Sok emberrel beszéltem már, aki nagy ötletek és pénz hiányában nem indított vállalkozást. Egy vállalkozás legfontosabb feltétele azonban nem a nagy ötlet. Egy sikeres vállalkozás indításához és üzemeltetéséhez pénz vagy idő szükséges, amiből a tapasztalatok szerint az egyik elegendő.
Vannak akik nagy tökéből vállalkoznak, saját megtakarítás vagy befektető segítségével. Nekik van tőkéjük alkalmazottakat és alvállalkozókat finanszírozni, így feltehetőleg van cégnek egy operatív vezetője és marketingese is. A mákgubó nem nekik szól.
Mások néhány ezer vagy tízezer forint indulótőkéből óriási sikereket tudnak elérni. Ők gyakran hallják barátaiktól ismerőseiktől, hogy szerencsések.
Neked sikerült.
Bejött az ötleted, belenyúltál a tutiba.
Jókor voltál jó helyen, Te még időben kezdted.
De mi van ezek mögött a kis pénzből jól befutott cégek mögött?
Számos kicsiben indult vállalkozót is ismerek. Külön pikantériája a dolognak, hogy gyermekkoromban a szomszéd garázsban is működött egy vállalkozás, ami később akkorára nőtt, hogy egy nemzetközi cég felvásárolta.
Mi a sikerük titka? Munka, munka és még több munka. Ezek az emberek terveznek és célokat tűznek ki, majd rendületlen dolgoznak, hogy elérjék azokat. Mivel semmilyen mobilizálható tőkéjük nincsen, így a vállalkozás minden területén ők állnak helyt. Gyártanak, értékesítenek, blogot írnak és logót terveznek és marketing munkát végeznek.
Ők azok a vállalkozók, akik az első néhány évben szinte éjjel-nappal dolgoznak és még nyaralni sem jut idejük, hiszen ahhoz, hogy a vállalkozás minden területéhez értsenek rengeteget tanulnak és képzik magukat. Ez szintén idővel jár és a munka sem lesz olyan tökéletes, mintha egy szakember végezte volna azt. (pl. egy logó nem lesz olyan professzionális, mintha azt egy grafikus készítette volna.) Ezért kezdeti anyagi sikereiket sokszor alvállalkozókra és első munkatársaik béreire költik. Így fejlesztve a suta logót vagy éppen tökéletesítve a cég marketingjét, melyek már a kezdeti sikerek, a fejlődés növekedés első lépései. A fáradhatatlan vállalkozók ekkor újabb célokat tűznek ki, amit részben maguk végeznek vagy lehetőségeik szerint bevételeik visszaforgatásával kiszerveznek. Így stabilizálódnak és nőnek, mind bevételeikben, mind a cég méretében.
Ez is bizonyítja, hogy már régen megdőlt az a nézet, hogy egy vállalkozáshoz pénz kell. Az idő sokkalta fontosabb, de pénzzel meg lehet váltani.
13 válasz
Hát én a kevés pénzű kategóriába tartozok 😀 Amit hozzátennék: az éjjel-nappal munka nem megy család, kisgyerekek mellett, így az idő kitolódik, amit nekem is meg kell küzdenem. Megvannak a célok, az utiterv, de nem fogok holnapra odaérni, hacsak nem mondok le a családról az első hónapokra (évekre?). Vagyis mindig csak egy kis lépést előre, és talán x esztendő múlva az én garázsomból is kikerül valami nagyobb dolog 😉
A család nem hinném, hogy hátráltató dolog. Nem kell elmondani róluk, nem is tartanám helyesnek. Azonban több szervezést és kevesebb alvást igényel.
Múltkor a Haszon Nőknek konferencián erről azt mondtam, hogy szinte nincs még egy nemzet, aki kap 3 évet és ez a 3 év remekül kihasználható.
Szerinted munka mellett könnyebb lesz?
Csak egy ötlet: barterben is érdemes gondolkodni szerintem. Az én „honlap” designomat a profi grafikus unokatesóm csinálta, cserébe varrtam nekik babaágyneműt és egyebeket. (Pedig még nagyon sokáig nem engedhetném meg magamnak anyagliag a profi grafikust, úgy érzem.)
Épp most kerestem rá a neten, vannak cégek, akik vevők a barterre. Egy egész lap.hu-t találtam barter témában.
