Előadást tartottam!

Tegnap érkeztem haza Erdélyből, ahol megtartottam első nyilvános előadását a vállalkozásomról, a csíkszeredai Sapientia, Erdályi Magyar Tudományegyetemen. Az egyetem, a Clasanctius Training Program szervezésében tartott Ifjúsági Üzleti Programnak (IÜP) adott otthont. Az IÜP, melynek célja fiatalokat vállalkozás építésre tanítani, gyakorlatias formában, évente 4 helyszínten kerül megrendezésre. Az egy hetes képzés végére a csapatok profi üzletemberek segítségével egy komplet üzleti tervet készítenek el és prezentálnak.

A én feladatom volt a saját cégem bemutatása. Ennek keretében elmagyaráztam, hogyan született meg az üzleti ötlet, hogyan terveztem meg a vállalkozást és hogyan értékelem azt. Beszéltem arról, hogy mit jelent számomra a siker és hogyan egyeztetem össze a vállakozást és a családot. A szervezők külön kérése volt, hogy az előadás kétharmadánál mozgassam meg a hallgatóságot és adjak nekik gondolkoznivalót. Én a vállalkozásom egyik nagy lépése előtt álltam meg és kérdeztem meg, hogy ők mit tennének ebben az állapotában a vállalkozásnak. Fantasztikus volt ezeket a fiatalokat hallgatni, akik világosan, tisztán és üzletiesen gondolkodnak. Kérés nélkül érvekkel támasztották alá a gondolatmeneteiket és hihetetlenül ötletes válaszokat adtak. A legérdekesebb azonban az volt, mikor valaki pontosan arra a következtetésre jutott, amit én már megvalósítottam és ami ezt is felülmúlta, hogy ugyanazzal érvelt, amivel én is alátámaszottam anno a döntésemet. A program holnap zárul és szombaton prezentálják a saját üzleti terveiket.

Sok sikert IÜP Csíkszereda 2009!

borodykriszti

Annak ellenére, hogy én éreztem, hogy valami nem stimmel, de nem tudtam, hol akadtam el, meg sem tudtam magamban megfogalmazni. Zsuzsi a Lépj Tovább! Kurzusban erre rögtön ráérzett és mondta a megoldásait! Pont erre volt szükségem!

Borody KrisztinaSilk&More

Speak Your Mind

*