad, hogy az Instagramozók 70%-a naponta legalább egyszer megnézi a hírfolyamukat?
  4. Tudtad, hogy Magyarországon még viszonylag kevés márka használja ezt a közösségi médiumot? Bizony! Most még időben vagy!
  5. Tudtad, hogy az Instagramozók 70%-a rákeres a kedvenc márkáira az Instán?
  6. Tudtad, hogy a magyar Instagram felhasználók 67%-a nő?
  7. Tudtad, hogy már több instagram fiókot is tudsz kezelni egy alkalmazásból, anélkül, hogy ki-be kellene lépned? Például egyszerűen át tudsz váltani a személyes fiókodról a cégesre!
  8. Tudtad, hogy a magyar Instagram felhasználók 62%-a 20 és 35 év közötti?
  9. Tudtad, hogy létezik Magyar Instagram Közösség? Keress ár a #mik hashtagre!
  10. Tudtad, hogy néhány hete már 24 órán keresztül látható rövid videókat is közzétehetsz Instagram Történetek néven?

Ugye, tudod, hogy ebből nem szabad kimaradnod!? 

Iratkozz fel hírlevélre, amiben hamarosan megírom Neked, hogyan tudsz profi módon márkát építeni az Instagramon, hiszen hamarosan indul online a Márkaépítés Instagrammal Kurzusunk!

borodykriszti

Annak ellenére, hogy én éreztem, hogy valami nem stimmel, de nem tudtam, hol akadtam el, meg sem tudtam magamban megfogalmazni. Zsuzsi a Lépj Tovább! Kurzusban erre rögtön ráérzett és mondta a megoldásait! Pont erre volt szükségem!

Borody KrisztinaSilk&More