#legyetekkedvesek közösségi kampány

Világjárvány van! Nem tudjuk mi lesz holnap. Lesz-e liszt a boltban? Megyünk-e dolgozni? Egészségesek leszünk-e?

Elsősorban mindenki az egészségéért, a szerettei egészségéért aggódik. Azonban ennek a világjárványnak gazdasági következményei is lesznek, sőt már vannak is. A világjárvány nem válogat. Meg fogja érezni ezt a milliárdos cég és a sok kis vállalkozó is.

Össze kell most fognunk és segítenünk kell egymáson!

Panyi Zsuzsi vagyok, panyizsuzsi és a mákgubó márkák tulajdonosa és 13 éve vállalkozok online. A vállalkozásomat 3, később 4 pici, most már kicsit nagyobb gyerek mellett építettem fel. Minden szabad időmet a vállalkozásomba tettem az elmúlt több mind egy évtizede. Mindeközben rengeteg kiváló, online vállalkozó nőt ismertem meg: keményen dolgozó, jó fej, értelmes nőket, fantasztikus termékekkel, szolgáltatásokkal. Tanácsadói munkám során március elején mindenki azzal keresett, hogy most mi lesz a sok erőfeszítés árán felépített a vállalkozásával. Hiszen kisebb a forgalom, bezártak az iskolák, azaz megsokszorozódott a munka a vállalkozásukban és otthon is, közben a bevétel lényegesen alacsonyabb és ez hónapokig így is lesz.  Tudom, hogy ezek a nők kivétel nélkül nagyon erősek és le fogják küzdeni ezt az akadályt is. Mi nem egy olyan iparág vagyunk, mint a turizmus, akinek nagy szereplői vannak, akik majd tárgyalnak az állammal. Annak ellenére, hogy mi egyszemélyes, néhány fős kicsi, női vállalkozások vagyunk, azt gondolom, hogy egy ilyen remek emberekből álló, kitartóan dolgozó női közösség együtt nagyon erős tud lenni!

Érdekel hogyan?

#legyetekkedvesek

Kedves online vállalkozó barátnőim, ismerőseim!

Fogjunk össze és segítsünk egymáson. Hiszen, ha segítünk a másikon, rajtunk is segít valaki. Éppen ezért kérlek benneteket, hogy amíg tart a járvány hetente néhány taggeljetek be a közösségi média csatornátokon 5 olyan női kisvállalkozót, akinek szeretitek a termékeit, a filozófiáját vagy valamiért felnéztek rájuk. Mutassuk be őket a saját rajongó táborunknak, hogy ők is megismerjék és kövessék ezeket a fantasztikus nőket!

Hogyan csináld?

  • tegyél fel egy montázst a Facebook oldaladra és taggeld be ezeket a vállalkozásokat
  • tegyél fel egy posztot az Instagram oldaladra, 5 női vállalkozás termékével és taggeld be ezeket a vállalkozásokat
  • sztorizz róluk, mondjuk oszd meg a kedvenc vagy éppen a legrissebb fotójukat és linkeld be őket
  • írj róluk a blogodon és linkkeld be őket
  • írj róluk a hírleveledben és linkeld be őket

Tegyétek ezt meg hetente többször, amíg vissza nem áll az élet a megszokott kerékvágásba és minden ilyen poszton, sztorin használjátok a #legyetekkedvesek hashtaget!

Mindezek mellett használjátok a #legyetekkedvesek a posztjaitok esetében is, hogy ha a követőitek rákeresnek a hashtagre, akkor találjanak tartalmat.

Kérlek, ha rólad posztol valaki, akkor lehetőség szerint viszonozd a posztját!

Hogyan legyen sokszor 5  bemutatni való nő, márka?

Én naponta fogom ezt megtenni 3 hónappal számolok, mondjuk legyen 100 nap. Én készítettem a telefonomra egy táblázatot 100 sorral és összegyűjtöttem bele a kedvenc női vállalkozóim Insta profiljainak nevét és a listát folyamatosan bővítem!

Mutass be és ajánlj minél több kisvállalkozó nőt!

Kérlek Te is népszerűsítsd a kampányt minden felületeden, hiszen minél többen veszünk benne részt, együtt annál erősebbek leszünk! A kampányhoz kreatív tartalmat FB, IG és story formátumban itt tudsz letölteni!

Mit nyersz az egésszel?

Ez a kampány nem csak minket női vállalkozókat hoz össze, hanem általa sokkal több ember fogja megismerni a Te vállalkozásodat, márkádat. Ha tetszik, amit ott látnak, akkor követni is fognak. Így akár a járvány alatt, de leginkább a gazdaság újraindulásakor sokkal nagyobb követőtáborhoz tudod majd eljuttatni a marketing üzeneteidet és hamarabb tudod megtermelni a kiesett bevételeidet!

Benne vagy?

Szeretettel,

Zsuzsi

A kampány követőknek szóló leírását itt találod! >>> Ezt tudod megosztani a követőiddel.

A kampány sajtóanyagát itt találod! >>>  Ezt az oldalt meg kérlek juttasd el a média képviselőinek, hogy minél több helyen írjanak rólunk, női, iparművész, kézműves kisvállalkozókról!

hozzászólások

Kérdésed, véleményed van a leckével kapcsolatban? Írd meg nekünk!

2 válasz

  1. Visszajelzés: 3 tévhit a COVID-ról
  2. Visszajelzés: 3 tévhit a COVID-ról

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kurzusok

Ki beszél itt?

2007-ben egy cipősdoboznyi üveggel és egy öreg üvegvágóval, 3 kisgyerek mellett kezdtem  alkotó vállalkozásba. Később elvégeztem az Edutus Online Marketing Szakát és az ékszereimet kizárólag online értékesítem.

A misszióm, hogy iparművész, kézműves és alkotó nőknek megmutassam, hogyan menedzseljék Önmagukat, vállalkozásukat és érjenek el anyagi sikereket, az alkotói szabadság megőrzése mellett.

RÓLUNK MONDTÁk