Működik?

Egy hete a Google Anayliticsről írtan Neked. ok kérdést kaptam azóta, amiből sejeni véltem, hogy sokaknak már van, de sokan még most állítgatjátok be. Kívéncsi lennék hogy haladtok, kinek van kérdése. No meg a legfontosabb, ki hány látogatót kap egy nap, illetve egy hónap alatt.

Nem baj, ha most kevés, innen szép nyerni! Jó lesz látni, ha fél év múlva visszaolvasod, hogy mire jutottál!

Írjátok meg a hozzászólásokba!

bakosflora
Az volt a bajom más hasonló témájú tanfolyamokkal, hogy ugyan jók, de inkább a kezdő szintről indulókat célozzák.
Zsuzsitól azt kaptam, amit ígér: tananyag olyanoknak, akik már túl vannak az első pár lépésen. Ráadásul Zsuzsi mellett ott áll elég meggyőző érvként a panyizsuzsi, hogy tőle érdemes lehet tanulni.
Már rögtön a Lépj Tovább! Kurzus legelső leckéjében találtam homlokra csapós mondatokat, ha csak annyiból állna az egész tanfolyam, nekem az is megérte volna. És hol vagyok még a végétől!
Bakos FlóraGubolyka

Comments

  1. Én a Haszon magazinban olvastam a Google Analytics-ről épp aznap, amikor Te is írtál róla. Másnap beállítottam. Azóta 49 látogatót számlált.

  2. Szia Zsuzsi, én megpróbáltam követtem az utasításokat-megjegyzem a tied érthetőbb volt mint ami az eredeti leírásban szerepel,-de nem működik, nem találom , nincs kipipálva a nevem stb….szóval mit csináltam rosszul?

  3. Én is beállítottam kb. 1 hónapja. Én a napi forgalmat nézem rajta. Nagyon hasznosnak találom. Az általános infókon túl (mint a visszafordulási arány, a látogatók országok szerinti csoportosítása)nekem néhány specifikusabb funkció jön be.

    Én azért izzítottam be, mert el voltam csüggedve, alig volt néhány hozzászólás, én meg csak nyomtam föl a jó kis tartalmakat… és úgy tűnt, hogy senkit nem érdekel. Amikor ráküldtem az Analytics-et az oldalaimra, akkor kiderült, hogy több tucat ember olvassa naponta és jó részük visszatérő látogató: teljesen le voltam döbbenve…és nagyon inspiráló volt ezt látnom.:)

  4. Én korábban regisztráltam már, viszont az aloldalakra még nem volt beillesztve a követőkód, így most ezt pótoltam. Meg is ugrott rögtön a látogatottság. :-) Viszont meg is lepődtem az eredményen: a kézműves cuccaimat többen nézik, mint a testfestős oldalam, holott a kézműves “mellékes”, legalábbis nem reklámozom sehol, míg a tetfestős pl. csomó lap.hu oldalon fent van.

    És van egy problémám is: a freeblogos blogomat nem méri a statisztika, pedig jó lenne… Beillesztettem oda is a követőkódot, mégsem. :-( (Viszont annak van külön, elég jó statisztikája, így csak azt hiányolom, hogy nem tudom, a theia.hu-ról ki megy át a blogra. :-/)

  5. Lehetséges esetleg, hogy külön domain-ről külön kóddal kellene csatlakozni? Ez az egyetlen ötletem hirtelen.

  6. Nekem nincs blogom (csak egy meskaboltom), így nem volt mit feltöltenem.
    De nagyon sokat tanulok az ötleteidből, melyeket a későbbiekben feltétlenül hasznosítani szeretnék. Addig is szívom magamba!
    Kriszti

  7. én a kezdettől fogva (három hónapja) használtam gugli statot, nagyon sok látogatóval azért nem büszkélkedhetek még, napi 15-20 körül szokott szüttyögni a dolog, de az igazat megvallva, nagyon nem is “nyomultam” még vele, bár azon még nem gondolkoztam nagyon, hogy hogyan reklámozzam…

  8. amúgy igaza van Kis Csünynek, egy másik weboldalnak külön kódot kell létrehozni, és azt beilleszteni!

