24 000 Ft
Nem egyszerű helyzet. A mai világban, ahol a legtöbb ember az igényei helyett a pénztárcájának megfelelően vásárol nehéz a minőségi árut és szolgáltatást értékesíteni. Akár a kínai boltok, akár az Andrássy úton lévő nagy márkák is jóval népszerűbbnek tűnnek mint a hazai vállalkozások.
Sok vállalkozás indul kis pénzből. A megfelelő tudás nélkül, a napi megélhetésért hamar belekerül egy ördögi körbe. Így azonban sokkal kevesebb ideje marad az új ötletekre, még kevesebb időt tud szánni az üzletre, nem tud kiszállni, de a bevétel nem változik.
Mielőtt ezekbe beletörődnél, hagy mondjunk Neked valamit:
A mákgubó tulajdonosa Zsuzsi, építészként végezett a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd a gyerekei születése után elkezdett üzletszerűen alkotni. Azonban tudta, hogy az nagyon kevés, ha valami jó dolgot csinálok. El is kell adni. Tanulni kezdett, nem is keveset. Éjszakákon át könyveket olvasott nappal tréningekre járt. Hosszú hónapokig alig mardt idő magára, a tevékenységre, az alkotásra, de megérte. Ma már sikeres alkotó vállalkozása van.
Nem lenne csodálatos, ha Te kizárólag az alkotásból meg tudnál élni?
A Mákgubó Online Tanfolyamban egy év kemény tanulás és több hónap összegző és rendszerező munka van. Olyan elemekkel van tele, amiket kipróbált és nagyon hatékonyan működik. Csak, hogy egyetlen példát mondjak, volt olyan blog, aminek a látogatottsága ugrásszerűen megnőtt, a MOT-os módszerek hatására! Mit jelentene a vállalkozásodnak, ha Neked ezt a hosszú és göröngyös utat amit Zsuzsi bejárt, nem kellene végigjárni?
A Mákgubó Online Tanfolyam 6 hónapon keresztül havi 4-5 leckét tartalmaz, átlagosan 2 A4-es oldal terjedelemben. Ezekben hasznos, megvalósításra kész ötleteket és gyakorlati elemekkel kibővített tanácsokat találhatsz a vállalkozásod felépítésére és sikeres működtetésére. E kettő annak a feltétele, hogy pénzt keress belőle.
Milyen tematika szerint halad a tanfolyam?
A tanfolyamot havi egységekre van bontva. Minden hónap más témát dolgoz fel, az alábbiak szerint:
Minden feladat után pontosan egy hetet kapsz, annak kivitelezésére. Ha elakadsz, vagy kérdésed van, akkor e-mailben konzultációs lehetőséged van!
Gondold át mennyit ér neked, hogy végre igazán beinduljon a vállalkozásod és mennyit kellene erre költened! Arculat, honlap, vállalkozási ismeretek, marketing és az értékesítés megszervezése. Mindegyik tétel külön-külön több 100.000Ft-ba kerül!
Mi kitaláltunk Neked egy olyan árat, amit bármely kezdő ki tud fizetni, ha komolyan gondolja a vállalkozását. Ez az összeg nem költség, hanem egy befektetés, ami busásan megtérül majd Neked!
Ennek a tanfolyamnak az ára 24.000Ft, ami havonta csak 4.000Ft. Ebben az esetben egy összegben, utalással vagy paypal-lal tudsz fizetni.
Ha mégis inkább a részltetfizetést választod, akkor paypallal havonta fizetve, havi 4.500ft-ért tanulhatsz! Ehhez az a megoldáshoz klikkelj ide!
Nem.
Nem szeretnénk zsákbamacskát árulni, így úgy döntöttünk, hogy 100%-os garanciát adunk! Azaz ha a termékkel nem vagy megelégedve az első hónapban, akkor mi teljes egészében visszatérítjük a tanfolyam árát!
Szerinted mit veszíthetsz, ha most nem fizetsz elő?
Nem állítom, hogy csak a mákgubón tanultakkal tudod jól felépíteni a vállalkozásodat, de ha most nem rendeled meg a Mákgubó Online Tanfolyamot, akkor egyetértesz azzal, hogy egyenlőre nem lesz sikeresen jövedelmező a vállalkozásod, sok álmatlan és munkával töltött éjszakád lesz és egy darabig csak vaktában fogsz lövöldözni, ami ritkán talál majd célba. Ha ezekre fel vagy készülve akkor kérlek ne olvass tovább!!
Azonban, ha komolyan gondolod amit csinálsz, tedd a kosárba a Mákgubó Online Tanfolyamot MOST!
Frissítés...