Sikertörténet: Lénárd Orsi, a dúla

Itt a blogon rendszeresen jelentkezek olyan sikertörténetekkel, melyekben a mákgubónak is nagy szerepe volt. Az itt olvasható interjúk alanya vagy valamelyik online képzésemen vett részt vagy személyes konzultációkon segítettem Neki a vállalkozását felépíteni és működtetni! Lénárd Orsi, nem éppen kézműves vagy iparművész márka. azonban mivel jó barátnőm, engem keresett meg vállalkozása indításakor üzleti tanácsokért. Azóta eltelt jónéhány év…

Miért kezdtél vállalkozni? Mi motivált?

A gyerekeim már nagyobbak lettek, és szerettem volna újra dolgozni. Eredetileg némettanárnak és közgazdásznak tanultam, de a várandósságaim és a kisgyermekes évek más irányba tereltek. Más érdekelt már, sokkal inkább vonzott a dúlaság, mint hogy tanítsak egy iskolában vagy nyelviskolában. Közgazdászként pedig sosem dolgoztam, nem az én világom, ezt mindig is tudtam. Mindenképp a szülésfelkészítés és szüléskísérés vonzott, ezt szerettem volna csinálni.

1012_24m_retus

Mesélj egy kicsit a vállalkozásodról? Mivel foglalkozol?

Egyéni és csoportos szülésfelkészítéssel, szüléskíséréssel, kismama masszázzsal és gyermekágyas tanácsadással foglalkozom. A családokat már a várandósság hónapjaiban is kísérem, segítek nekik felkészülni a szülésre és a szülői szerepre. Az anyák 9 hónap alatti fizikai kényelmét a masszázzsal szolgálom. Igény szerint jelen vagyok a vajúdás és szülés óráiban, ahol információval, fizikailag és lelkileg támogatom a szülőket. A gyermekágy heteiben is segítek a babagondozással vagy szoptatással kapcsolatos kérdésekben vagy a szülésélmény feldolgozásában.

Hol tartottál, amikor a mákgubó szolgáltatásait vetted igénybe? Miért szerettél volna a mákgubón tanulni?

A mákgubó és Zsuzsi segítségét az induláskor és a kezdeti első pár évben vettem igénybe. Azt sem tudtam, mi az a wordpress, és nem értettem pontosan, hogy miért is kellene nekem blogolni… Sok praktikus tanácsot kaptam az induláshoz, és hamarosan elkészült a weboldalam. A tanulási folyamat ezzel persze nem ért véget, további tudásanyagokat is kaptam innen.
IM3_2832

Mi az amiben a mákgubó segített? Mi volt a legjobb ötlet, amit itt tanultál? Hogyan hasznosítottad az itt tanultakat?

Nagyon fontosnak tartom, hogy több lábon álljon a kommunikációm. Nem elég a blog, kell mellé a Facebook oldal és csoport, az Instagram vagy a Pinterest is. Ezek jól kiegészítik egymást, mert mindegyik egy kicsit mást mutat meg belőlem és a dúlaságomból.

Melyik volt eddigi legjobb kampányod /marketing tevékenységed, amire büszke vagy?

Nagyon jó kampányötleteket tanultam, és létrehoztam az első „Szép szüléstörténet“ pályázatot. Ide az olvasók írásait vártam, hogy egymás történeteit olvasva megtapasztalható legyen, milyen fontos időszaka a női életnek a várandósság, és milyen nagy ereje van a szép szülésélménynek. Nagyon sok történetet küldtek be az édesanyák, örömmel osztottam meg ezeket az oldalamon. Az első pályázatot több másik is követte, és hamarosan tervezem, hogy kiírom a következőt.
IM3_2870

Volt valamilyen kudarcélményed a vállalkozásban? Mi volt az? Mit tanultál belőle? Hol tart most a vállalkozásod?

Nehéz volt a legelején, amikor csak írtam, írtam a bejegyzéseket, és kevés látogató, és még kevesebb reakció érkezett az írásaimra. Úgy kezdtem a vállalkozásomat, hogy nem volt nagyobb tőkém, amit belé fektethettem volna, így nem a fizetett reklámokon keresztül vitt az utam. Meg kellett tanulnom a blogolást, némi keresőoptimalizálást, a hatékony szövegírást, az Analytics adatok alapszintű értelmezését és még sok minden mást. Ezek ismeretlenek voltak azelőtt a számomra, de érdekesnek és kihívással telinek találtam a munkámnak ezt a másik, nem dúlasággal kapcsolatos részét. Meg kellett tapasztalnom, hogy bizony idő is kell a vállalkozás beindulásához. Nagyon örülök, hogy kitartottam, nem adtam fel a kezdeti nehézségekkor. Egy idő után szépen nőtt a blogom és a Facebook oldalam látogatottsága, és jöttek a megkeresések is. Mostanra már teljesen teli a naptáram, aminek szívből örülök. Másik nagy örömöm, hogy 2016-ban az Év Anyavállalata verseny szakmai zsűrije a haladó vállalkozások kategóriájában 2. helyezettnek járó díjjal jutalmazta a munkámat.

Mik a terveid?

Szeretnék minél több szülésfelkészítő csoportot tartani, és hosszabb távon ugyanezt online formában is megvalósítani. Azután mindig töröm a fejem azon, hogy mit tanulhatnék még, mivel tudnék még sokoldalúbban a várandósoknak és a családoknak a rendelkezésére állni? Nemrégiben a babamasszázsra találtam rá – hamarosan ezt is elsajátíthatják nálam az érdeklődő édesanyák és édesapák.
IM3_2850 másolat, kicsi

Mi a Te vállalkozásod sikerének a kulcsa?

Azt hiszem az, hogy szívvel-lélekkel szeretem és csinálom a dúlaságot, a szülésfelkészítést és mindent, ami a vállalkozásomhoz tartozik. Alapvetőnek gondolom azt is, hogy nyitott legyek az újdonságokra, a tanulásra, fejlődésre, és rugalmasan alakítsam a dolgokat magam körül.

 

hozzászólások

Kérdésed, véleményed van a leckével kapcsolatban? Írd meg nekünk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kurzusok

Ki beszél itt?

2007-ben egy cipősdoboznyi üveggel és egy öreg üvegvágóval, 3 kisgyerek mellett kezdtem  alkotó vállalkozásba. Később elvégeztem az Edutus Online Marketing Szakát és az ékszereimet kizárólag online értékesítem.

A misszióm, hogy iparművész, kézműves és alkotó nőknek megmutassam, hogyan menedzseljék Önmagukat, vállalkozásukat és érjenek el anyagi sikereket, az alkotói szabadság megőrzése mellett.

RÓLUNK MONDTÁk