  9. Először a mystat magyar statisztikát használtam, de már elég régen váltottam a google-ra, mert ez tényleg rengeteg mindent mutat. Például, hogy melyik bejegyzéseket olvassák el többen, ez mindig tanulságos.
    Nekem az volt nagyon érdekes, hogy a blogszolgáltató váltás mekkora növekedést hozott a látogatottságban.

  10. Én a w3statistics-et használom, de épp most készítettek új verziót, ami eddig nem nagyon tetszik, úgyhogy vsz váltani fogok.
    Ami számomra érdekes – bár nagyon ritkán nézek rá a látogatottságra, kábé havona egyszer -, hogy szept. óta megnégyszereződött a látogatók száma (azóta mutatok horgolásokat), viszont egyben az oldalon töltött idő lecsökkent. (Talán mert korábban hosszabb szövegeket írtam, most meg több a kép?)
    Nekem az vált be, hogy azért írok, mert szeretek írni, és nem görcsölök rá a látogatottságra. Így is sokan jönnek. Most a napi átlag 177, de úgy, hogy az utóbbi időben ált. 200 felett, néha 300-an is. Csak csodálkozom, mert tényleg nem olvasóvadászatra álltam rá.

  11. nekem a google analytics vacakolt valamit, ezért ma indítottam újra. én is tudom, hogy mennyi a napi átlag meg ilyesmi, engem a részletek érdekelnek, biztosan lesznek majd kérdéseim, de csak menet közben:)

  12. én évek óta használom a weblapon, most már a blogon és az etsy-n is. úgy tűnik, a blog (vagy akár egy kommentelhető weboldal, mint pl. a mákgubó :)) – épp az interaktivitása és dinamikája miatt – jóval nagyobb látogatottságú. az emberek szívesebben olvasgatnak, nézegetnek olyasmit, ami által (valamilyen szinten) kapcsolatba kerülhetnek az oldal tulajdonosával. ezt szűrtem le tanulságként :)

  13. Én eddig a StatCountert használtam, nemrég kezdtem el a Google Analiticst. Az első nekem könnyebben áttekinthető volt, lehet persze csak azért, mert azt már jobban ismerem. Viszont azt vettem észre, hogy eltérések vannak a kettő között, a SC tegnap 49 látogatót és 56 oldalletöltést a GA pedig 21 látogatást és 61 oldalletöltést regisztrált. ??? Az SC leírja pontosan, hogy x nap y látogatás volt, honnan, mennyi ideig, merre ment stb. A GA oldalán ezt úgy kell összemazsolázgatnom. Lehet nem jól használom. Valaki tudna segíteni, hol tudom megnézni az előző napi latogatásokat összességében? A követőkódot a blogba csak egy oldalra lehet beilleszteni?

  14. Először is kösz, hogy leírtad, mert eddig azért nem használtam, mert nem volt időm átrágni magamat rajta, de a Te frappáns leírásoddal 3 perc alatt megvolt. Úgyhogy újabb kütyü van a gépen, ami miatt éppen nem a legújabb Wienerberger-katalógus magyarra fordítására koncentrálok. (Szakmabeliek előnyen.):o)
    Úgy másfél nap távlatából az a fő tapasztalatom, hogy a magyar nyelv mint a blogom harmadik nyelve olyan nehezen vehető észre, hogy csak úgy pattognak le a magyar látogatók 1 másodpercen belül. Pedig azt gondoltam, úgyis főleg a képeket nézegetik az emberek. Ergo vagy valami nagyon etetős képet kell a bejegyzés tetejére tenni, amitől megnézik a többit is, vagy…még ki kell találnom valamit. Vagy kiderül, hogy nem éri meg az időt magyarul is bepötyögni, ha már 2 nyelven ott van és azokra amúgy is többen jönnek…Vállvonással majd meglátom hosszabb távon mi törpénik.

  15. Működik, egyre kevesebben nézik :)))

    De a Mákgubó most biztos rekordot döntött :) Az apeh-es sztori miatt gondolom….
    Hátha jobbra fordul majd az ország helyzete és hagyják élni az embert. Csak győzzük kivárni.

Speak Your Mind

*