Ki a célcsoportod?

Előre bocsájtom, én minden üzleti ismeret nélkül kezdtem bele a vállalkozásomba!

Egy online fórumon kezdtünk el beszélgetni a célcsoport fogalmáról, amiről én meg voltam győződve, hogy abszolút értelmetlen, hiszen nem mindegy, hogy ki veszi meg az én termékeimet. Aztán eltelt néhány nap, néhány hét és egyre többet gondolkoztam rajta. Rádöbbentem, hogy igenis fontos, hogy kinek is szólok, hiszen egy társaságban sem tudnék ismeretlenekkel, csukott szemmel beszélgeti. Anélkül, hogy tudnám, kihez szólok, hány éves, milyen nemű.

Rájöttem, hogy a célcsoport fontos!

celcsoport

Miért fontos a célcsoportod?

Ha nem ismered őket, akkor nem tudod kiket keresel és nem is fogod elérni őket! Márpedig neked az a feladatod, hogy akár online, akár offline elérjed őket és megpróbáld nekik eladni a termékedet. Ha rossz helyen próbálkozol, akkor mindez nagyon sokba fog Neked kerülni. Ha pedig valami csoda folytán sikerül, akkor nem tudod majd, hogy mit és hogyan mondj nekik, hogy vásároljanak is tőled! Azonban, ha tudod kik ők és ott próbálsz értékesíteni ahol nagy számban jelen vannak, azokkal az eszközökkel, amit ők szeretnek, akkor sokkal hatékonyabban, kevesebb költséggel sokkal több terméket tudsz majd eladni!

Mit kell tudni a célcsoportodról?

  • koruk
  • nemük
  • lakhelyük
  • családi állapotuk
  • stílusuk
  • hobbijuk
  • motivációjuk
  • bármi, ami különleges és Neked , a vállalkozásodnak fontos lehet

Hogyan határozod meg, hogy ki a célcsoportod?

Ha már belekezdtél a vállalkozásodba, akkor egy kicsit nézz utána, hogy kik vásároltak tőled és próbáld meg őket körülírni a fenti paraméterek alapján. Ha van honlapod, webshopod, akkor ez nem lesz túlságosan nehéz, nézd meg a statisztikáidat és nyerj ki onnan adatokat: lakhely, nem, stb.

Ha van blogod, akkor nézd meg mely blogbejegyzések voltak népszerűek. Milyen témákról szeretnek sokat olvasni, melyiket like-olták legtöbben. Amikor a gyerekeidről írtál vagy éppen arról, hogyan készülsz az esküvődre? Innen is sok értékes adatot tudsz kinyerni!

Ha vásárokon szoktál árulni, akkor gondold végig, hány évesen, és milyen neműek a te vásárlóid. Sőt, a legközelebbi vásáron kezdj el beszélgetni velük! Mi tetszett meg nekik a Te termékeidben, mi a hobbija stb. Mik a problémái? Hidd el ezért szeretni fognak!

Ha nincsen blogod, akkor csinálj egy facebook rajongói oldalt és dobjál fel olyan témákat, amik szerinted érdekelhetik a célcsoportodat és nézd meg melyikre milyen az érdeklődés. Ami tetszik, azt folytasd, menj bele a részletekbe. Ne felejts el kérdezni tőlük, de szavazást is készíthetsz!

Részletesen a piackutatás módszereiről itt tudsz olvasni!

Ha kíváncsi vagy részleteiben is, hogyan vállalkozok, akkor iratkozz fel a hírlevelemre, majd regisztrálj a Mákgubó Tantermében, ahol online kurzusokat találsz iparművész és kézműves vállalkozások számára!

hozzászólások

Kérdésed, véleményed van a leckével kapcsolatban? Írd meg nekünk!

2 válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kurzusok

Ki beszél itt?

2007-ben egy cipősdoboznyi üveggel és egy öreg üvegvágóval, 3 kisgyerek mellett kezdtem  alkotó vállalkozásba. Később elvégeztem az Edutus Online Marketing Szakát és az ékszereimet kizárólag online értékesítem.

A misszióm, hogy iparművész, kézműves és alkotó nőknek megmutassam, hogyan menedzseljék Önmagukat, vállalkozásukat és érjenek el anyagi sikereket, az alkotói szabadság megőrzése mellett.

RÓLUNK MONDTÁk