Ez egy nagyon jó ötlet. Köszi!
Persze hogy munka mellett még nehezebb. Jó elkezdeni, amíg otthon vagyunk; én is megcsináltam egy főiskolát, megtanultam a honlapszerkesztés alapjait, majd hobbiból gyöngyöt fűztem. Ez vált mostanra a hivatásommá, a gyerekeim mind „intézményesültek”, ennek ellenére mivel magam végzek mindent -marketing, arculat, honlap, eladás és persze az alkotás-, néha azt érzem, nem jutok egyről a kettőre. Elég egy betegség, egy iskolai program, egy elintéznivaló, máris borul minden. Márpedig minden napra jut valami 🙂 Az estéket viszont nem vagyok hajlandó feláldozni a munka oltárán, mert csak ekkor jut idő a párkapcsolatot ápolni, illetve nekem regenerálódni. Na így értem, hogy lassabban tudok haladni, mint szeretném, vagy ha éjjel-nappal nyomnám. 🙂
Kriszta!
Próbálj meg kiadni egy két apróbb dolgot, ha másképp nem megy, családon belül biztosan találsz egy két lelkes segítőt!
@ Kriszti:
Én nem anyuka vagyok, de egyszer már telefonáltam az állam és a vállam közé szorított mobillal pelenkázás közben, úgy, hogy közben lencsét főztem a konyhában– szóval, úgy érzem véleményt nyilváníthatok ebben a kérdésben:)
A leglényegesebb, amit gondolok: SENKI NEM ÍGÉRTE, HOGY KÖNNYŰ LESZ. Senki nem ígérte, hogy áldozatok nélkül menni fog. Senki nem ígérte, hogy az álmainkat áldozathozatal nélkül fogjuk megvalósítani.
Zsuzsi – és még sok önmegvalósító anyuka – azért példaértékű a számomra, mert HÉTKÖZNAPI HŐSÖK. Mert irreális mennyiségű feladatot végeznek el.
Nem panaszkodnak (na, jó, néha talán egy kicsit:), nem sajnáltatják magukat (soha!), megfogják a munka (az összes munka!) végét, és csinálják. Keményen. Kitartóan. Elhivatottsággal.
Mi, férfiak, hajlamosak vagyunk azon keseregni, hogy nem találjuk magukat, hogy nem tudjuk megfejteni magunkat, az életünket, a hivatásunkat.
Én a nők igazi erejét abban látom, hogy nagy levegőt vesznek, és hozzálátnak. Aztán lesz, ami lesz.
Talán bizarr példa, de imádom Pedro Almodovar VOLVER című filmjében azt a jelenetet, amikor Penelope Cruz végignéz férje holttestén és a vérben úszó konyhán, majd fogja a konyhai papírtörlőt és a mopot, és eltakarítja a felfordulást.
Kriszti, ha felidézed vagy megnézed azt a jelenetet, tudni fogod, hogy BÁRMIRE KÉPES VAGY!
Talán nem áldozatok nélkül– de meg fogod valósítani az álmaidat.
Bocsánat a „Kriszti”-ért: KrisztA:)
Mindegy, hogy „i” vagy „a” a vége 🙂
Mindenre hallgatok.
Szerintem kicsit elbeszélünk egymás mellett, én is csinálom mindezt, nem panaszkodok, csak egy felismerésemet akartam megosztani veletek.
Miszerint egy férfi, ha vállalkozik, megteheti, hogy akár napi 10-12 órában csak a vállalkozással foglalkozik, és így hamar célt érhet.
Nőként meg kell osztani magam a férj, gyerekek, háztartás és a munka négyesében, amiből maga a gyerek 3, a munka pedig ki tudja, hányrétű dolog!
Vagyis, én is célhoz érek, csak nem egy hónap alatt, hanem ehhez több kell, mindeközben meg kell találni a helyes egyensúlyt.
Én zsonglőrködéshez hasonlítom az egészet, van, hogy rövid időre kihullik egy-egy labda, amire kevesebb idő jut átmenetileg, de olyan is van, hogy mindent kézben tudok tartani.
