Hello új mákgubó!

Új fejezetéhez érkezett a mákgubó!

Mikor tavaly, néhány év szünet után újraindítottam a mákgubót, csak a tartalommal foglalkoztam, de tudtam, hogy az a honlap mát nem szolgál megfelelően Benneteket, olvasókat. Idejétmúlt volt, hiszen azt magam tákolgattam. Idei egyik célkitűzésem az volt, hogy a mákgubónak adok egy új arculatot és egy használhatóbb oldalt varázsolok köré, ami mobilon is olvasható!

Mint tudjátok, a mákgubó az én álomprojektem, ami a panyizsuzsira épül. A mákgubót azért kezdtem el, mert nagyon sok iparművész és kézműves fordult hozzám tanácsért. Mindig az volt a kérdés, hogy én hogyan csinálom, ezért indult a mákgubó, hogy elmeséljem és megtanítsam mindazt, ami a magyar iparművész és kézműves piacon bizonyítottan működik. Hiszen adhat Neked tanácsot egy multi marketingese, aki milliós hirdetés büdzséből költ, hogy iparilag előállított termékeket marketingezzen. Azonban Ő soha nem fogja érteni azt, hogy milyen egy kézzel, sok idő alatt elkészített terméket és az a köré épülő márkát kis pénzből felépíteni és működtetni. Én magam ezt csinálom nem kevés sikerrel!

Most eljött az új pillanat és elkészült az új oldal, benne számos új funkcióval, szolgáltatással.

A legjobb, ha a mákgubó főoldaláról indulsz, hiszen itt fogod mindig megtalálni a legfrissebb információkat est rendszeresen fogjuk frissíteni, így ha esetleg elkerülte a figyelmedet egy videó vagy egy új ingyenes anyag, akkor itt biztosan megtalálod!

A mai nappal útjára indul az INGYENES Vásárnaptár szolgáltatásunk! Ezen az oldalon egy naptárba elrendezve, olyan vásárokat találsz meg, ahova szívesen várnak iparművészeket és kézműveseket. Ha az egeredet a számodra szimpatikus rendezvényre viszed, akkor egy legördülő menőben megtalálod az összes, jelentkezéshez szükséges információt!

Építsük együtt ezt a fantasztikus adatbázist, hogy Magyarország összes vására megtalálható legyen benne! Ehhez azonban a Te segítségedre is szükségem van! Kérlek, ha jártál egy remek vásárban, tudsz egy jó lehetőséget, akkor oszd meg a mákgubó közösségével!A vásárnaptár alatt találod, hogy mely adatokra van szükségem ahhoz, hogy egy vásárszervező bekerüljön a listába!

Már régóta tervezem, hogy azoknak is készítek kurzusokat. Ez remek lehetőség arra, hogy megnézd, hogyan működik a mákgubó tanterme! Mától elindult ez a kurzus is: INGYENES Instagram Mini Kurzus néven! Kattints a linkre és regisztrálj rá most!

Kíváncsi vagyok a véleményetekre: hogy tetszik?

hozzászólások

Kérdésed, véleményed van a leckével kapcsolatban? Írd meg nekünk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kurzusok

Ki beszél itt?

2007-ben egy cipősdoboznyi üveggel és egy öreg üvegvágóval, 3 kisgyerek mellett kezdtem  alkotó vállalkozásba. Később elvégeztem az Edutus Online Marketing Szakát és az ékszereimet kizárólag online értékesítem.

A misszióm, hogy iparművész, kézműves és alkotó nőknek megmutassam, hogyan menedzseljék Önmagukat, vállalkozásukat és érjenek el anyagi sikereket, az alkotói szabadság megőrzése mellett.

RÓLUNK MONDTÁk