:))
A zsonglőrködés nagyon jó hasonlat!:) Amikor az ember önmegvalósításra adja a fejét, talán ezt a legnehezebb megszokni– hogy (szinte) soha nincs olyan pillanat, hogy na, most 4 óra van, 6 óra van, 8 óra van, mára végeztem, ideje kikapcsolni. A legritkább esetben van meg a befejezettség érzése. Legalábbis az én életemben. Nekem pont az utóbbi hónapokban adatott meg néhány nap, aminek a végén azzal az érzéssel mentem este aludni, hogy előtte 16 órán keresztül úgy zsonglőrködtem, hogy semmi nem esett le (vagy ha le is esett, fel tudtam venni a földről), sőt, éjszakára a helyére is tudtam tenni a zsonglőrködnivalókat:)
És nőként ez még nehezebb. Mert még ha segít is otthon az Ember:), a gyerekek Téged fognak akarni a nap végén, mert Te vagy az Édesanyjuk:)
Szerintem is elbeszéltek egymás mellett..
A kérdés, mi a cél a vállalkozással, és ez nagyban függ attól, hogy az ember milyen életszakaszban van épp. Krisztához hasonlóan én is kisgyerek mellett igyekszem vállalkozást létrehozni. Nekem most nem célom a vállalkozás önmagában, akár fel is adom az önmegvalósító terveimet átmenetileg, amíg kisgyerekem kissé fel nem nő.
Célom csupán annyi, hogy minél több időm maradjon majd a családra munka mellett. (Gyesen vagyok.) Hogy ezt vállalkozás mellett vagy egy bejárós állás mellett tudom megvalósítani, az lesz a döntő. (Mondjuk, ha 6 órára visszavenne a munkahelyem, azt hiszem egyelőre nem gondolkoznék az áhított vállalkozással.)
Más a helyzet, ha az ember gyerekei nagyok, netán már kirepültek.
Szió Zsuzsi!
Mibôl lesz a cserebogár?
Nekem bôrmûves a szakmám, barátnômmel nyomtuk is a kézmûvesek vásározós életét kb 6-7 éven keresztül. Akkoriban nem volt netünk, blogunk ,fényképezôgépünk, sem pénzünk. Vásártól vásárig éltünk. Aztán kb 6-7 év alatt épült ki akkora megrendelô bázisunk,hogy nem kellett karácsonyi vásárban fagyoskodnunk, hanem bent a meleg szobában elkészítettük a megrendeléseinket. Aztán bejött a kínai tömegcucc. Annyiért lehetett venni egy kész táskát,amennyiért mi a fémkelléket vettük meg hozzá.
Elment a kedvünk az egésztôl. Bár megrendelôink kerestek évekig még, de mindketten pályaelhagyók lettünk. Munkába álltunk fizetésért, aztán család, gyerekek stb.
Aztán 3 éve ajándékot szerettem volna készíteni a barátnômnek. Vettem gyöngyöt és berobbant az életembe a gyöngyfûzés. Úgy tûnik erre is teremtem,mert már tanítom,szeretnek megbecsülnek, Ami fontos lassan már én magamat is.
Ez a legnehezebb kimondani,hogy jó vagyok, mert mindig nagyképûnek érzem, ha meg nem ismerem el magam ,akkor álszerénynek gondolom saját magam.
Visszatért a régi szakmám a gyöngyöstársak visszahozták nekem. 🙂 A megrendelôim a blogom olvasóiból kerülnek elô. A régi és új szakmám egyesült.
Én meg jól érzem magam, megélek és élvezem a munkámat. Sokat kell dolgozni , kevés a két kezem,de folyamatosan jár az agyam, hogy mit és hogyan is csináljak még. Várom,hogy a barátnômnek picit nagyobb legyen a gyermeke, mert érzem ha újra ketten leszünk minden mégjobban megy majd.
Szerintem válság ide vagy oda, sokkal egyszerûbb ma felépíteni egy vállakozást, mint 15 éve.
Az internet egy csoda. Akkor azok az emberek ismertek meg ,akik épp elmentek abba a vásárba és megálltak a standunknál, max ôk vitték tovább a hírûnket. Most viszont… 🙂
amit még elfeledtem…
Azt gondolom, hogy zsebpénzért nem kell vállakozást elindítani, fizetésért már megéri. Most itt tartok, hogy kitermelem magam fizetését.
Ezt terveztem el eddig, most pedig már tovább tervezek….
Ez szerintem fontos, hogy tervezek és nem álmodok.